Az angol helyesírás közismerten megbízhatatlan. A mássalhangzók esetében is érhetnek minket váratlan meglepetések (pl. super [szüupa] ’szuper’, de sugar [suga] ’cukor’), de az igazi kuszaságot a magánhangzók írásbeli rögzítésénél találjuk. Hűséges olvasónk, Tibor kérésére egy ilyen eset okait kutatjuk.

Mennyiség, minőség

A magyar magánhangzók „mennyiségét” (rövid vagy hosszú) a helyesírásban a magánhangzó-betű fölötti egy vagy két vessző jelzi: kor–kór, tör–tőr. Mivel a helyesírás ebben az esetben ragaszkodik az egységességhez, ez a jelölés a magyarnak nem minden változatát tükrözi: a sűrű sokaknál [sűrü], a körút [kőrut], a kíváncsi pedig [kiváncsi].

Az angol helyesírás még kevésbé megbízhatóan jelöli, hogy egy magánhangzó rövid-e vagy „hosszú”, ráadásul a hosszúság itt a középangol nyelvállapotra vonatkozik, ezek a magánhangzók ma már jellemzően kettőshangzók. Egy ilyen magánhangzót jelezhet az, hogy két betű kapcsolatával írjuk (pl. meet [mijt] ’találkozik’, vö. met [met] ’találkozott’, goat [göut] ’kecske’, vö. got [got] ’kapott’) vagy az, hogy utána nem áll mássalhangzó (pl. go [göu] ’megy’), vagy csak egy mássalhangzó áll, amit magánhangzó-betű követ (pl. gofer [göufa] ’kifutófiú’). De még ez sem mindig áll. A head [hed] ’fej’ magánhangzója például rövid, pedig két betű kapcsolata képviseli írásban. Ugyanígy rövid a gone [gon] ’el van menve’ magánhangzója is, pedig utána magánhangzó-betű követte egyetlen mássalhangzó-betű áll.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

További nehézséget okoz az angolul tanulóknak – de ugyanúgy a helyesírással ismerkedő angol anyanyelvűeknek is –, hogy nem ritkán egy magánhangzó betű nem a tőle megszokott magánhangzó-minőséget képviseli. A hosszú i jellemzően [aj] (pl. shine [sajn] ’ragyog’), de van, amikor [ij] (pl. machine [mösijn] ’gép’), mintha e lenne (vö. obscene [öbszijn] ’obszcén’).

Válás

Az elölképzett [a]-t [ä]-vel jelöljük, nem [e]-vel, mert azzal nem esett egybe: a man [män] ’ember’ és men [men] ’emberek’ ejtése különbözik.

A középangolban hangsúlyos helyzetben öt rövid magánhangzó fordulhatott elő, a más nyelvekből is ismerős [i], [e], [a], [o], [u]. Anglia északi részén ez ma is így van. Délen viszont az [u] egyre nyíltabb lett, annyira, hogy gyakorlatilag [a] lett belőle. (Azonban nem olvadt össze a korábbi [a]-val, mert az közben elölképzetté vált: hut [hut] > [hat] ’kunyhó’, hat [hat] > [hät] ’kalap’.) Így az u lett az új [a]: sok Indiából hozott [a]-s szót az angolok u-val írtak át, ezért bungaló (az angol bungalow [bangölöu]-ból) a gudzsaráti eredetű [bangalo], miközben az ugyanebből a tőből származó Banglades nevében a-t találunk.

Bangladesi bungaló
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY 3.0)

Volt már róla szó, hogy ez az [u] > [a] változás nem mindig történt meg Dél-Angliában sem: három ajakhang, a [p], [b], [f] után sokszor megmaradt az [u] (pl. pull [pul] ’húz’, bull [bul] ’bika’, full [ful] ’tele’). Ráadásul a ritkává vált [u]-kat pótolta az is, hogy hosszú [ú]-k lerövidültek, ez főként [k] előtt történt: look [lúk] > [luk] ’néz’, hook [húk] > [huk] ’kampó’, de elszórtan egyebütt is: good [gúd] > [gud] ’jó’, foot [fút] > [fut] ’láb’.

Így tehát a mai angol sok változatában hat rövid magánhangzó állhat hangsúlyos helyzetben: [i], [e], [ä], [o], [u] és [a], a két utolsó az esetek egy részében ugyanannak a középangol rövid [u]-nak a folytatója. Nem meglepő, hogy az [a]-vá váló [u]-k helyett további [u]-k jöttek létre az angolban: a fentebbi magánhangzó rendszer az [u] nélkül szokatlanul aszimmetrikus, és ezért instabil lenne. Az [u] azonban így is jóval ritkább az angolban, mint bármelyik másik rövid magánhangzó.

