nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Újabb sztrájk a BBC-nél

Két héten belül a második újságírósztrájk kezdődött hétfőn a BBC-nél a tervezett nagyarányú elbocsátások miatt.

MTI | 2011. augusztus 2.
|  

A 24 órás akciót – amelynek már hétfőn érezhető hatása volt a brit közszolgálati médiatársaság hírszolgáltatására – a brit újságíró-szakszervezet (NUJ) a BBC Világszolgálatánál és a külföldi rádiófigyelő szolgálatnál tervezett jelentős mértékű leépítés miatt hirdette meg.
A BBC már az év elején bejelentette, hogy a következő három évben a World Service 2400 munkatársa közül összesen 650-et szélnek ereszt. A leépítéssel a BBC vezetése évi 46 millió fontot (14 milliárd forintot) kíván megtakarítani.

A mostani első elbocsátási hullámban 387 munkahely szűnik meg.
Az 1932-ben alapított Világszolgálat jelenleg évente 272 millió fontos működési költségeit – ellentétben a BBC kizárólag előfizetési díjakból és a saját gyártású műsorok értékesítéséből finanszírozott hazai műsorszolgáltatásával – teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi.

A tavaly májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális kormánykoalíció azonban a munkáspárti elődtől örökölt súlyos költségvetési helyzet miatt általános kiadáscsökkentési programba kezdett, amely a külügyi tárcát is erőteljesen sújtja. A minisztérium a takarékossági intézkedések keretében csökkentette a BBC World Service működésére szánt juttatásokat is.

A BBC-nél előzőleg július 15-én volt újságírósztrájk.

A hétfői újabb sztrájk következtében a BBC első számú közéleti-politikai rádiócsatornájának – Radio 4 – reggeli háromórás politikai hír- és magazinműsora, a Today a szokásos hat óra helyett egy órával később kezdődött, és más vezető hírprogramokat is érintett a munkabeszüntetés.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X