nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tudásfeltöltés 2.0: Kezdődik a közönségszavazás!

2014. március 9-ig lehet szavazni a legjobb tudományos videóra a TudásFeltöltés című vetélkedő keretei között.

nyest.hu | 2014. március 6.
|  

A TudásFeltöltés 2.0 tudomány-vizualizációs vetélkedő pályázati határidejének lejártáig 74 rövid videó érkezett középiskolás és általános iskolás csapatoktól. A kisfilmek többsége a fizika és a kémia tudományterületéről szól. Az igazi vetélkedés pedig még csak most kezdődik: 2014. március 9-ig lehet szavazni a kedvenc filmekre a TudásFeltöltés oldalon, a legtöbb szavazatot kapó videók kerülnek majd a vetélkedő döntőjébe.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudástársadalom Alapítvány együttműködésében meghirdetett program középpontjában a tudomány mozgóképes megjelenítése és a középiskolások bevonása áll. Az idei, immár harmadik kiírás még a korábbiaknál is sikeresebbnek bizonyult: 22 település 36 középiskolájából összesen 74 rövid, legfeljebb ötperces tudományos klipet neveztek a háromfős diákcsapatok (köztük kolozsvári, sepsiszentgyörgyi, szilágysomlyai, valamint magyarkanizsai és zentai határon túli magyar tanulók is).

A kisfilmek rögzítéséhez kézikamera, tablet vagy akár mobiltelefon is használható volt. A legtöbb filmet a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és a Debreceni Vegyipari Szakközépiskola töltötte fel. A legnépszerűbb téma a fizikai és kémiai kísérletek, jelenségek, törvényszerűségek filmes bemutatása volt, azonban olyan témák is érkeztek, mint a dohányzási szokások felmérése, az olvasás kognitív folyamatainak értelmezése, etológiai kísérletek.

A tíz legnépszerűbb kisfilm mellett három csapat a szakmai zsűri véleménye alapján kerülhet a döntőbe. A döntősök tudományvizualizációs és kommunikációs tréningen vesznek részt, mely segíti őket az április 11-i döntőben megszerezni az értékes és izgalmas nyereményeket.

További részletek a verseny hivatalos honlapján, a legfrissebb hírek pedig a verseny Facebook-oldalán olvashatók. Egyéb információ e-mailben kérhető.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X