nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jelről jelre

Míg angolul könnyen fejlesztheti magát az ember, ha nézi a filmeket, olvassa a könyveket, a jelnyelvvel ez nem megy. Vizuális nyelv lévén videókból lehetne otthon tanulgatni, ezekből egyre több van. Igazán használható nyelvtudást azáltal szerez az ember, ha rengeteg időt tölt el siketek között. A nyelvtudás mellett viselkedési szabályokat, normákat és még sok egyebet is megismer, azaz a kultúrát és elfogadottságot is szerez. Ez legtöbbször évek kérdése. Potenciálisan százezer nagyothalló és tízezer siket embernek lehetne igénye a tolmácsszolgáltatásra, de jelenleg csupá néhány ezren használhatnak tolmácsot.

MTI-Press / Párvy Tivadar | 2012. augusztus 16.
|  

„Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol” – írta az Illés együttes 1972-ben Add a kezed címmel megjelent lemezének egyik dalában Bródy János. Abban a korban nyilván más értelmet kívánt kifejezni a szövegével, viszont sokan vannak – és minden bizonnyal lesznek is – olyan embertársaink, akiknek külső segítségre van szükségük a megértésben. A külső szemlélő számára talán egyszerűnek „mutogatásnak” tűnik, pedig a megállapítás egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Ennek a foglakozásnak az elsajátítása nagyon bonyolult és hosszú folyamat, aminek rejtelmeiről kérdezte az MTI-Press Krisztina Guessoumot, vagy ahogy itthon többen ismerik, Henger Krisztinát, aki gyakorló jelnyelvi tolmács és szakmájának elismert tanára.

MTI: Mihez hasonlítható a jelnyelvi tolmács munkája? Hasonlítható egy idegen nyelvi tolmácsoláshoz?

HK: Igen is, meg nem is. A jelnyelvi tolmács is tolmács, azaz két nyelv, két kultúra között közvetít az esetek többségében. A két nyelv egyértelmű: a magyar és a magyar jelnyelv, hiszen a jelnyelv sem nemzetközi, minden országnak megvan a sajátja, sőt van ország, ahol több jelnyelv isforgalomban van. A magyar jelnyelvnek pedig ugyanúgy vannak dialektusai, mint a magyarnak. Az országban hét siketiskola van, hét városban, és kis eltérések ajelkincsben, illetve a szókincsben adódnak. A két kultúra már sokkal meglepőbb lehet. A siketek azonban antropológiai értelemben más kultúrát képviselnek, ezért igenis kulturális közvetítést is kell produkálni.


MTI: Akkor teljesen ugyanolyan helyzetről beszélhetünk?  

HK: Igen, az elmondottak alapján pontosan ugyanaz a helyzet, mint egy beszélt nyelvi tolmács esetében. Ám amikor az utóbbira gondolunk, többnyire egy angol- vagy franciatolmács jelenik meg előttünk ebből a szempontból viszont már picit más a helyzet. A jelnyelvi tolmács ugyanis többnyire a magyar nyelvet akár szóban, akár írásban valamennyire, sok esetben anyanyelvi szinten ismerő, de ahhoz hallássérülése miatt nem vagy nem teljesen és problémamentesen hozzáférő személynek tolmácsol. A tolmácsolási szituációk így nagyrészt mások. Nem konferencián van szükség a tolmácsra, hanem a mindennapi élet területein, ügyintézésnél, orvosnál, iskolában. Szakmai szempontból leginkább az itt élő kisebbségek nyelvén tolmácsoló szakember munkájával mutat ez párhuzamot.

MTI: Említene egy példát a jobb megértés kedvéért?

HK: Egyszer egy kínai tolmáccsal csevegtem, és megállapítottuk, hogy a munka zömét tekintve gyakorlatilag ugyanazt csináljuk. Ami viszont már nem két nyelv és kultúra közötti közvetítésnek tekinthető a munkánkban, az az, amikor nagyothalló ügyfeleknek tolmácsolunk. Ilyen például az orális vagy artikulációs tolmácsolás: nem jelnyelvre tolmácsolunk, hanem szájról olvasási képet adunk egy magyar anyanyelvű nagyothalló ügyfél számára. Ez tolmácsolástechnikailag leginkább a feliratozók munkájához hasonlít, tehát ahhoz, amikor magyar hangzó szöveget kell magyar nyelven írásban megjeleníteni. Sok vita van ezzel kapcsolatban, hogy tolmácsolás-e ez egyáltalán. A haladó külföldi gyakorlat szerint az írótolmácsolás angol kifejezéssel: speech-to-text interpreting is az, mert sok hasonló készséget feltételez, mint a tolmácsolás.

