nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Öt tévhit a román nyelvről

Szerte a magyar interneten megdöbbentő tévhitek keringenek a szomszédunkban beszélt újlatin nyelvről, mely földrajzilag messze szakadt legközelebbi rokonaitól.

El Mexicano, Fejes László | 2011. április 20.
|  

A román nyelv, saját elnevezéssel limbă română – ejtsd kb. [limbö romünö] – az újlatin nyelvek keleti csoportját alkotja. Az irodalmi nyelv alapja az úgynevezett dákoromán nyelvjáráscsoport – a nyelvészek egy része csak ezt tartja a tulajdonképpeni román nyelvnek, a három további fő nyelvjáráscsoportot (aromán, isztroromán és meglenoromán) újabban már inkább önálló keleti újlatin nyelveknek tekintik.

A román (zöld), az aromán (piros), a meglenoromán (narancs) és az isztroromán (sárga).
A román (zöld), az aromán (piros), a meglenoromán (narancs) és az isztroromán (sárga).
(Forrás: Wikimedia commons )

A román nyelv a legmesszebbre került az egykori Római Birodalom központjától, így az ún. perifériaelméletet figyelembe véve – a legnyugatibb portugállal együtt – bizonyos vonásaiban újítóbb, míg más sajátosságokban régiesebb a „központi” újlatin nyelveknél, mint például az olasz vagy a spanyol; hangtanilag az olasszal mutat nagyon közeli rokonságot. Bár szókincsét sok idegen hatás (elsősorban szláv, török és magyar) érte, megőrzött a latinból olyan szavakat is, melyeknek a többi újlatin nyelvben nincs nyomuk (pl. a şti ’tudni’, a latin scio-ból).

Kialakulásának pontos helyét és idejét illetően nincs egyetértés a szakemberek között.  Alapvetően kétféle elképzelés létezik.

Mivel Erdély Dacia [dácia] (nem [dácsia]!) néven 106 és 271 között a Római Birodalomhoz tartozott, egyes kutatók szerint a román nyelv az e területen beszélt latin nyelvjárások folytatása. Ezt az elméletet hívják dákoromán kontinuitáselméletnek, azaz a Dacia területén való folyamatos román jelenlét „elmélet”-ének. Еnnek ellentmond, hogy amikor a rómaiak feladták Daciát, a régészeti kutatások alapján a lakosság elmenekült a területről. A római jelenlét egyébként is igen rövid volt ahhoz, hogy a lakosság romanizálódjon – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a rómaiak egyáltalán nem erőltették a latin nyelv használatát. Nincsenek olyan nyelvemlékek sem, melyek a latin későbbi daciai használatára utalnának. További ellentmondás, hogy a románban nincsenek germán jövevényszavak, holott Dacia területét a birodalom szétesése után germán törzsek foglalták el. Az sem világos, hogy ha a román nyelv Erdélyben alakult ki, hogyan kerültek bizonyos nyelvjáráscsoportok a Balkán-félsziget többi részére.

Éppen ezért más  nyelvészek tagadják a fentebb leírt kontinuitáselméletet, és úgy gondolják, hogy a román nyelv a Dunától jobbra (délre) fekvő területen alakult ki, majd innen terjedt a 10. századtól az északabbra fekvő területekre is. Emelletti érvként szokás felhozni, hogy a románban vannak olyan szavak, melyek ősi albán jövevényszavaknak tűnnek. Ugyanakkor ezek származhatnak a területen beszélt egyéb, nem jól ismert eltűnt indoeurópai nyelvekből  – akár a dákok nyelvéből – is: ezek esetleg közeli rokonságban állhattak az albánnal.

Egy elképzelés a román nyelv terjedéséről
Egy elképzelés a román nyelv terjedéséről
(Forrás: Wikimedia commons / Spiridon Manoliu)

Egy harmadik elképzelés abból indul ki, hogy a román sok vonásában eltér a többi balkáni újlatin nyelvtől, így például az azóta kihalt dalmáttól. Ezek egyike, hogy a dalmátban a k e előtt sosem vált [c]-vé vagy [cs]-vé. Ugyanakkor a román sok hasonlóságot mutat bizonyos dél-itáliai nyelvjárásokkal, ezért elképzelhető, hogy olyan nyelvjárások folytatója, melyek viszonylag későn kerültek át Dél-Itáliából a Balkánra.

