nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jelnyelvi gyarmatosítás

A volt gyarmatbirodalmakban sok helyen ma is a gyarmatosítók jelnyelvét oktatják a siket diákoknak. De egészen furcsa kombinációkra is van példa: hogyan került Botswanába a német és a dán jelnyelv? A csak jót akaró segélyszervezetek halálra ítélhetik a helyi jelnyelveket...

Takács Boglárka | 2012. január 27.
|  

A köztudatban az él, hogy a jelnyelvek használói gyakran elnyomott helyzetben vannak, a jelnyelveket magukat pedig számos veszély fenyegeti. De igaz-e ez minden esetben? Hogyan viszonyulnak a különböző jelnyelvek e tekintetben egymáshoz? Vannak-e olyan országok, ahol több jelnyelv létezik, de közülük nem mind élvez privilégiumokat? Ilyen helyzetek a beszélt nyelvekkel kapcsolatban rendre előfordulnak, elég csak Magyarországra gondolni, ahol például a romani vagy a beás a magyarral szemben gyakran hátrányt szenved. De kevéssé köztudott, hogy létezhet jelnyelv is más jelnyelvekhez képest hatalmi pozícióban. Márpedig számos országban láthatunk hasonlót...

Amerikai jelnyelvi összejövetel Texasban. Nincs mitől tartaniuk?
Amerikai jelnyelvi összejövetel Texasban. Nincs mitől tartaniuk?
(Forrás: Wikimedia Commons / Patrick Dentler / CC BY 2.0)

Mit keresnek a dánok Botswanában?

A jelnyelvi gyarmatosítás elsősorban azokban az országokban fordul elő, amelyeket történelmük során a gyarmatosítás más formái is sújtottak. A jelenség lényege, hogy valamilyen nyugati jelnyelv, gyakran – de nem feltétlenül – a gyarmatosító országában használt jelnyelv előnyben részesül a helyi jelnyelvekkel szemben.

A gyarmatbirodalmak rég összeomlottak, de a jelnyelvi gyarmatosítás mégsem ért véget azzal, hogy a gyarmatosító távozott. Az érintett országokban a siketek oktatásában továbbra is rendre nyugati jelnyelvek használatosak. Gyakran attól függ, milyen jelnyelven zajlik az iskolai oktatás, hogy a nemzetközi segélyszervezetek honnan küldenek tanárokat, vagy milyen programokat támogatnak anyagilag. Ezeket a segélyprogramokat sokszor egyáltalán nem hangolják össze egymással! Így napjainkra több országban állt elő az a helyzet, hogy a különböző iskolákban különböző nyugati jelnyelveket oktatnak a diákoknak, akik ráadásul otthon és egymás közt teljesen más jelnyelvet használnak. Például a volt francia gyarmat Maliban egyaránt tanítják a francia és az amerikai jelnyelvet, a volt brit gyarmat Botswanában pedig a külföldről érkezett tanárok az amerikai, a német és a dán jelnyelvet is bevezették! (A különböző jelnyelveknek csak annyi közük van a hasonló nevű beszélt nyelvekhez, hogy ugyanazokban az országokban használják őket. A magyar és az osztrák jelnyelv például rokonok, míg a magyar és az ausztriai német beszélt nyelv nem azok.)

Belépőjegy Amerikába?

Ha az oktatást helyi tanárok végzik, de külföldi tanmenet szerint, akkor gyakran előfordul, hogy habár a tanárok valamilyen jelnyelvet használnak anyanyelvükként, de nem azon kell tanítaniuk, hanem valamelyik nyugati jelnyelven. Ez természetesen rontja az oktatás minőségét.

A nyugati jelnyelvek helyi pártolói olykor azzal szoktak érvelni, hogy majd a gyerekek esetleg felnőttként egy nyugati ország jelelő közösségében használhatják az általuk elsajátított nyelvet... de a rossz minőségű oktatás miatt ez a legtöbbször csak illúzió. Ráadásul így a diákok az anyanyelvüket sem tudják használni a közoktatásban, pedig az fontosabb lenne, hogy saját szülőhazájukban érvényesülni tudjanak, mint az, hogy Amerikába vagy Európába költözzenek.

Az iskolákban a nyugati jelnyelveken sokszor csak különálló szavakat
tanítanak, a nyelvtan homályban marad (lehet, hogy az oktatók maguk sem ismerik). Nyelvtan nélkül azonban igen nehéz kommunikálni. Mi történik akkor az osztályteremben? Egy, a kutatók által tanulmányozott nigériai siketiskolában azt írták le, hogy az iskolában tanított amerikai jeleket a helybéli hausza jelnyelv nyelvtanával használják a diákok, sőt legtöbbször a tanárok is.

