nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Orv-nyelv-régész
Hol v, hol nem v

Vannak szavak, szóelemek, amelyek alakjukat tekintve is nagyon hasonlóak, jelentésükben sem találunk éles különbséget, mégsem cserélhetjük fel őket – legalábbis a helyesírásban. Szakértőnk a v történetéről mesél, miközben az is kiderül, mi van, ha nem jó a nyelvújító szókovács nyelvérzéke.

Kálmán László | 2011. július 25.
|  

A magyar v hang története kalandos és változatos. Sok nyoma van ennek a kalandos történetnek, például a „v-vel bővülő tövek”, mint lé ∼ leve, igyekszik ∼ igyekvő, vagy a -val/-vel toldalékban hol megjelenő, hol hiányzó v.

Az ún. zörejhangok (másképp akadályhangok vagy obstruensek) azok, amelyek akusztikai szempontból nem bonthatók fel szabályos, szinuszos, zenei hanghullámokra, nem ilyeneknek az összegéből keletkeznek, hanem tartalmaznak szabálytalan összetevőket, azaz zörejeket. Képzési szempontból a zörej abból keletkezik, hogy keskeny rést vagy zárat hozunk létre valamelyik beszédszervünkkel. A keskeny résen áthaladva vagy a zár felpattanása után a kiáramló levegőben szabálytalan áramlások keletkeznek (ez az ún. turbulencia), ez okozza a zörejt. Tehát a zörejhangok a réshangok és a zárhangok.

A v elég különleges hangfajta. A magyar v kiejtése elvileg [v], azaz zöngés labiodentális (a felső fogsor és az alsó ajak részvételével képzett) réshang, de valójában sok helyzetben (például magánhangzók között) nem keletkezik igazi rés, hanem a fogak és az ajak csak megközelítik egymást (az ilyen hangokat approximánsnak nevezzük). A v-szerű hangok a világ nyelveiben általában is nagy változatosságot mutatnak, egyrész abban a tekintetben, hogy mennyire határozott a réshang-jellegük, másrészt pedig abban, hogy a felső fogsor és az alsó ajak, vagy pedig a két ajak vesz-e részt a képzésükben. A magyar v furcsa sokarcúságával függhet össze, hogy ez a hang egy kicsit ma is kilóg a mássalhangzórendszerből. Zöngés zörejhang ugyan, de (a délnyugat-dunántúli nyelvjárásokon kívül) nem zöngésíti az előtte álló zörejhangot: [t]va, nem pedig [d]va.

István kérdése is a v-vel kapcsolatos, egy bizonyos névszótővel kapcsolatban:

Internetböngészés és Wikipédiás szerkesztői munkám során találkoztam azzal a nyelvi következetlenségnek tűnő jelenséggel, hogy az azonos családba tartozónak gondolt szavakat nem egyformán írjuk, használjuk.

Mire gondolok? Orvhalász, orvhorgász, orvlövész, orvtámadás, orvvadász, de orgazda, orgyilkos.

Van ezeknek az összetételeknek köze az oroz, orv, orvul szavainkhoz? Miért „lóg ki” az orgazda? Különösen az orgyilkos használata nem tűnik érthetőnek, hiszen orvul gyilkoló emberről van szó, vagy nem?!?

Simo Häyhä finn orvlövész. 1939-ben az előre nyomuló szovjet katonák közül a legóvatosabb becslések szerint is kétszázat lőtt le: mások szerint áldozatainak száma ötszáznál is több lehet.
Simo Häyhä finn orvlövész. 1939-ben az előre nyomuló szovjet katonák közül a legóvatosabb becslések szerint is kétszázat lőtt le: mások szerint áldozatainak száma ötszáznál is több lehet.

