-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Ha nem lenne kereszténység, aligha írnánk úgy, ahogy ma írunk.
Ma az írás alapvető jellegzetességének tekintjük, hogy a szavakat szóközökkel, a mondatok egységeit vesszőkkel, pontosvesszőkkel, kettőspontokkal, gondolatjelekkel választjuk el, vagy hogy a mondatok végére pontot, kérdőjelet, felkiáltójelet teszünk. Elsemtudjukképzelnihogyolyanszövegetolvassunkamelyekbőlezek hiányoznak De nem mindig volt ez így – a központozás történetéről a BBC honlapja közöl érdekes összefoglaló cikket Keith Houston tollából.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A magvető
Eszerint az európai írásbeliség kezdeteinél, azaz a görögöknél nem használtak semmiféle központozást, sőt a szavakat sem választották el szóközökkel. Az olvasónak a betűk megszakítatlan sorából kellett kibogoznia, hol kezdődtek az új mondatok. A görögök (és a rómaiak) számára ez azért nem jelentett problémát, mert az írásbeliségnek jóval kisebb szerepe volt a kultúrában, mint manapság: a szónoklás és a szóbeli vitatkozás képessége sokkal nagyobb szerepet játszott. Ha valaki felolvasott valamit, akkor egészen természetes volt, hogy először hosszan tanulmányozza a szöveget, és csak azután kezd a felolvasásába. A második században élt Aulus Gelliusról fel is jegyezték, hogy amikor arra kérték, hogy olvasson fel egy ismeretlen dokumentumot, tiltakozott: hogyan is tudná azonnal megérteni a szöveget, és a jelentésének megfelelően hangsúlyozni?
Nem véletlen, hogy ezt az állapotot először olyasvalaki elégelte meg, akinek rengeteg szöveggel kellett foglalkoznia. Az alexandriai könyvtár egyik könyvtárosa, Arisztophanész javasolta először, hogy a szövegeket a jobb érthetőség kedvéért külön jelekkel tagolják. Ezek nem nyelvtani egységekre utaltak, hanem olyan szakaszokra, melyek között a felolvasó szünetet tartana: a sor közepére kerülő pont (·) a legrövidebb, az aljára kerülő (.) a közepes, a tetején levő (·) a leghosszabb szünetet jelölte.
A rómaiak azonban nem voltak vevők erre az ötletre. Ciceró például azt mondta, hogy a mondat végét nem aszerint kell megállapítani, hol vesz levegőt a beszélő vagy hová tett pontot a másoló, hanem a szöveg ritmusa alapján. Bár a rómaiak egy ideig kísérleteztek azzal, hogy a szavakat pontokkal válasszák el, a második századra ez a szokás is elenyészett.
Az elvadult kert
Míg a római pogány kultúrában az írás marginális szerepet játszott, és a szövegeket enm némán, hanem mormolva olvasták, a keresztények számára az írás már sokkal fontosabb szerepet töltött be. A könyv a keresztény identitás részévé vált, amit az is mutat, hogy a köteteket gazdagon illusztrálták, díszítették.
A hatodik században kezdték el újra használni a központozást, hogy egyértelművé tegyék a szöveget. A hetedik században Sevillai Izidor, az internet védőszentje felújította Arisztophanész rendszerét. Ebben az esetben az alsó pont jelentette a legrövidebb, a felső a leghosszabb szünetet. Ráadásul ezeket már nyelvtani kategóriákhoz is kötötte: az alsó pont a mai vesszőnek felelt meg, a felső pedig a mondat végét jelölte. A szóközök csak ezután jelentek meg, ír és skót szerzetesek vezették be a latin szavakkal való bíbelődést megkönnyítendő. A 8. században Nagy Károly parancsot adott egy új, olvashatóbb betűrendszer kidolgozására: ennek eredménye lett a karoling írás, melyből mai kisbetűink erednek. Ebben a korszakban válik a szóköz és a központozás az írás elválaszthatatlan részévé.