G mint guava

A nyugati jelnyelvek bevezetése más okból is nehézségekbe ütközik. A jelkészletükből rendszerint hiányoznak a helyi kultúrák fogalmai, viszont szerepelnek bennük olyan jelek, amelyekre a mindennapi életben kevés szükség van. Az imént említett nigériai iskolában a jelábécé úgy kezdődik: A mint alma (angolul apple). Pedig a hausza gyerekek ritkán látnak almát, a Nigériában honos gyümölcsökre viszont nincsenek az amerikai jelnyelvben bevett jelek, legfeljebb betűzni lehet őket az ujjábécével. Arról a helyi jelnyelv alacsony presztízse miatt szó sem esik, hogy a hivatalos tanmenetbe is bekerüljenek az őshonos jelek.

A guavára sincsen amerikai jel.
A guavára sincsen amerikai jel.
(Forrás: Wikimedia Commons / Tommy Kronkvist / CC BY-SA 3.0)

Ennél is súlyosabb probléma, hogy a külföldről érkezett szakemberek hajlamosak úgy beállítani jelnyelvüket, mintha az az egyetlen igazi jelnyelv lenne. Ez különösen az amerikai jelnyelv esetében jellemző. Sok hausza gyerek gondolja úgy, hogy a hausza jelnyelv nem is valódi nyelv, csak valamilyen mutogatás, sőt ezek a nézetek még a felnőttek körében is elő-előkerülnek.

Kevés az erőforrás

Számos volt gyarmat rendkívül szegény, és a kevés pénzből rendszerint nem a fogyatékkal élők kapnak először. A siketek iskoláiban a tanárok olykor elképesztő körülmények között dolgoznak, de még az is előfordulhat, hogy tanár sincsen!

A következő rövid dokumentumfilmben, ami a Közép-Afrikai Köztársaság egyetlen hallássérült gyerekeket oktató iskolájában készült, arról beszélnek az oktatók, hogy évek óta nem kaptak fizetést. A legtöbbjük egy idő után feladta és felmondott, a többiek gyakorlatilag küldetéstudatból maradtak. Nem tudnak segédanyagokhoz jutni, nincsen például jelnyelvi szótáruk. (Ezalatt amerikai jelnyelvi szótárat értenek!) A diákok minden nehézség ellenére szeretnek iskolába járni, és ha éppen nem jut tanár az osztályukba, akkor is ott ülnek a teremben...

Sok helyen a keresztény misszionáriusok létesítettek iskolákat, de mivel a nyugati országokban a vallásosság napjainkra háttérbe szorult, a vallási szervezetek egyre kevésbé tudják adományokból fenntartani a fejlődő országokban létrehozott oktatási intézményeiket.

Andrew Foster, az amerikai siket egyetem, a Gallaudet első fekete végzettje saját missziós szervezetet alapított, mert a korabeli amerikai keresztény felekezetek a bőrszíne miatt elutasították. A Christian Mission for the Deaf (Keresztény Misszió A Siketekért) mára már számos afrikai országban van jelen, Foster alapította a fentebbi videóban szereplő közép-afrikai iskolát is. A szervezet azonban addig terjeszkedett, amíg komoly gondok nem akadtak a fenntartásával, és ma több iskolája is önállóan, anyagi vagy más természetű segítség nélkül próbál működni. Láthattuk, hogyan...

A templom amerikai jövevényszó

Azért ne gondoljuk, hogy minden volt gyarmaton katasztrofális a helyi jelnyelvek helyzete. Uganda volt az egyik első olyan ország, amelyik hivatalosan elismerte a területén élő siketek által használt jelnyelvet. Sőt az ugandai jelnyelv védelmét az alkotmány preambulumába is belefoglalták! Habár a siketekkel szembeni diszkriminációt ez a tény önmagában még nem szünteti meg, mindenesetre pozitívum. Jelenleg még olyan európai országok sem ismerik el önálló nyelvnek a lakosaik által beszélt jelnyelvet, mint Olaszország! (Az új magyar alaptörvénybe viszont bekerült a magyar jelnyelv, ráadásul nem a preambulumba, hanem a törzsszövegbe.)