A román nyelvvel kapcsolatban elég sok tévhit él a köztudatban, melyeket az alábbiakban próbálunk tisztázni.

Első tévhit: „A román tulajdonképpen szláv nyelv”

A nyelveket kialakulásuk, fejlődésük során különböző hatások érik, melyek leginkább a szókincsben és a kiejtésben mutatkoznak meg. A román nyelv történtében az óegyházi szláv nyelv (óbolgár) vallási-kulturális okok miatt, mivel az ortodox egyház hivatalos nyelve volt, ugyanazt a szerepet töltötte be, mint amelyet nyugatabbra lévő rokonainál a klasszikus latin. A románok így írott nyelvként egészen a 16. század elejéig az egyházi szláv nyelvet használták. (Az egyházi szláv íráson alapult a román írás is: a román nyelvet is cirill betűkkel írták egészen a 19. század közepéig, mígnem 1860-ban áttértek a latin ábécé használatára.) Ebből kifolyólag a román szókincset nagy számú szláv jövevényszó alkotja, sok hétköznapi fogalmat is szláv jövevényszavakkal jelölnek, melyek helyén a nyugati rokon nyelvekben latin eredetű szó áll: pl. da ’igen’, lopată ’lapát’, slobod ’szabad’, a trebui ’kell’ szemben a következő példákkal: olasz és spanyol (< latin sīc) ’igen’, olasz és spanyol pala (< lat. pala) ‘lapát’, spanyol libre, olasz libero (< lat. liber) ’szabad’, spanyol deber, olasz dovere (< lat. debere) ‘kell’ stb. Mint a példákból is látjuk, a ’lapát’ és a ’szabad’ még a magyarban is szláv jövevényszó (hiszen a magyar szókincset is erős szláv hatás érte), mégsem mondjuk a magyarra, hogy szláv nyelv.

Igaz, hogy a latinból közvetlenül örökölt szókincs a román szókincs alig 30%-át teszi ki, ezzel szemben az egyéb újlatin nyelvekből (főként a franciából, az olaszból, ill. a modern latinból) a szókincs 40%-a származik. Nincs ez másképp azonban más újlatin nyelvek esetében sem: például a spanyolban a közvetlenül a latinból örökölt elemek a szókincs 23%-át teszik ki. Ha azonban a leggyakrabban használt szavakat, az úgynevezett alapszókincset vesszük figyelembe, akkor ott éppen a latinból örökölt szavakat találjuk. A 207 szavas Swadesh-listán a románban 186 szó (90%) latin eredetű – a spanyol esetében ez az arány 94%. Láthatjuk tehát, hogy a különbség nem jelentős.

A másik ok, amiért a románt szláv nyelvnek szokták hinni, az a hangzása. Viszont tudjuk jól, hogy egy nyelv hangzása és rokonsága nincs egymással közvetlen összefüggésben, ráadásul a román szlávosnak gondolt hangzásbeli tulajdonságai nem mondhatók szlávosnak.

A magyarok számára két román magánhangzó tűnhet „szlávos”-nak: a hangsúlytalan latin a-ból származó ă (hátrahúzott nyelvvel ejtett e vagy ajakkerekítés nékül ejtett o, a magyar [ö] hangra emlékeztet: pl. masă < lat. mensa, ’asztal’), illetve az orrhangú mássalhangzó (m, n) előtt álló magánhangzókból kialakult â vagy î (mindkét betű ugyanazt a hangot jelöli, hátrahúzott nyelvvel ejtett i vagy ajakkerekítés nélkül ejtett u, hangzásra a magyar [ü]-re emlékeztet): pl. cântá < lat. cantare, ’énekelni’, vagy în ’-ban/-ben’. Hasonló magánhangzók valóban előfordulnak az oroszban, ă-szerű hang van a bolgárban és a szlovénban, â/î -szerű a lengyelben, de pl. a szerb-horvátban, a csehben vagy a szlovákban nincs hasonló.

A mássalhangzók körében szlávos vonásnak tűnhet, hogy szinte minden mássalhangzó lehet enyhén „lágyított”: pl. luni [lunj] ’hónapok’, sînteţi [szüntecj] ’vagytok’, cheie [kjeje] ’kulcs’. Ez jellemző az oroszra vagy a lengyelre, de egyáltalán nem jellemző a délszláv nyelvekre, a csehre vagy a szlovákra.

