-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Egy alig ismert tájszóról hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy „parasztos”. Ha azonban utánajárunk történetének, kiderülhet, hogy kiterjedt nemzetközi rokonsága van, és nagyon is „előkelő származású”.
Ági nevű olvasónk a Tiszántúlon használt kaszroj ’(főző)edény, fazék, lábos’ szó eredete iránt érdeklődik. A megoldás egyszerűnek tűnik, ugyanakkor hangtörténeti rejtélyekkel is szolgál. A szó a franciából indult nemzetközi útjára: a casserole [kaszrol] ma mély serpenyőt (vagy ha úgy tetszik, nyeles fazekat) jelent. Az az ófrancia casse ’(merő)kanál’ szó kicsinyítő képzős alakjából származik, eredetileg tehát ’kanálka, kanalacska’ volt a jelentése. A szó számos európai nyelvbe bekerült, miközben hangalakja mellett a jelentése is módosult: az angol casserole [keszöröul] ’tűzálló edény, sütésre szolgáló tál’, a portugál caçarola ’fedeles főzőedény’, a német Kasserol(le) ’fazék’, svéd kastrull ’(nyeles) fazék’, ukrán-belorusz каструля [kasztrulja] ’(főző)edény, fazék, lábos’, orosz кастрюля [kasztrjulja] ’(főző)edény, fazék, lábos’.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A szó a magyarba is bekerült. Igaz, az irodalmi nyelvben nem használjuk, de nyelvjárási szóként rengeteg alakváltozata van: a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára az Ági által említett kaszroj alak mellett a következőket ismeri A Castrol márkanév azonban nem ezzel a szóval függ össze, hanem a castor oil ’ricinusolaj’ szókapcsolatból jött létre szóösszerántással. : kasztroj, kasztrol, kaszrol, kásztró, kászró, kasztró, kaszró, kasztroly, kájszrony, kajsztron, kajsztrony, kastroj, kászló, kaszlor, kaszrog, kaszroly, kaszrony, kásztor, kásztrój, kasztron, kásztrony, kajszony, kraszló, krasztoj, kresztony, krajszon, krajszton, krãsznyon, krasztony. A szótár szerint a németből került a magyarba, többszörös átvétellel: az alakváltozatok részben a német változatokkal magyarázhatóak. A fent említett nyelveken kívül a TESz. szerint előfordul még a következőkben: szerb-horvát, illetve szlovén nyelvjárási kastrola, cseh kastrol (ebben az alakban megvan a lengyelben is), szlovák kastról. Azt azonban a TESz. kifejezetten tagadja, hogy szlovák közvetítésről is szó lehet – nyilván azért, mert volt ilyen feltételezés.
Az alakváltozatok történetének felderítését nehezíti, hogy nem tudjuk, hogy az egyes változatok honnan származnak, illetve hogy az adott nyelvjárást milyen hangváltozások jellemzik. Az egyik feltűnő variáció, hogy az [sz] és az [r] között hol van [t], hol nincs. A TESz. szerint a [t] már a francia nyelvjárásokban megjelenik (castrole), megvan a német nyelvjárási alakokban – feltételezhető, hogy az irodalmi német alak nem a német nyelvjárásokból származik, hanem a francia irodalmi alakot utánozza), továbbá mindenhol megvan a közép- és kelet-európai nyelvekben (sajnos az ezekben megtalálható alakváltozatokról nem sokat tudunk). Joggal feltételezhetjük tehát, hogy a magyarba is a [t]-s változat került be. Ez azonban felveti a kérdést, hogy a [t] nélküli változatokból hova tűnt a [t] – illetve hogy miként került egyáltalán oda.