Jelnyelvi tolmácsok egy tajpeji futóversenyen
Jelnyelvi tolmácsok egy tajpeji futóversenyen
(Forrás: Wikimedia Commons / Rico Shen / GNU-FDL 1.2)
MTI: Ön mikor kezdett el foglalkozni a jelnyelvi tolmácsolással?
 

HK: Gyógypedagógus hallgató koromban a főiskolán, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán ma az ELTE Bárczi Gusztáv Kara lehetett fakultáción jelnyelvet tanulni. Csoporttársaim nagyon lelkesek voltak, és rábeszéltek, hogy én is vegyek részt a második órán. Azegyütt jelet tanultuk, amely attól függően változik, hogy a térben a valósban vagy a nyelvtaniban hol vannak azok a személyek, akikre utalunk. Annyira gyönyörű volt, hogy azonnal elhatároztam: ezt a nyelvet én rendesen megtanulom. Két nyúlfarknyi tanfolyam elvégzése után azonban akkor még azzal szembesültem, hogy a továbbiakban nincs lehetőség nyelvtanulásra. Végül is oktatóm, Vincze Tamás javaslatára jelentkeztem a tolmácsképzőbe, így keveredtem a szakma közelébe.

MTI: Milyen képzettség és képesség szükséges ahhoz, hogy ezt a hivatást magas szinten lehessen művelni?

HK: Ahhoz, hogy az államilag finanszírozott tolmácsközpontok egyikében lehessen művelni fizetésért, jelnyelvitolmács-bizonyítványt kell szerezni. Ez jelenleg egy középfokú, 1200 órás OKJ-s képzés, amely központilag meghatározott vizsgával zárul. A legtöbb helyen már a képzésre való jelentkezés feltétele a komolyabb jelnyelvi tudás, amelyet talán a legnehezebb megszerezni. Míg angolul könnyen fejlesztheti magát az ember, ha nézi a filmeket, olvassa a könyveket, a jelnyelvvel ez nem megy. Vizuális nyelv lévén videókból lehetne otthon tanulgatni, ezekből egyre több van. Igazán használható nyelvtudást azáltal szerez az ember, ha rengeteg időt tölt el siketek között. A nyelvtudás mellett viselkedési szabályokat, normákat és még sok egyebet is megismer, azaz a kultúrát és elfogadottságot is szerez. Ez legtöbbször évek kérdése. Egy angol vizsgálat folyt korábban arról, hogy milyen készségek kellenek egy jelnyelvi tolmács számára. Kézenfekvő, hogy legyen erős a koncentrációja, legyen fegyelmezett, kreatív, jó a memóriája, a kézügyessége, és még sorolhatnám. A vizsgálat viszont azt hozta ki, hogy két faktor korrelál egyértelműen: az intelligencia és a nyelvi készség. Úgy tűnik tehát, hogy minden más kompenzálható. Nekem például fertelmes iránytévesztésem van. Azt gondolnám, hogy így nem lehet vizuális nyelvet használni, de a tapasztalat szerencsére nem ezt mutatja.

Siketek nyelvét tanító könyv 1620-ból, Spanyolországból
Siketek nyelvét tanító könyv 1620-ból, Spanyolországból
(Forrás: Wikimedia Commons)

MTI: Becslése szerint hány halláskárosodott embertársunknak van szüksége jelnyelvi tolmácsolásra Magyarországon?

HK: Az, hogy hány embernek van, illetve lenne szüksége, és hányan veszik igénybe a tolmácsszolgálatot, sok ok miatt nem esik egybe. Annak ellenére, hogy már évek óta elérhető az ingyenes tolmácsszolgálat képesített szakemberekkel, sokan még mindig a szüleiket, testvérüket, házastársukat, gyereküket vagy szomszédjukat „használják” jelnyelvi közvetítőként. Ez egyébként érthető is. Potenciálisan százezer nagyothalló és tízezer siket embernek lehetne igénye a tolmácsszolgáltatásra, de jelenleg az ismert tolmácshasználók csupán néhány ezer embert jelentenek. Persze egy televíziós tolmácsolást nem csak azok követnek, akik napi vagy heti rendszerességgel igényelnek tolmácsot a munkájukhoz, tanulásukhoz vagy egyéb mindennapos tevékenységükhöz. Ennek ellenére azok, akik a statisztikákban megjelennek, nincsenek ötezren sem.