Jól látja István, tényleg következetlenség, hogy hol az orv-, hol az or- változatot használjuk – legalábbis a helyesírás előírásai szerint, mert abban nem vagyok biztos, hogy a kiejtés mindig a fentiek szerint alakul. A helyesírás mindenesetre a hagyományhoz igazodik, és a hagyomány nem következetes. A fent felsorolt szavakban szereplő orv-, or- töveknek ugyanis valóban közös az eredetük, egy ótörök jövevényszó, amelynek rokonai minden török nyelvben ismertek valamilyen ogru-féle változatban, és azt jelentik, hogy 'tolvaj'. Minden bizonnyal a magyarok is ebben az értelemben vették át még a honfoglalás előtt. Ezzel a magyarázattal sem jelentésbeli, sem hangtani probléma nincsen (attól az apróságtól eltekintve, hogy hosszú ó-t várnánk a szó elején, de az valahol útközben megrövidülhetett).

Az ómagyar korra a szóvégi -u már rendszerint eltűnt, tehát a 'tolvaj' jelentésű tő or- hangzású lehetett (ebből az alakból van képezve az oroz 'lop' ige, és ez az előtagja a lopáshoz még világosan kapcsolódó, és igen régi orgazda szónak). Bizonyára későbbi fejlemény, hogy a tő egy v-vel bővült. Nem tudjuk, hogy egyszerre élt-e a két tőváltozat, és ha igen, mennyi ideig. Mindenesetre elképzelhető, hogy egyszerre mindkettő létezett, és bekövetkezett a jól ismert jelentéshasadás, aminek az a lényege, hogy két közeli jelentésű, de különböző formájú szó használata eltávolodik egymástól.

Mindenesetre ma a -v végű változatok inkább a 'lopva, lesből, sunyi módon' használathoz kapcsolódnak, ebből magyarázható az orvul alak, meg a legtöbb orv- kezdetű összetett szó, amelyeket István is felsorol. Egyetlen kivétel van, az orgyilkos, amelyet viszont a nyelvújítók alkottak – úgy látszik, nem vették észre, hogy a -v nélküli alakok a lopásra utalnak, nem pedig a lesből támadásra. Ha észrevették volna, biztos az orvgyilkos alakot válaszották volna. Vagyis István sejtésével szemben az orgazda nem lóg ki a sorból, viszont az orgyilkos – a nyelvújítók számos más alkotásához hasonlóan – nem vall a legjobb nyelvérzékre.

De vajon hogy került oda a -v az or- végére? Biztos válasz nincsen, de erős a gyanúm (és a TESz, a történeti etimológiai szótár is ezt mondja), hogy analógia révén. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a magyar szótöveknek létezett egy nagy csoportjuk, amelyeknek némelyik alakjában megjelent egy v, más alakjaikban meg nem, és az or- tövet a beszélők elkezdték ebbe a csoportba besorolni. Ennek a csoportnak, a v-vel bővülő töveknek a csoportja maga is elég színes volt, a v forrásai különbözőek voltak, pl. a nyelv tőben (aminek volt nyelü- alakja is) a -v egy uráli -m folytatása, a keserv (keser-, keserű-) vagy a könyv (könyű-) tőben egy régi [γ] hangból (a g réshang párjából) alakult ki, az odú (odv-) tő végén eleve valamilyen v-szerű hang állhatott, a kedv vagy a könny (régi könyv-, könyű-) tőben pedig ugyanolyan analógiás eredetű, mint az orv-ban.

Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy miért sorolódott be az or- tő (pl. a ked- tővel együtt) ebbe a csoportba. Általában olyankor szokott ez előfordulni, ha az illető alak (esetünkben az or-) eléggé hasonlít az illető csoport tagjaihoz (esetünkben a v-vel bővülőkhöz), és nem hasonlít eléggé a többi csoportok (a v-vel nem bővülők) tagjaihoz. Lehetséges, hogy az ómagyarban az or- tőhöz hasonló egyszótagú, mássalhangzóra végződő tövek többsége v-vel bővülő volt, legalábbis ha így lett volna, akkor értenénk, hogy mi vonzotta az or-t ebbe a csoportba. Mai tudásunk szerint ha nem pontosan így volt, akkor is valami hasonlónak kellett történnie ahhoz, hogy az orv- alak létrejöjjön.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
24 Sultanus Constantinus 2015. február 10. 09:46

Az nem lehet, hogy eredetileg *orγ- (< ogru) volt a tő, a [γ] pedig vagy [v] lett, vagy eltűnt?

