nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A képernyő elidegenít?

A sok időt a képernyő előtt eltöltő gyerekek nem tudnak olvasni mások tekintetéből és arcjátékából, állítják amerikai kutatók. Mások szerint nem ilyen sötét a kép.

nyest.hu | 2015. április 20.
|  

Napjainkban már a bölcsődések és az óvodások is képesek okostelefont vagy táblagépet használni. Az iskolás gyerekek nagy része pedig már napi több órát tölt valamilyen képernyő előtt. A fiatalok közötti kommunikáció egy része áttevődött a közösségi oldalakra. Milyen hatása van vajon a sok képernyő előtt töltött időnek az emberi kapcsolatokra? A New York Times cikke több szakértő véleményét is ismerteti.

Clifford Nass (1958–2013) egyik szakterületea multitasking volt. Emellett behatóan tanulmányozta a modern technológia és az emberi érzelmek kapcsolatát.

A cikk elsőként Clifford Nass professzor kutatásaira koncentrál. Nass úgy találta, hogy azok a gyerekek, akik sok időt töltenek a képernyő előtt, egyre kevésbé képesek olvasni mások tekintetéből, arckifejezéséből, hanghordozásából. Tehát a képernyő bámulása csökkenti azt a képességet, hogy a nonverbális jeleket értelmezzék. Miért baj ez?

A kutatók véleménye eltér abban, hogy egy beszélgetés során az információ mekkora része folyik a szavak szintjén túl, azaz nonverbális csatornákon. Egyesek szerint az üzenetnek akár 90%-át a beszélgetőtárs testbeszédéből szűrjük le. Tehát közel sem mindegy, milyen jók vagyunk ezeknek a jeleknek az olvasásában.

Nincs köztük szemkontaktus
Nincs köztük szemkontaktus
(Forrás: wikimedia Commons / Intel Free Press / CC BY-SA 2 0)

Nass hipotézisének alátámasztására több mint háromezer 8–12 éves kislánnyal töltetett ki online kérdőívet. Azt találta, hogy minél több időt töltött valaki a képernyő előtt, annál kevesebbet aludt, és annál alacsonyabb volt az önértékelése. Azok a lányok viszont, akik több időt töltöttek „élőben” emberek társaságában, sokkal normálisabbnak érezték magukat, népszerűbbek voltak, többet aludtak és kevesebb olyan barátjuk volt, akikről szüleik azt gondolták, hogy rossz hatással vannak rájuk.

Patricia Greenfield professzor 2012-ben egy másik kísérletet végzett a képernyő káros hatásainak alátámasztására. 51, tíz év alatti gyereket vitt el egy ötnapos „nomád” táborba. A táborban semmiféle elektronikus eszközt nem lehetett használni.

A táborozó gyerekek és a hasonló összetételű, a szokásos életét folytató kontrollcsoport tagjai a tábor előtt és után felmérésen vettek részt. A feladat az volt, hogy fényképek és filmrészletek segítségével próbálják meg megállapítani a képeken szereplő emberek érzelmeit. Az eredmények azt mutatták, hogy már ez a rövid, csupán ötnapos képernyőmegvonás is jelentősen javította a gyerekek érzelemfelismerő képességét.

Nekik még nem kellett nomád tábor – budapesti gyerekek 1955-ben
Nekik még nem kellett nomád tábor – budapesti gyerekek 1955-ben
(Forrás: Fortepan / Nagy Gyula / CC BY-SA 3 0 )

A kísérletet vezető kutató ezt az eredményt biztatónak ítélte, hiszen az derült ki, hogy a folyamat megállítható vagy visszafordítható. Ám arra figyelmeztetett, hogy a vizsgálatban résztvevő gyerekek még a mobiltelefonok előtti időben születtek. Így pici korukban meg tudták tanulni az érzelmek felismerését. Ez a képességük a képernyő előtt töltött idő növekedésével elhalványult ugyan, de egy ilyen tábor felfrissíthette az emlékeiket. Azokban a gyerekekben azonban, akik már pici korukban sok időt töltenek az elektronikus eszközökkel, közel sem biztos, hogy kifejlődik a testbeszéd olvasásának képessége.

Nem mindenki ilyen borúlátó azonban. Judith Hall pszichológiaprofesszor véleménye szerint csak azok a gyerekek veszélyeztetettek, akik valóban egész napjukat a számítógépes játékokkal töltik. A testbeszédet kutató szakember szerint egy átlagos gyerek elegendő kapcsolata van másokkal. Emellett a kutató szerint nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ahhoz is magasan fejlett szociális képességek kellenek, hogy valaki az e-mailek, szöveges üzenetek és Facebook posztok világában eligazodjon, tudjon olvasni a sorok között.

Van még mit gyakorolni...
Van még mit gyakorolni...
(Forrás: Wikimedia Commons / Bart Everson / CC 2 0)

A New York Times cikkírója rámutat azonban, hogy saját megfigyelései szerint a mai gyerekek valóban nem néznek eleget mások szemébe. Az ő gyermekkorában – az 1970-es években – a „szabványos” kézfogás három lépése közül neki és kortársainak az első volt a legnehezebb: az, hogy határozottan fogják meg a másik kezét. Manapság tapasztalatai szerint a gyerekeknek a harmadik léps jelenti a legnagyobb akadályt: az, hogy a partner szemébe nézzenek. Úgy tűnik, a második lépés – határozott szorítás – régebben sem okozott gondot, és a sok képernyőbámulás ellenére most is mindenkinek jól megy. Egyelőre.

Források

Bruce Feller: Hey, Kids, Look at Me When We’re Talking

Multitasking may harm the social and emotional development of tweenage girls, but face-to-face talks could save the day, say Stanford researchers

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X