nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Véget ért a TudásFeltöltés 2.0 vetélkedő

A budapesti Mechatronikai Szakközépiskola csapata nyerte meg a TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedő fődíját. A diákok Az elektroncső című kisfilmmel kerültek a döntőbe, ahol egy könnyed, humoros, ugyanakkor tudományos videóval bizonyították rátermettségüket.

nyest.hu | 2014. április 15.
|  

Április 11-én került sor a TudásFeltöltés 2 0 vetélkedő döntőjére Budapesten. Idén rekord mennyiségű, 74 pályamű érkezett, melyek közül a közönségszavazatok alapján tíz, a szakmai zsűri döntése nyomán pedig három kisfilm jutott az utolsó fordulóba. A döntőben a csapatoknak egy tudományos produkciót kellett bemutatniuk egy alma és egy tükör felhasználásával; erre másfél perc állt rendelkezésükre. A diákok kreativitását dicséri, hogy 13 teljesen különböző filmes alkotás született. Az alma élettani hatásai és a tükör fizikája mellett megtudhattuk, hogyan lehet almatükröt készíteni, almákkal szemléltetni a permutációt, és lelepleztük az anamorf illúzió működési mechanizmusát is. A diákok is pontozták egymás munkáját, és minden produkció végén meghallgathatták a zsűri szakmai értékelését.

A döntőt a Mechatronikai Szakközépiskola diákjai nyerték. A csapat tagjai egy-egy táblagépet vihettek haza. Iskolájuk egy NI ELVIS II. és egy NI MyDAQ eszközt kapott, melyeket a National Instruments Kft. ajánlott fel, valamint egy féléves Élet és Tudomány előfizetést. Második helyezést ért el a budapesti Lónyay utcai Református Gimnázium csapata, akik A dinamikus felhajtóerő című kisfilmmel neveztek a versenyre. Nyereményük egy 5 napos balatoni táborozás a Kutató Diákokkal, valamint az iskola számára egy NI MyDAQ eszköz és féléves Élet és Tudomány előfizetés. Harmadik helyen végzett az Eötvös József Gimnázium csapata, akik a Füstbombából rakéta című videóval pályáztak. Nyereményük egy DrDNS Nyomkövető kalandtúra, valamint egy NI MyDAQ eszköz az iskola számára.

A győztes csapat
A győztes csapat
(Forrás: nyest.hu)

A döntőben nyújtott teljesítmény alapján a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége különdíjként társasjátékkészlettel jutalmazta az AWI hegesztés (Nagykanizsai Műszaki Szakközépiskola), az Izzók (gödöllői Török Ignác Gimnázium) és a Programozott gravitációszimulátor (Németh László Gimnázium, Budapest) kisfilmekkel induló csapatokat. Az Atomok (Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest), a Parafantázia (sárospataki Árpád vezér Gimnázium) valamint a Vegyész virágoskertje (Debreceni Vegyipari Szakközépiskola) készítői pedig az ELTE Társadalomtudományi Kutatócsoportjának különdíjában (külső tárolólemez) részesültek.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) – Tehetséghidak program, az OTP Fáy András Alapítvány valamint a Tudástársadalom Alapítvány együttműködésében meghirdetett vetélkedőre idén 74 kisfilm érkezett, és a diákok összesen közel 15 ezer szavazatot gyűjtöttek. A program 2010-ben indult ShowYourScience néven, és idén rendezték meg 3. alkalommal. A vetélkedő sikerét mutatja, hogy évről évre egyre több lelkes diák csatlakozik, és készíti el tudományos kisfilmjét.

A vetélkedő
A vetélkedő
(Forrás: nyest.hu)

A zsűri tagjai voltak: Fábri György – a program szakmai vezetője, Tudástársadalom Alapítvány kuratóriumi tagja, tudománykommunikációs szakember, ELTE kommunikációs rektorhelyettese, a zsűri elnöke; Kőrösi András – vezető operatőr, a Tudásfeltöltés programhoz kapcsolódó médiafoglalkozások kitalálója és vezetője; Mészáros Péter – fizikus, tanár, a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ szakmai és módszertani vezetője; Paszternák András – kémikus, az MTA Természettudományi Kutatóközpont, Funkcionális Határfelületek Kutatócsoport tudományos munkatársa.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X