23 mederi 2014. március 4. 11:49

Szerintem az

-"orvlövész, "orvvadász"-t v-vel ejtjük (az orv után kicsi szünettel ejtjük),

Az

-"orvtámadás, orvhalász, orvhorgász"-t f-el (v=f talán mivel az f-et "halvány"-an ejtjük, ezért megmaradhat a hármas rvt=rft vagy rvh=rfh együtt), az

az

-"orgazda, orgyilkos" szavakban a kimondott halvány f már írásban el is tűnt..:)

22 Krizsa 2012. június 13. 06:11

Hát igen, az újlatin ("román") nyelvek időben legrégibb, végső állomása a latin. Csakhogy a latin is nagyon fiatal nyelv. Nagy utat járt be a "román" nyelvészet, csak az itt a fő hiba, hogy a latin elé már nem lát. Az az érv, hogy nincsenek korábbi írásos emlékek, megbukik, mert a korábbi nyelvek (a kihaltak helyett leszármazott nyelvek) bőségesen vannak s azokból írásos emlékek is.

A magyar nyelvet azonban semmilyen szinten nem lehet párhuzamba állítani a latinnal – még kevésbé az indoeurópai nyelvekkel. Mert a magyar nyelv régisége a hettita, onnan hátrafelé az óperzsa, visszafelé a ma is élő szanszkrit-dravida, majd a középidős többrétegű, a sémi "felhalmozó nyelvekhez" utasít minket.

Én ugyan "véletlenül" – kettős nyelvtudásom folytán – készítettem el a magyar-héber összehasonlító gyökszótárt, de ez igazi telitalálat volt.

Állítás: a latin előtti nyelvállapotát a héber-arab, a még azelőttit a szanszkrit-dravida nyelvekből lehetne visszakövetkeztetni.

Feltételes állítás: az emberi nyelvek még korábbi (több tízezer éves) állapotát az általam definiált kárpátnyelvből lehet visszakövetkeztetni. Ennek a ma élő egyedüli képviselője – számtalan "amatőr" ráérzője, és énszerintem is – a magyar.

S magamat – formális (egyetemi) nyelvész előképzettségem hiányában – miért nem tartom amatőr nyelvkutatónak? Azért nem, mert a bizonyítható nyelvészeti érveket soha nem kerülöm meg, és a hivatalos nyelvészetnek elsősorban a kronológiai összeférhetetlenségeit kritizálom.

Igen, az "európai" nyelvészetet az indoeurópai "kultúrális felsőbbrendűség", a jó ezer éves politikai (hatalmi) érdekek alakították ki és kötik azóta is gúzsba.

***************

A több (5-7) nyelvi rétegből felépülő, sokáig nem használt héber nyelv hangtanilag, nyelvtanilag, de még a betűhasználatban, az írásában is archaikus maradt. Szinte mindent megőrzött. S ez a tény egyedülálló nyelvészeti kincstárt jelent(hetne). Megőrizte például az ősi, kárpátnyelvi triászt is, az O/U/V változó hangot, amely az indoeurópai nyelvészetnek annyi fejfájást okoz – pedig igazán szem előtt van. Csakhát az Európában ezer éve folyó hatalmi harcok következtében a sémi nyelveket (s pláne a magyart!) a mai napig "nemkívánatosnak" tartván, már a nyelvészetből is kiküszöbölték.

