A következő párbeszédtöredéket csíptük el egy 444-es kommentfolyamban:

A: […] Ha létezik olyan, hogy Isten és közel szeretnénk kerülni hozzá valamilyen formában, akkor szerintem kizárt, hogy ezt egy vallási funclubhoz való tartozás útján lehet elérni.

B: Miért cserélik fel az emberek következetesen a fun és a fan szavakat? […]

A: Hát, mert így van egy témához nem kapcsolódó jelentéktelen dolog, amibe beleköthetsz és hozzászólhatsz úgy is, hogy nem mondasz semmi érdemlegeset. :D

Az A-val jelölt kommenter szövegét csak a kontextus miatt idézzük, itt minket kizárólag B kérdése érdekel. Ugyan – ahogyan A rámutat – lehet, hogy B csak a szokásos nyelvi/helyesírási piszkálódás kedvéért tette fel kérdését, mégis elgondolkozhatunk az okokon. Először is pontosítsuk B-t: nem úgy általában „az emberek” keverik ezt a két szót, hanem leginkább a magyar anyanyelvűek.

A rövid magánhangzók

Az [ȧ] jellel a palóc a-t jelöljük, ami minőségében olyan, mint a köznyelvi [á], de rövid.

A (brit) angolban hat rövid magánhangzó van, és a többi (hosszú és kettős) magánhangzóval szemben ezeket viszonylag következetesen jelöli a helyesírás: kiss [kisz] ’csók’, kick [kik] ’rúg’, sniff [sznif] ’szimatol’; bet [bet] ’fogad’, beg [beg] ’koldul’, ten [ten] ’tíz’; bat [bȧt] ’denevér’, man [mȧn] ’ember’, rap [rȧp] ’rep’; job [dzsob] ’állás’, fog [fog] ’köd’, off [of] ’el’; push [pus] ’nyom’, full [ful] ’tele’, bulrush [bulras] ’káka’. Tehát [i]=i, [e]=e, [ȧ]=a, [o]=o, [u]=u: igazán elfogadható rendszer.

Ez a bulrush
(Forrás: MabelAmber, Pixabay, CC0)

Azonban már a legutolsó példa is mutatja, hogy a „következetesség” viszonylagos, hiszen a bulrush-ban az első u [u], a második [a]. Már több korábbi cikkben említettük, hogy az angol rövid [u]-ja két magánhangzóvá vált. Az előfordulásai nagy részében kinyílt, ezt a magánhangzót a magyarba régebben [ö]-vel (pl. lunch: löncs, dumping: dömping, rummy: römi), ma [a]-val szokás átvenni (pl. rush [ras] ’gyékény’, fun [fan] ’buli’, Trump [tramp], Dublin [dablin]), bizonyos esetekben pedig mindkét magánhangzóval létezik a szó a magyarban: kecsap ~ kecsöp, pikap ~ piköp. A szavak egy kis csoportjában viszont megmaradt [u]-nak (pl. bull [bul] ’bika’, Bush [bus]), ezeket természetesen a magyarba is [u]-val vesszük át. (Hogy még pikánsabb legyen a helyzet, a kinyílt u-s szavak közül a legkorábban honosítottakat a helyesírást követve szintén [u]-val vette át a magyar: club, punch, rum.) Mindeme változatosságnak az az oka, hogy az angolból korábban más nyelveken (francián, németen) keresztül érkeztek szavak, ma viszont közvetlen a kapcsolat.

A zavar

Eddig nem is volna semmi zavar, csakhogy ott van az eleve nyílt rövid magánhangzó, amit az európai helyesírások jellemzően a-val jelölnek, és jellemzően palócosan ejtenek. Ezt korábban a magyarban is használták, idegen szavakban (pl. akadémia [ȧkȧdémia]), de mára ez a fajta ejtés nevetségesen finomkodóvá minősült, és az [ȧ] helyét átvette az [a], ami jóval hátulképzettebb és esetleg ajakkerekítéses is. (Ez a magánhangzó azonban egyáltalán nem hungarikum, akár a brit angolban is megvan, de hosszan: heart [haat] ’szív’, vagy [j] előtt time [tajm] ’idő’, azonban nem mindenki pont így ejti.)

Már az angolok is megkeveredtek a rövid [u]-k kinyílása miatt: amikor Indiával ismerkedtek (közben az indiaiak ennek nem feltétlenül örültek), akkor az ottani [a]-kat az angolban u betűvel írták át: Punjab ’Pandzsáb’ (a perzsa [pandzs] ’öt’ és [áb] ’folyó’ szavakból), Calcutta, ma Kolkata. Ezeket a neveket a mai India próbálja visszaíratni a-sra. Sajnos az indiai [u]-kat is u-val írják az angolok, ezért tudni kell, hogy Uttar Pradesh például [u]-val kezdődik. Ráadásul, ahogy példáink is mutatják, az egész csere csak hangsúlyos szótagokban történt.

