nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Többen kezdik magyarul az iskolát Szlovákiában

Nőtt a magyar tannyelvű alapiskolákba beíratott gyerekek száma 2012-ben az előző évihez képest – mondta el az MTI-nek Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke vasárnap.

MTI | 2012. február 20.
|  

Szlovákiában 2012-ben 3570 gyereket írattak be magyar tannyelvű alapiskolába. Az idei beiratkozás tehát pozitív eredményt hozott, hiszen egy évvel korábban 11-gyel kevesebb, összesen 3559 leendő elsőst írattak szülei magyar iskolába.

„Minden létszámemelkedés örömteli és jónak értékelhető, főként ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi időszakban több olyan évünk is volt, amikor országos szinten csökkent a magyar elsősök száma” – jelentette ki az összesített eredmények kapcsán Pék László. Hozzátette: enyhén, de pozitív irányba mozdult el a demográfiai fejlődés, és nem lett rosszabb az asszimilációs hatás, ennek köszönhető, hogy leállt a magyar alapiskolákba beíratott gyerekek létszámcsökkenése.

„Vannak járások a nyugati országrészben, ahol ugyan csökkent a létszám, de jó hír, hogy például a nyitrai járásban, ahol már kevesen vagyunk, sikerült növelni a létszámot” – mondta el Pék László. Hozzáfűzte: megfigyelhető, hogy ahol intenzív közösségi munka folyik, ott javultak az eredmények.


Szlovákiában az idén először, mintegy 8000 kis- és nagycsoportos óvodás is részesült a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatásából. Pék László szerint ez a felvidéki magyarság megmaradását szolgáló lépés is hozzájárulhatott a mostani eredményekhez.

„Még nőhet a magyar iskolák elsőseinek a száma szeptemberben” – mondta Ádám Zita, az SZMPSZ alelnöke az MTI-nek. Ennek oka az, hogy vannak szülők, akik az utolsó utáni pillanatra hagyják a beíratást. Ádám Zitát megnyugvással töltik el a mostani eredmények, de mint rámutatott, nagyon fontos azoknak a körülményeknek a megteremtése, amelyek „behozzák a gyerekeket az iskolába”.

A szlovákiai beiratkozás szombaton ért véget, az eredményeket vasárnapra összegezték. Pozsony két magyar tannyelvű alapiskolájába az eddigi összesítés szerint 36 gyereket írattak be a szülők, ez eggyel több, mint 2011-ben. A szenci járásban tavalyhoz képest csökkent a leendő elsősök száma, míg 2011-ben 42 gyereket írattak be a járás magyar iskoláiba, ez a szám idén 29. Kevesebb lesz az elsős a dunaszerdahelyi járásban is, itt 748 gyereket írattak be a szülők a tavalyi 768-cal szemben. Pozitív fejlődés volt megfigyelhető a galántai járás alapiskoláiban: míg 2011-ben 206 volt a beíratott gyerekek száma, ez a szám az idén 225-re nőt. Az idén több lesz a magyar elsős a komáromi járásban is: tavaly 581 gyerek került magyar iskolába, 2012-ben viszont már 596 gyereket írattak a szülők magyar iskolába.

Kevesebb lesz a magyar elsős a lévai járás magyar alapiskoláiban, 157-en kezdik majd itt a tanévet a tavalyi 161-gyel szemben. A nyitrai járásban a tavalyi 15-höz képest az idén több, összesen 24 gyerek kerül majd magyar iskolába. Az érsekújvári járás tavalyi 304 elsőséhez képest 2012-ben 281-re csökkent a beíratottak száma, a vágselyei járásban pedig 128-ról 117-re esett vissza a létszám. A losonci járásban 193-ról, 181-re, csökkent az elsősök száma, a nagyrőcei járásban viszont a tavalyi 115-nél eggyel több, 116 gyereket írattak magyar iskolába. A rimaszombati járásban is több lesz az elsős, a tavalyi 465 helyett, 486-an iratkoztak magyar alapiskolába.

A nagykürtösi járásban 35-ről 30-ra csökkent a magyar iskolába beíratott gyerekek száma. A kassai járásban viszont a tavalyi 91, magyar iskolába íratott gyermekkel szemben 2012-ben 124-en kerülnek magyar iskolába, a nagymihályi járásban pedig 105-ről 110-re nőtt a leendő elsősök száma. A rozsnyói járásban 111-ről, 97-re csökkent a beiratottak létszáma. A tőketerebesi járásban viszont a 182, 2011-ben beíratott elsőssel szemben idén 203-an kezdik majd a szeptembert magyar iskolában.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X