Második tévhit: „A román mesterségesen létrehozott nyelv”

Bármilyen meglepő, egyesek elhiszik, hogy korábban a román valamiféle csonka, használhatatlan nyelv volt, és azért vettek át egy halom francia szót, hogy egyáltalán beszélni lehessen rajta. Ilyen alapon a román tulajdonképpen mesterséges nyelv, amit „csináltak”.

A tévhitnek az az alapja, hogy a román művelődéstörténetnek, mint a magyarnak is, volt egy szakasza, amikor a nyelvet olyan területeken (tudományok, művészetek, közigazgatás stb.) kezdték használni, melyeken korábban nem használták. Ehhez a szókincs gyors bővítésére volt szükség: ezt a korszakot nevezzük nyelvújításnak. A magyar ebben az esetben gyakran belső szóalkotással hozott létre új szavakat, a románok viszont gyakran fordultak más újlatin nyelvekhez, elsősorban a franciához. Ezt a stratégiát a magyarok nem követhették, mivel a magyarnak nincsenek közeli rokon nyelvei.

Bizonyos értelemben természetesen igaz, hogy a román szókincs „szegényes” volt, és nem lehetett románul mindenről beszélni. Ez azonban éppen abban a mértékben igaz a románra, amennyire a magyarra – és számos más nyelvre – is. Hiszen bármely nyelvnek „hiányosság”-ai vannak a szókincsében: éppen azon a területen, amelyen a nyelvet nem használják.

Harmadik tévhit: „A román nyelv legközelebbi rokona a francia”

Nem közelebbi rokona, mint a spanyol vagy a portugál. A román keleti újlatin nyelv, szemben a nyugati spanyollal, franciával és portugállal. Úgy hang- és nyelvtanilag, mint földrajzilag a sztenderd olaszhoz áll a legközelebb, ha mindenképpen hasonlítani akarjuk valamely nagyobb újlatin nyelvhez. Mindazonáltal, mivel eléggé elszigetelten fejlődött, nem része az újlatin nyelvjáráskontinuumnak (azaz nincs folyamatos nyelvjárási átmenet a román nyelvjárások és a többi újlatin nyelvjárás között), így valójában egyik nyugatabbra beszélt újlatin nyelvvel sincs közelebbi rokonságban.

Egy példamondat románul és néhány más újlatin nyelven:

Román:

Toate fiinţele umane se nasc libere şi egale în demnitate şi în drepturi. Ele sunt înzestrate cu raţiune şi conştiinţă şi trebuie să se comporte unele faţă de altele în spiritul fraternităţii.

Olasz:

Tutti gli esseri umani nascono liberi ed eguali in dignità e diritti. Essi sono dotati di ragione e di coscienza e devono agire gli uni verso gli altri in spirito di fratellanza.

Francia:

Tous les êtres humains naissent libres et égaux en dignité et en droits. Ils sont doués de raison et de conscience et doivent agir les uns envers les autres dans un esprit de fraternité.

Spanyol:

Todos los seres humanos nacen libres e iguales en dignidad y derechos. Y dotados como están de razón y de conciencia, deben comportarse fraternalmente los unos con los otros.

Magyarul:

Minden emberi lény szabadon születik, s egyenlő méltósága és joga van. Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.

Bár a francia nyelv hatott a szókincsére – ahogy más európai nyelvekére is –, ez nem azt jelenti, hogy a román ettől közelebbi rokona lenne a franciának. A francia szavak nagy része  csak a 19. században került a nyelvbe a modernizáció során.

A szókincs 72%-a latin és újlatin eredetű (ezekből 30% a latinból öröklött, 22% francia, 15% modern kori latin átvétel, illetve 4 % olasz jövevényszó), 14%-a szláv jövevényszó (ebből 9% óegyházi szláv), 4%-a belső fejlemény (főként latin elemekből), a maradék 10% pedig egyéb (német, újgörög, trák–dák, magyar, török, angol, illetve hangutánzó és ismeretlen) eredetű. Az Ethnologue adatai szerint a román szókincsbeli egyezés 77%-os az olasszal, 75%-os a franciával, 74%-os a szárddal, 73%-os a katalánnal, 72%-os a portugállal és a rétorománnal, illetve 71%-os a spanyollal (míg pl. a spanyol és az olasz között ez az arány 82%).

