nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Zűrök az Alternatív Közgazdasági Gimnázium körül

Az oktatási államtitkárság szerint jogellenes az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) alapítványának helyzete, mert kuratóriumának mandátuma évekkel ezelőtt lejárt. Az intézmény pedagógiai vezetője, Horn György ugyanakkor a gimnázium honlapján azt közölte: nem érinti az AKG működését a napokban megjelent kormányhatározat, az iskola zavartalanul kezdheti meg szeptemberben a tanévet.

MTI | 2012. augusztus 19.
|  

A kormány hét elején közzétett határozatában intézkedett az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. üzletrésze kisebbségi hányadának értékesítéséről. A kormány arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy az AKG alapítványa a fenntartói feladatait már nem képes hatékonyan ellátni, illetve, hogy a fenntartó működésével kapcsolatban kialakult jogellenes helyzetet megszüntesse.

A határozat értelmében a kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterének bevonásával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gondoskodjon az állam Alternatív Közgazdasági Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.-ben lévő üzletrésze kisebbségi hányada Alternatív Közgazdasági Gimnázium Egyesületnek történő értékesítéséről. Határidőnek 2012. szeptember 1-jét jelölték meg.

Az oktatásért felelős államtitkárság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: jogellenes az AKG alapítványának helyzete, mert kuratóriumának mandátuma évekkel ezelőtt lejárt. Közlésük szerint az alapítvány új kuratóriumának kinevezésére tett próbálkozások (melyre 2010 előtt az AKG többször kísérletet tett) sikertelenek voltak. Ennek legfőbb oka az, hogy az alapítók fele már nem kíván élni alapítói jogaival jegyezték meg.

Mint írták, az alapítvány működőképessége jelenleg gyakorlatilag csak azon múlik, hogy a lejárt mandátumú kurátorok meddig hajlandóak közreműködni az alapítvány feladatainak ellátásában. Az ez utáni helyzetre – a kormány által ajánlott átalakítási javaslaton kívül – nem született eddig megoldás tették hozzá.

Az államtitkárság úgy látja, nem tudja hatékonyan ellátni a fenntartói feladatait az AKG, mertaz alapítványi forma alapvetően nem alkalmas olyan időben elhúzódó feladatok ellátására, mint az intézményfenntartás. Ezeknél az alapítványoknál a társalapítók hosszú távú együttműködésén múlik a működőképesség fennmaradása, amint a társalapítók összhangja megbomlik, rövid időn belül működésképtelenné válnak mutattak rá.

A működésképtelenné válásra hozták fel példaként a szintén az alapítók együttműködésének hiánya miatt működésképtelenné vált Gandhi Közalapítványt. Meglátásuk szerint sokkal hatékonyabb az intézményfenntartás gazdasági társasági formában, mert egyrészt érvényesül a tulajdonosi szemlélet – ami egy alapítvány alapítóinál egyértelműen nincs meg –, továbbá itt csak meghatározott kérdésekben kell a tulajdonosok teljes egyetértése, a társaság nem válhatgazdátlanná, azaz mindig rendelkezésre állnak olyan jogi eszközök, melyekkel a működőképesség fenntartható akkor is, ha valamely tulajdonos nem tesz eleget kötelezettségeinek.

Horn György, az intézmény pedagógiai vezetője a gimnázium honlapján azt írta: az AKG az ország első alapítvány iskolája, fontos, hogy továbbra is önálló, az államtól független alapítvány legyen a fenntartója. Hozzátette: a kormányhatározatban foglaltaktól eltérően, érvényes bírósági döntés alapján is, az AKG Alapítvány jogszerűen működik, és hosszabb távon is képes az AKG fenntartói feladatainak hatékony ellátására. Felidézte, az AKG Egyesület közgyűlése korábban döntött arról, hogy megfelelő garanciák esetén tulajdonosként részt vállal az AKG Nonprofit Kft. működtetésében, sőt felajánlotta annak teljes megvételét. Ez a döntése érvényben van.

Horn György leszögezte, az AKG Alapítvány kuratóriuma az Alkotmánybíróság döntését követően – május végén – úgy döntött, nem adja át az AKG fenntartói jogát az AKG Nonprofit Kft.-nek, s amíg a körülményekben érdemi változások nem történnek, ezt a döntést tekintik érvényesnek. Kiemelte: ismét kérik az AKG Alapítvány iskolafenntartó szerepének fennmaradását. A pedagógiai vezető egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a most született kormányhatározat előkészítéséről előzetes tájékoztatást nem kaptak, és, mint írta, bíznak abban, hogy csupán információhiányból fakadó tévedés történt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X