Zárás

Rövid [u]-kat hozott még létre egy másik folyamat is az angolban: az [o]-nak az orrhangok előtti záródása. Ez azonban még az [u]-k általános nyílása előtt történt, így ezek a magánhangzók a későbbiekben a régi [u]-kkal együtt mozogtak, azaz váltak nyíltabbá. Itt van például a moon ’hold’ – month ’hónap’ pár. A középangol hosszú [ó]-t a nagy magánhangzó-csúszka tolta [ú]-ba: [món] > [mún]. A month-ban a mássalhangzó kapcsolat miatt lerövidült [o]-nak viszont maradnia kellett volna, mint például ezekben: goose [gósz] > [gúsz] ’liba’ – gosling [gozling] ’libácska’, fool [fól] > [fúl] ’bolond’ – folly [folij] ’bolondság’.

Libácska
(Forrás: Wikimedia Commons / Raffi Asdourian / CC BY 2.0)

A month-ban azonban a következő orrhang miatt [u]-vá záródott az [o], majd ezt követően a többi [u]-val együtt kezdett nyílásba és lett a mai standard angolban [a]. Északon természetesen maradt [u]: month déli [manθ], északi [munθ]. Ugyanezt látjuk sok más szóban is: London [landön] (nem [londön], pedig latin Londinium), money [manij] (nem [monij], pedig francia monnaie [mone]) ’pénz’, front [frant] (nem [front], pedig latin/magyar front) ’elülső’, company [kampönij] (nem [kompönij], pedig latin/magyar kompánia) ’társaság’.

Írás

Minimnek nevezik a betűknek a két alapvonal között elhelyezkedő függőleges szárát: ı. A kézzel írt betűk közül az i-ben egy minim van, az u-ban és az n-ben kettő, az m-ben és a w-ben három.

A helyesírásbeli keveredést még egy tényező idézi elő. Ez nem hangváltozás, kifejezetten csak a helyesírást érinti, de további o–[a] betű-hang-megfeleléseket hoz létre. A gót jellegű kézírásban a nyomtatás elterjedése, a v és az u szétválása, az i-n levő pontocska megjelenése előtt az u/v, i, n, m, w betűk nagyon hasonlítottak egymásra: mindegyik egy, kettő vagy három minimből állt.

In numeris
(Forrás: Virtual Hill Museum & Manuscript Library)

Ahogy a képen látjuk, nem könnyű kitalálni hogy milyen betűk is állnak itt egymás mellett. Ezen segít, ha az i-kre feltesszük a pontot, ha az n-eket felül, az u-kat alul összekötjük, továbbá – és cikkünk szempontjából ez a legfontosabb változtatás – az u-kat o-ra cseréljük. Az angol írnokok pont ezt tették, a korábban cume-nak írt szót ekkor kezdték a mai módon, come-nak írni ([kam] ’jön’). (A szó „fonetikusan” írt változata, a cum ’orgazmus’, illetve annak folyékony eredménye jelentéssel használatos ma az angolban. Na meg van még a latin elöljárószó, pl. a diplomaminősítő (summa/magna) cum laude ’(teljes/nagy) dicsérettel’ kifejezésben.).

A másik, írásában gyakran visszaállított szó a love [lav] ’szeret(et)’, amit az óangolban még lufu alakban jegyeztek le. A kiejtést követve az f-et felváltotta a v, ezzel nehezen kiolvashatóvá vált az uv betűkapcsolat, ezért azt ov-nak kezdték írni.

Régi-új üzenet a hóban
(Forrás: MyNiceProfiule)

Mindenek summája: a nő

Az eddig említett jelenségek nagy részét illusztrálja a woman [wumön] ’nő’ szó története. Az óangolban wimman vagy wiman alakban írták (és ejtették), a ma ’feleség’ jelentésű wife és a man összetételéből jött létre. A szó eleji [w] hatásaként az [i] ajakkerekítésessé vált, [wiman] > [wuman], amit követett az írás: wuman. Ezzel viszont előált a „minim-probléma”, ezért az u-t o-ra cserélték: woman. Ennek a kiejtésre nem volt hatása, az a mai napig [wumön]. Ez az [u] azért nem nyílt ki – nem lett a szó [wamön] –, mert az [u]-t ajakhang előzte meg (hiszen épp azért lett maga is ajakkerekítéses!, igaz, ez nem mindig védte meg a magánhangzót: wonder [wanda] ’csodálkozik’ < óangol wundrian).

A szó többes számú alakjában valamiért nem történt meg a kerekítés, az a mai napig [wimön], viszont az írása ennek az alaknak követte az egyes számú alakét: women. Ez hozta létre az egyedülálló o–[i] betű-hang-megfelelést a mai angol helyesírásban.