Az ugandai jelnyelv egyébként helyi jelnyelv, habár a gyarmatosítók kulturális befolyása nyomot hagyott rajta: például a keresztény vallással kapcsolatos jeleinek nagy része az amerikai jelnyelvből származik. A következő videóban egy ugandai hallássérült gyerekeket és fiatalokat oktató, szakmunkásképzést is végző iskola látható (sajnos a film nincsen végig feliratozva, szemlátomást hallóknak készült):

Az egyik megszólaló kiemeli, hogy továbbra is fennáll azonban az a probléma, hogy a gyerekek esetleg más nyelvet használnak otthon és furcsának tűnik nekik az iskola. Az oktatás egyébként nem ingyenes, habár sok diák kap szociális támogatást, mert a szülei nem tudják kifizetni a tandíjat.

Csak jót akarnak?

Akármennyire is jószándékból próbálnak a különböző szervezetek nyugati jelnyelveket oktatni, tevékenységük a helyi jelnyelvek háttérbe szorulásával, vagy akár teljes pusztulásával jár. A fiatalok egyre kevésbé tudnak kommunikálni az idősekkel, alsóbbrendűnek érzik saját jelnyelvüket, de nem kapnak mást cserébe.

Mégsem lehet egyértelműen kimondani, hogy az efféle nyelvi imperializmus minden esetben rossz. Például Foster iskolái közül több olyan vidékeken létesült, ahol korábban olyan erős volt a siketekkel szembeni diszkrimináció, hogy jelnyelvek sem tudtak kialakulni. A siketeket volt, ahol a házból sem engedte ki a családjuk, és legfeljebb egyéni házi jelekkel kommunikáltak velük. A Gallaudet honlapján látható visszaemlékezésekben többen is kiemelik, hogy Foster nélkül egyáltalán nem tanultak volna meg semmilyen jelnyelvet. Az amerikai jelnyelvnek így nem volt alternatívája. Más esetekben viszont azt látjuk, hogy a helyi jelnyelvek nem vagy csak igen nehezen tudnak ellenállni a nyugati jelnyelvek mögötti tőkének és akár nyomtalanul is eltűnhetnek.

Szerencsére a tudományos közösségben egyre inkább tudatosul ez a problémakör. Több helyen megindult a helyi jelnyelvek dokumentációja, a szótárkészítés, a formális iskolai oktatás. Van honnan felzárkózni: a kutatók például csak a hetvenes évek végén fedezték fel, hogy az egymástól messze fekvő indiai nagyvárosokban is rendkívül hasonló jelnyelvet használtak a siketek.

A nyelvi sokféleség fontos érték. A nyelvek a kultúra hordozói, és a
kultúrák eltűnésének sem örülnénk! A nyelvészek számára pedig minden egyes nyelv mond valamit a nyelvek általánosságban lehetséges formáiról, azokról a szerkezetekről, amelyek előfordulhatnak bennük. Természetesen mindez a jelnyelvekre is érvényes, hiszen azok is ugyanolyan teljes értékű nyelvek, mint a beszélt nyelvek. A volt gyarmatok őshonos nyelveire könnyen rámondják a nyugati emberek, hogy azok aztán semmiféle kultúrát nem hordoznak, csakhogy ez egyszerűen nem igaz! Mint arról korábban írtunk, még a természeti népek nyelvei is olyan információkat tartalmaznak a biológiai környezetükről, amelyeket a tudósoknak igen nagy fáradságába
kerülne újrafelfedezni.

Felhasznált irodalom

Miles, M. (2001/2006): Signs of Development in Deaf South & South-West Asia: histories, cultural identities, resistance to cultural imperialism.

Monaghan, L. F. (2003): Many ways to be deaf: international variation in deaf communities. Washington, DC: Gallaudet University Press.

Uganda alkotmánya

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Sigmoid 2012. január 27. 18:13

(mármint hogy KITŐL tanulják meg) :D

1 Sigmoid 2012. január 27. 17:06

Ez állati érdekes... Mármint ugye az ember azt gondolná, hogy a siketek jellemzően halló családban nőnek fel, és a jelnyelvet a halló szülőkkel, testvérekkel egyszerre, intézményeken, hivatásos segítőkön keresztül tanulják.

Így aztán elég nehéz belegondolni, hogy hogy is értelmezendő az anyanyelv fogalma a jelelésben, illetve ha a helyi jelnyelveket senki nem tartja sokra, akkor miért (és főleg HOGYAN) ezt tanulták meg "anyanyelvként" a helyi siketek.

Információ
X