Negyedik tévhit: „A román az egyetlen újlatin nyelv, melyben megmaradt a semlegesnem”

Valóban létezik a főneveknél – a hím- és a nőnemen kívül – egy harmadik nyelvtani kategória, melyet a szakirodalom gyakran semlegesnemnek nevez. A főnevek egy olyan csoportjáról van szó, amelyek egyes számban hímneműekként, többes számban pedig nőneműekként viselkednek, ezért nevezik őket – talán precízebben – „kétneműek”-nek (ambigene) is. E főnevek és a latin semlegesnemű főnevek között nem egyértelmű az egyezés (pl. a latin semlegesnemű főnevek egy része a románban nőnemű lett), tehát elképzelhető, hogy ez a kategória nem közvetlen folytatása a latin semlegesnemnek, hanem új belső fejlemény.

Ilyen főnevek egyébként más újlatin nyelvekben is előfordulnak, bár inkább csak kivételekként: általában „kétnemű”-eknek vagy „ingadozó nemű”-eknek (spanyol género ambiguo) hívják őket (ilyen például a spanyolban az arte 'művészet': arte contemporáneo ’kortárs művészet’ (egyes szám, hímnem) vs. bellas artes ’szépművészetek’ (többes szám, nőnem); vagy pl. az olaszban a l’uovo ’a tojás’ (egyes szám, hímnem) vs. le uova ’a tojások’ (többes szám, nőnem).

Egyébként a semlegesnem éppúgy létezik bizonyos délolasz nyelvjárásokban (pl. a nápolyi nyelvben), a spanyolországi asztúriai nyelvben, sőt, még a spanyol névelőnek és névmásoknak is vannak semlegesnemű alakjai (pl. el, la, lo; él, ella, ello; este, esta, esto; ese, esa, eso stb.), tehát semmiképpen sem a román lenne az egyetlen újlatin nyelv, mely megőrizte vagy újra kifejlesztette a semleges nemet.

Ötödik tévhit: „A román nyelv megőrizte a latin névszóragozást, tehát flektáló, viszont a többi újlatin nyelv nem”

A flektáló (hajlító) nyelvek a szóalakok kisebb-nagyobb mértékű megváltoztatásával – korlátozott számú ragokkal, illetve a tő megváltoztatásával – képesek kifejezni a mondatbeli nyelvtani viszonyokat. Bizonyos mértékig minden újlatin nyelv flektáló, hiszen a szavak képesek alakváltoztatásra: elég, ha csak a nyelvtani nem és szám, illetve az igéknél a személy, szám és igeidő–igemód megkülönböztetésére gondolunk (a flexió nem csak a névszóragozást jelenti). Ugyanakkor természetesen analitikus(abb), körülíró szerkezeteket is használnak, pl. a jövő idő kifejezésére: voi cântá ’énekelni fogok’, vagy pl. a spanyol voy a cantar.

A fent leírtakon túl a román nyelv valóban megőrzött bizonyos maradványokat a latin esetragozásból, azonban a helyzet sokkal árnyaltabb. Valójában nem magukat a főneveket ragozzák, hanem a hátravetett – a főnévvel egybeolvadt – névelőt (artikulust).

A félreértés fő oka lehet, hogy a határozott artikulus a románban nem a főnévi szerkezet (azaz a fakultatív módon számnévvel, melléknévvel bővített főnév) előtt áll (ezért hangzik furcsán ebben az esetben a magyar névelő terminus), hanem utána, ráadásul rá is tapad a szóra (ezért inkább a végartikulus használata ajánlott: hasonló szerkezetet találunk a bolgárban, az albánban, de a skandináv nyelvekben is).

Tehát a végartikulus ragozása őrzött meg a latinból két formát: egy alany-tárgy esetűt, valamint egy birtokos-részes esetűt. Néhány példa az alábbiakban olvasható.

Példa hímnemű főnév végartikulussal történő ragozására

Egyes szám

lat. lupu(m) > román lup ’farkas(t)’ (vö. olasz lupo)
lat. lupu(m) ille > román lupul ’a farkas(t)’ (vö. olasz il lupo)
lat. lupu(m) illius > népi lat. lupu illui > román lupului ’a farkasnak (a(z)…)’

Többes szám

lat. lupi > román lupi [lupj] ’farkasok’ (vö. olasz lupi)
lat. lupi illi > *lupilji > román lupii [lupi] ’a farkasok’ (vö. olasz i lupi)
lat. lupi illoru(m) > román lupilor ’a farkasoknak (a(z)…)’.