A központozás annyira divatba jött, hogy a másolók már nem elégedtek meg az Izidor által meghatározott jelekkel, hanem újabbakat is alkalmaztak. Egyeseket a kottaírásból vettek át: egy ilyen jelből fejlődött a mai kettőspont. Ekkoriban jelent meg a mai kérdőjel elődje is, mely egyszerre jelölte a kérdést és a hozzá tartozó emelkedő dallamívet – a felkiáltójel azonban csak jóval később, a 15. században bukkant fel.
Idővel a három pont közötti különbség eltűnt, és csak egyetlen pont maradt, melyet alulra, felülre és középre is lehetett helyezni: mindegyik különbség nélkül töltötte be azokat a funkciókat, melyeket ma a vessző, a kettőspont és a pont. A 12. században Boncompagno da Signa olasz író új jelenket javasolt: a /-t a szünet, a –-t a mondatvég jelölésére. Talán az utóbbiból ered a gondolatjel. Az előbbi egyértelmű siker volt, a / egy időre szinte teljesen kiszorította a pontot a mai vessző szerepéből.
A kertész megérkezik
A reneszánsz idején tehát már rendkívül sok központozási jel volt használatban, de a használatuk addig folyamatosan változott. Amikor aztán az 1450-es években megjelentek a Gutenberg-biblák, az azokban használt központozási rendszer fél évszázad alatt megmerevedett, és kiszorított minden mást. Boncompagno /-je meggörbült, összement és a sor aljára került, ebből lett a vessző. A mondaton belüli határokat jelöli még a pontosvessző és a kettőspont. Arisztophanész pontjai közül egy maradt, és a mondat végét jelöli, ezekhez csatlakozott a kérdőjel és a felkiáltójel.
A BBC cikke nem tér ki külön az egyes nyelvekre. Így például egyáltalán nem szól a nem latin betűs írású nyelvekről, nem csupán a kínai, japán, koreai, indiai, arab, grúz vagy örmény írások központozásáról, de a latin betűs íráshoz jóval közelebb álló cirill központozásának fejlődéséről sem. Sőt, azt sem említi, hogy a görögben mikor és hogyan jelent meg a latin betűs írásokra jellemző központozás.
Kétségtelen, hogy az egyes nyelvek között van különbség a központozásban, még ha ez nem is mindig annyira szembetűnő, mint például a spanyolban. Ezek azonban inkább a gondolatjel vagy az idézőjelek használatára terjednek ki, illetve olyan kérdésekre, hogy hova kell vagy tilos vesszőt írni. Az, hogy a mondatot pont, kérdőjel vagy felkiáltójel zárja (és ezeket – ahol van – nagybetű követi), a többi jel a mondaton belül áll (és tipikusan nem követi nagybetű). Ezek általánosan jellemzőek – a betűírásos nyelvek között mindenképp – és jóval kisebb változatosságot mutatnak, mint korábban a latin nyelvű kéziratok.
Houston azzal zárja cikkét, hogy a számítógépek és az internet terjedésével a központozás újból megelevenedett, és változik. Új jelek bukkannak fel: az emojik és emotikonok. Ez az állítás azonban megkérdőjelezhető, ugyanis míg a központozási jelek fő feladata a szöveg tagolása, értelmezése (kérdés, felkiáltás), vagy a szövegrészek közötti értelmezési kapcsolatok jelzése (vessző vs. kettőspont), addig az emotikonok és emojik ezektől teljesen különböző funkciókat töltenek be. Nem említi viszont, hogy az utóbbi időben van változás a központozás területén is, így például olyan új jelek jelennek meg – ha nem is feltétlenül terjedtek el széles körben –, mint az irónai és a szarkazmus jele vagy a felkiáltóvessző; vagy hogy bizonyos regiszterekben a régi központozási jelet is más funkcióban használják, mint a felkiáltópont esetében.