Pedig a magyar vasi-zalai nyelvjárás szintén megőrizte ugyanezt: tauak (tavak), louak (lovak), ölyü (ölyv), stb. A héber or = bőr, irha, ore = letép, leszed, orvani = szarka. Itt van az or – ami később orv lett. S az orvgyilkos miért orgyilkos? Azért, mert a magyar nyelv nyílt hangzású, lehetőleg még a szóösszetételekben sem tűr meg három mássalhangzót. Ehelyett – még nagyon jól érzi – visszatér a nyelv korábbi állapotához. A nagyon sok el- és beleképzelés helyett ez is ilyen egyszerű – volna:-).

21 El Mexicano 2011. augusztus 12. 12:38

@Nước mắm ngon quá!: De ez tudatos, úgymond "szépítő" torzítás, aminek szerintem semmi köze nincs a fonetikai változásokhoz. Ezen az alapon lehetne "massza meg" is (annak még értelme is van) ;)

20 Nước mắm ngon quá! 2011. augusztus 12. 12:05

És a bazzeg ~ wazzeg labializációja senkinek nem jutott eszébe? Szaladtok itt japán példáért ;)

19 Fejes László (nyest.hu) 2011. augusztus 12. 10:55

@tenegri: Köszönjük, igyekszünk, csak nehéz minden lehetőségre előre gondolni. Szerintem az első és mindeddig egyetlen felhasználónév, amelyben aposztróf van. :)

18 tenegri 2011. augusztus 12. 01:08

@Ed'igen: Nem vagyok épp szaha-szakértő, de itt elvileg valóban a γ kieséséről van szó (< *oγur-/*oγïr-), s nem eredeti hosszúság nyomáról.

Off a honlap gazdáinak: a "válasz erre" gomb nem szereti az aposztrófot tartalmazó neveket, kézzel kellett belehekkelnem, hogy működjön (már ha sikerült persze - az AddReply() függvény második paraméterénél kellene csak ügyelni az escape-elésre)

17 Ed'igen 2011. augusztus 11. 23:13

@tenegri: A szahában a lopni "uor-" . Ezek szerint ott éppen ebben a szóban megtörtént a hosszabbodás.

Vagy eleve hosszú volt?

16 El Mexicano 2011. július 25. 19:17

Félig-meddig a témához kapcsolódó cikk (én követtem el):

hu.wikipedia.org/wiki/F-h_hangváltozás_a_spanyol_nyelvben

15 elhe taifin 2011. július 25. 18:51

@elhe taifin: Majd keresek valami japán hangtanos könyvet:)

14 elhe taifin 2011. július 25. 18:50

@kalman: ja igen :)

13 kalman 2011. július 25. 18:49

@elhe taifin: Köszi!

"-n+h (f) = mp, pl szampun "3 perc" (szan:3, fun: perc)" - ezek szerint a "pp"-ről nem tudjuk, hogy a h(f) hosszú párja-e (a jövevényszavaktól eltekintve, ahol van -ff-), de a "p" mégis valahogy a h(f) egyik megjelenési formájának látszik, nazális után...

12 elhe taifin 2011. július 25. 17:21

@kalman: Hm, jó kérdés.... azonban idegen szavakban, nevekben simán előfordul ff is: エッフェル塔 efferutó : Eiffel torony.

P szerintem csak hangutánzó-hangfestő szavakban fordul elő, illetve sino-japán szavakban:

-n+h (f) = mp, pl szampun "3 perc" (szan:3, fun: perc)

-t +h(f) = pp, pl Nippon :)

/ Eredetileg az ф is p lehetett valamikor : p → ф → h (ф) /

11 Roland2 2011. július 25. 17:16

@tenegri: Köszi. Az anatóliai törököt, csak mint példát említettem.

10 kalman 2011. július 25. 17:05

@elhe taifin: Nagyon köszi! OK, ha a Nippon nem jó példa, attól még igaz, hogy a "p" rendszertanilag a hosszú f/h-nak felel meg, nem?

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X