Példa nőnemű főnév végartikulussal történő ragozására:

Egyes szám:

lat. casa(m) > román casă [kászö] ’ház(at)’ (vö. olasz  casa)
lat. casa(m) illa(m) > *casala > román casăa > casa [kászá] ’a ház(at)’ (vö. olasz la casa)
lat. casae illi > *caselji > román casei ’a háznak (a(z)…)’

Többes szám:

lat. casae > román case ’házak(at)’ (vö. olasz case)
lat. casae illae > román casele ’a házak(at)’ (vö. olasz le case)
lat. casae illaru(m) > népi lat. case illoru > román caselor ’a házaknak (a(z)…)’.

Amint látható tehát, valójában történetileg a főnévhez tapadó, vagy vele teljesen egybeolvadt, a latin mutató névmásból származó artikulust „ragozzák”, s ez adja a román nyelv látszólagos „flektálóbb” jellegű névszóragozását. (A végartikulus nélküli alakok pedig egyáltalán nem különböztetnek meg eseteket.) Ám ezek új fejlemények, nem a latin flektálás közvetlen folytatói.

Hasonlóképpen „ragozható” a határozatlan névelő és a névmások is. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a személyes névmások esetragozása (legalább kettő vagy több megkülönböztetett formával!) a többi újlatin nyelvben is fennmaradt: pl. spanyol él/ella/ello (hímnem, nőnem, semlegesnem) ’ő/az’, lo/la/lo ’őt/azt’, le ’neki’ se ’magát, magának’ stb.

Hasonló témájú cikkek a társszerző blogjából:

A „román” kérdés

Az újlatin nyelvek felosztása

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
74 Sultanus Constantinus 2019. augusztus 16. 10:20

@Andris96: A szerző a latinból folytonossággal (a beszélt nyelv útján) örökölt alakokra gondolt, nem a jövevényszavakra. A lat. "scire" igét egyedül a román őrizte meg ilyen értelemben, az összes többi nyelvben jövevényszó. (Amit, ugyebár, nem nehéz átvenni bármikor bármilyen írott forrásból és elkezdeni használni.)

A francia "savoir" nem a "scire", hanem a lat. "sapere" folytatója, akárcsak az olasz "sapere", spanyol "saber". Ez váltotta fel a beszélt latinban (a legtöbb régióban) a klasszikus "scire" igét.

73 Andris96 2019. augusztus 15. 19:21

„…megőrzött a latinból olyan szavakat is, melyeknek a többi újlatin nyelvben nincs nyomuk (pl. a şti ’tudni’, a latin scio-ból).”

Bár én nem beszélek újlatin nyelveket, de ez a példa első olvasásra is szemet szúrt. Az angol science szó eredete is a latin scire, vagyis tudni, aminek E/1 alakja scio. Ami természetesen francia átvétel. A mai francia savoir = tudni is a scire-ből származik. Amúgy ilyen eredetű szavak még az olasz scienza, portugál ciência, spanyol ciencia, katalán ciència. Tehát az, hogy nyoma se lenne az újlatin nyelvekben az nem igaz szerintem.

edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/1083...ce=1&isAllowed=y

72 Fejes László (nyest.hu) 2015. március 17. 10:35

@sattila: Valóban elírás volt, és ’napok’ szerepelt a ’hónapok’ helyett. Köszönjük.

71 szentTürelem 2015. március 17. 10:03

@cikk:"k ellentmond, hogy amikor a rómaiak feladták Daciát, a régészeti kutatások alapján a lakosság elmenekült a területről. "

a rómaiak a dák férfi-lakosság szinte egészét, kb. 1.000.000 embert vittek el cirkuszokba egymást leöldösni.

.

"aprócska elhallgatott tények a történelemből."

70 sattila 2015. március 16. 23:49

Odáig jutottam a cikk olvasásával, amikor a luni szót 'napok' jelentéssel adja meg. A napok románul zile, a luni jelentése pedig vagy hétfő, vagy pedig hónapok.

69 menasagh 2013. november 28. 10:21

Nem olvastam végig az összes hozzászólást de be fogom pótolni, szóval ha valaki már említette elnézést.