A [ə]-vel jelölt hangot a magyarban sokszor [ö]-vel helyettesítjük (pl. Churchill [csörcsil], Thatcher [szecsör]), máskor viszont a helyesírásra alapozzuk a kiejtést: Kennedy a. [kenədij], m. [kenedi], Iowa a. [ajəwə], m. [ájova].

A magyarba az angol rövid a-t leggyakrabban [e]-vel vesszük át, a fentebbi példáink mindegyike ilyen: Batman angol [bȧtmȧn], magyar [betmen], rap a. [rȧp], m. [rep], de sokáig sorolhatjuk tovább: handicap a. [hȧndikȧp], m. [hendikep], Manchester a. [mȧncsesztə], m. [mencseszter], ham and eggs a. [hȧməndegz], m. [hemendeksz], Chaplin a. [csȧplin], m. [cseplin]. Viszont ezzel elmosunk egy az angolban meglevő különbséget, hiszen ott a bat [bȧt] ’denevér’ és a bet [bet] ’fogad’, a man [mȧn] ’ember’ és a men [men] ’emberek’, a rap [rȧp] ’rep’ és a repp [rep] ’ripsz’ nem ugyanúgy hangzanak, míg ha ezeket a szavakat átveszi a magyar, akkor igen. Az angol anyanyelvűek jó része is meglehetősen [e]-szerűen ejti a rövid a-t, azonban az „igazi” rövid e-vel sosem esik egybe, az zártabb vagy legalább rövidebb. (A magyaros angolon kívül a szingapúriban esik egybe a két magánhangzó, de cikkünk szempontjából ez érdektelen.)

Fan lesz
(Forrás: 858265, Pixabay, CC0)

Bizonyos esetekben azonban az angol rövid a-t nem [e]-vel, hanem [a]-val vesszük át (a legkézenfekvőbb megoldás, az [ȧ] ugye sajnos kiesik, mert nevetségesen hangzik). Ezek közé az esetek közé tartozik a fan [fȧn] ’drukker’, ami a fanatic [fənȧtik] ’fanatikus’ rövidülése, de ilyen lehet a Cameron [kȧməron], magyarosan [kameron], [kemöron] vagy [kemeron]. Viszont ha magyarul a fan is és a fun is [fan], akkor az, hogy a-val vagy u-val kell írni, olyan helyesírási kérdéssé válik, mint az, hogy egy adott [i] vajon i vagy í-e, vagy egy [j] j vagy ly-e.

Van tovább is

Ráadásul magyar [a]-val nem csak az angol rövid u kinyílt változatának (fun) vagy az angol rövid a-nak (fan; ami egyébként a ’drukker’ mellett ’ventillátort’ is jelent) a magyar megfelelője, de bizonyos esetekben az angol rövid o-é is. Ebben két dolog játszik közre.

Fan volt
(Forrás: weinstock, Pixabay, CC0)

Az egyik az az, hogy a rövid o-ra is jellemző a nyílás (főleg Amerikában, Angliában ez a folyamat az utóbbi időben látványosan visszafordult): body angliai [bodij], amerikai [badij] ’test’, Holliwood an. [holiwud], am. [haliwud], hip-hop an. [hiphop], am. [hiphap], oh my god an. [öumajgod], am. [oumájgad]. Ezeket a szavakat a magyar nem [o]-val, hanem vagy [a]-val, vagy akár [á]-val veszi át. (Érdekes, hogy itt még a rövid [ȧ] is elmegy, mintha angol eredetű szavaknál ez csak akkor volna nevetségesen divatjamúlt, ha a helyesírásban az a betűnek felel meg az [ȧ].) Arra gondolhatunk, hogy ezeket a magyar nem az angliai, hanem az amerikai angolból veszi át.

A másik [a]-nak ejtett angol [o] az az, amit a helyesírás a betűvel ír, de a kiejtésben már korán [o]-vá (az amerikaiban szabályosan tovább [a]-vá) vált. Ez akkor következett be, amikor [w] állt előtte: Washington an. [wosingtən], am. [wasingtən]. Látszólag itt is amerikai hatásról lehet szó, ennek azonban ellent mond, hogy olyan kifejezetten Angliából ismerős nevekkel is ez a helyzet, mint a Watson an. [wotsən]. Ezeket a magánhangzókat sosem veszi át a magyar [e]-ként, hiszen ugyan látjuk, hogy a, de közben meg halljuk, hogy [o], a kompromisszum pedig az [a].

Star Wars

A hosszú [ó] viszont mintha más elbírálás alá esne: water magyarosan nem [vater], hanem [vóter]. A Star Wars-t azonban lehet [sztár vársz]-nak is hallani. Az íráskép? A rím? Lézerkardot előhúzni, indulhat a kommentcsata!