MTI: Ön részt vesz a jövő tolmácsainak képzésében is. Tapasztalata szerint kik, és milyen okból választják ezt a pályát?

HK: Jellemzően az erős szociális érzékenységű emberek jönnek jelnyelvi tolmácsnak. Nemzetközileg megfigyelhető, hogy kevés a férfitolmács, amit azzal magyaráznak, hogy a szociális típusú pályák inkább nőket vonzanak. Két nagy csoport van a jelnyelvi tolmácsok között. Azok, akik otthonról hozzák a nyelvet, a közvetítőszerepet, azaz a siket szülők gyermekeiből lett tolmácsok. Illetve azok, akik „csak” tanulták a szakmát. A csak idézőjelesen értendő, hiszen nekik is muszáj sokat forogniuk siketek körében. Így előbb-utóbb elköteleződnek, tudni fognak egymás dolgairól, barátok lesznek. Ezekben az estetekben ugyanis máshol vannak a személyes szféra határai. Egy siket ember, akit talán még az életben nem láttunk, szemrebbenés nélkül rákérdez olyan magánjellegű részletekre, amelyeket egy hallóval csak többéves kapcsolat után vitatnánk meg.

Jelnyelvi szobor. Saját kultúra
Jelnyelvi szobor. Saját kultúra
(Forrás: Wikimedia Commons / ŠJů / CC BY-SA 3.0)
MTI: Bizonyára a képzés is változott az évek folyamán.

HK: A tolmácsképzés nagyon eltérő színvonalú volt, és az évek során rengeteget fejlődött. Eleinte hallók oktatták egy nemzetközi könyvből, később megjelentek a siket oktatók, velük az autentikus jelnyelv. A szakmai megalapozás komolyabb lett. Ma már némi tolmácsoláselmélet, nyelvészet, pszichológiai ismeretek is elvárások közé tartoznak. A képzést végzett emberek szakmai tapasztalatai azonban eltérőek, a szakmai sztenderdek sem egyértelműek, így az „elvárható szint” sem egyértelmű. Ráadásul itt sem csak a szakmai kvalitások számítanak, hanem az emberi faktorok is. Tehát nagyon nagy a szórás. A hallássérült ügyfelek azonban megválaszthatják, hogy ki a legjobb számukra, és az esetek többségében azt a tolmácsot kapják, akit szeretnének. Nagyon sok az elégedett ügyfél a tolmácsközpontokban, és nagyon ritka a panasz.

MTI: Hogyan látja a képzés és a szakma jövőjét?

HK: A legkomolyabb előrelépés az lenne, ha egy egyetemi tanszék felvállalná a tolmácsképzést, mert akkor emelkedne a szintje, és rögtön kutatások is társulhatnának hozzá. A nemzetközi tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a konkrét tolmácsmunkát leginkább nem az akadémiai képzettségűek tudják ellátni, hanem a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezők. Én tanár vagyok, nyilván eléggé egysíkúan nézem a dolgot, de szerintem a szakmai sztenderd egyértelműsítéséhez, a minőségbeli különbségek kiküszöböléséhez a legjobb út a tolmácsok továbbképzése. Egy időben a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Szövetsége (JOSZ) és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlősége Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) rendszeres képzéseket szervezett, amelyeknek a hatása érződött, még ha nem is változott a helyzet egy csapásra. Fontos megoldandó kérdés a siket tolmácsok, az úgynevezett relétolmácsok képzése, ugyanis ilyen képzés még sosem volt Magyarországon, leszámítva a JOSZ belső továbbképzését, amely remek tapasztalat volt, de nem tudott képzett és képesített siket tolmácsokat biztosítani.

MTI: Ön Angliában él, és bizonyára össze tudja hasonlítani a két országban folyó tevékenységet.

HK: Korábban is voltak nemzetközi kitekintéseim, kapcsolataim, és elsősorban az látszik, hogy később indultunk, mint ők. Nyilván az ő tapasztalataik segítségével is mi más utat járunk be, és bizonyos fejlődési fokokon sokkal gyorsabban túllépünk. A jóléti társadalomban persze a finanszírozás is másképpen alakul. A legviccesebb, hogy amikor gyakorlati kérdésekről esik szó, ugyanazok a problémák, és ugyanazok az örömök is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X