Az előbbi kérdésre több válasz is lehetséges. Az egyik tisztán fonetikai: az [r] pergetett képzéséhez kedvezőbb, ha egy zár feloldásával indítjuk, mint a [t] esetében, nem pedig egy réshangból, mint az [sz] esetében – egy résből ugyanis nehezebb átmenet nélkül pergetésbe kezdeni (ez az eset tehát hasonló ahhoz, mint amelyet az [mr] kapcsán már leírtunk). A másik lehetséges ok, hogy a [sztr] hangkapcsolatot tartalmazó szavak hatottak analogikusan erre is. (Hasonló változást figyelhetünk meg a magyarban előforduló dinasztria esetében.) A [t] eltűnése magyarázható azzal, hogy a hallgató nem is érzékeli (azt gondolja, hogy csupán az [sz] és az [r] átmenetének könnyítésére, alkalmilag toldódott be, nem a szó része), ezért nem reprodukálja – azaz eltűnik a szóból. Másrészt egyszerűen arról is szó lehet, hogy a beszélők a hármas mássalhangzó-kapcsolat feloldására törekednek, hiszen ezek a magyarban szokatlanok – és különösen szokatlanok azon beszélők számára, akiknek a szókincsében kevés olyan idegen (tipikusan latin) eredetű műveltségszó szerepel, melyben ilyen kapcsolatok előfordulnak. Ez a szokatlanság vezethet oda, hogy a szónak rendkívül sok alakváltozata születik, a lényeg a hármas mássalhangzókapcsolat kerülése: az r kikerülhet a szó végére (kásztor, kaszlor), vagy átkerülhet az első szótagba (l. a kr- kezdetűek sorát).
A kaszroj alakváltozattal kapcsolatban a másik fő kérdés, hogy miért lett az [l] [j]-vé? Az egyik lehetséges magyarázat a belső fejlődés: a kasztrolja [kasztrojja], kasztoljuk [kasztrojjuk] alakokból a beszélők a kasztroj- tövet vonták el. Ez annyiban valószínűtlen, hogy a [j]-re végződő szavaknál ilyenkor a birtokos személyrag [j] nélküli változata jelenik meg – az ő [ráspoja] (*[ráspojja]) / [ráspojuk] (*[ráspojjuk]). Ilyen alapon ezt a változást nehéz elképzelni. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy egyes nyelvjárásokban másképp működnek (működtek) a toldalékolási szabályok, mint a mai köznyelvben, és ez a változás megtörténhetett.
Ennél valószínűbbnek tűnik, hogy a [j] korábban [ly] volt. De hogyan lett az [l]-ből [ly]? Ha nem a fent vázolt módon, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a változás nem a magyarban ment végbe. Mint feljebb láttuk, az oroszban, a beloruszban és az ukránban a valamikori magyar [ly]-hez hasonló hanggal, az úgynevezett „lágy l”-lel helyettesítették a német [l]-t. Ennek az az oka, hogy a „kemény l”-t, mely inkább az angolból ismert „sötét (dark) l”-re emlékeztet, távolabb állónak érzik a német [l]-től. Ezekben a nyelvekben tipikus, hogy a német, francia vagy angol jövevényszavak [l]-jeit [lj]-lel adják vissza. A szlovák nyelvjárásokban is előfordul, hogy az általunk vizsgált szóban [ly] van: egy Gyetva környéki iskola honlapján megtalálhatjuk a kastroľ szót, melynek jelentése ’kisebbfajta fazék’. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a szó a szlovákból vagy a ruszinból (is) bekerült a magyarba: bizonyos alakváltozatai legalábbis így magyarázhatóak egyszerűbben.
(Forrás: fucimi.webnode.sk)
A további alakváltozatok közül viszonylag könnyen magyarázhatóak az ó-végűek: a szótagzáró l a magyarban gyakran beleolvad az előtte álló magánhangzóba, és azt megnyújtja (hó vót, hó nem vót...). A [t] [l]-lé válása ([sz] után) sem példa nélküli: a zászló valaha zásztó volt (a délszláv zastava [zasztava] szóból ered).
A leginkább azok az esetek rejtélyesek, melyeknek végén m, n vagy ny található. Ezek egymásból már könnyen fejlődnek, de hogy miképp jelent meg bármelyikük is, arra már nem találunk egyértelmű magyarázatot.