Szerintem ez a dákoromán nyelv-elmélet elég sánta.

Maga Dácia ugyan létezett de csak mint terület, tartomány és nem nemzet. Az ott élő népek ha igaz Erdélyben és Moldvában a gótok valamint a hunok lehettek míg délen a trákok és makedónok, tehát a dák csak területnév, és nem nyelvi közösség.

A román, románia megnevezésre pedig az egyik román tanárom szerint aki állítólag olvasta a Cuza-féle egyesítéskor elhangzott viták lejegyzéseit, úgy esett választás, hogy a kelet Kumán, Komán, kunok lakta területek és a déli rumélia oszmán bírtok neveiből vonták össze persze figyelembe vehették a római hatást is úgy nyelvre mint területre tehát nem eredet hanem ráfogás, megnevezés.

68 maschinezeit0 2013. május 16. 17:30

Hasznos cikk volt.

Egy-két megjegyzésem lenne hozzá:

"A román nyelv, saját elnevezéssel limbă română"

Határozott névelővel "limba română"; rövid á-val ejtve az első szó végén.

slobod ’szabad’

Régiesen hangzik, inkább irodalmi szövegekben szokott felbukkanni, élő embertől nem igazán hallottam. Inkább a liber használatos.

a trebui ’kell’

Érdekes, hogy az erdélyi románban eléggé terjed a "musai" használata is, a kiejtés ugyanaz, mint a magyar muszáj esetében. Valószínűleg a magyarból került át. (?)

67 Varmer 2013. február 15. 22:32

@Árpád fejedelem:

A magyarok köznépe szláv, német és kun.

Annyi közük a honfoglalókhoz, mint Jézuskának a géppuskához!

Hasonlóképpen!

66 Árpád fejedelem 2013. február 15. 21:22

Az oláhok vezetőrétege kun és mongol volt.

Köznépük szláv és albán.

Annyi közük a dákokhoz, mint Jézuskának a géppuskához!

Alásszolgája!

65 Krizsa 2013. január 30. 06:57

@Avatar: A cromagnoni egyértelműen a zömök, alacsony-közepes, szélesarcú, vagyis a kifinomodott "ősember". Amit annak gondolunk. A cromagnoni legjkellemzőbb típusa a "tenyeres-talpas" magyar nő.

(NEM kövér, hanem masszív csontvázú). A szem szürke, a haj barna és vékonyszálú.Ez olyasmi, mint én, csak én enyhén "keskenyebb" és enyhén mongolos vagyok.

A Wikipédia (és a régészek egy része) ezt ma összemossa a szintén európai heidelbergi leszármazottaival: nagyon magas,direkt hosszúfejű, áramvonalas testű, ált. kékszemű-szőke.

Ez annyira más, hogy fel kellene tételezni nemcsak egy, hanem két emberi alfaj megjelenését is Európában - holott az érvényes dogmák szerint az ember csakis Afrikából származik.

EZÉRT mossák egybe.

Te pedig vagy csúsztattál, vagy csak a cikk elejét olvastad és az nem baj, ilyet mindenki csinál.

Szóval a cromagnoni zömök, barna, szürke szemű "magyar paraszt", a heidelbergi (leszármazottja) meg 180-220 cm, szóke, kékszemű, feltűnően hosszúfejű.

Ez is egy példa arra, hogy az ÉRDEK minden tudományban CSAL. Bármely sziklaszilárd tényet összezagyvál bármivel abból a célból, hogy az elfogadott dogma (és az abból megélő "tudósok" hadserege) ne legyen szemétre dobva.

********

Szalvéta.

Természetes, hogy bármilyen szót elemezek, amit csak akartok. Vagy készen benne van a nagyszótáramban, vagy akkor gondolom át, és szedem össze, de ugyanabból.

A héber szal = kosár. A kosárba, ami fonott, tehát az apró dolgok kipotyognak belőle, a szálasak meg beleakadoznak, belső borítást is szoktak tenni. Esetleg csak egy sima rongyot. Eredetileg ez a szal-vet-a.

De a héberből (vagyis csak a genetikánkból!, mert ugye NEM volt areális kapcsolat)

a szalvéta modern értelme is előjön:

szul-szál = bodorított, szalszál = kosárka / krepp anyag.

64 Krizsa 2013. január 29. 20:09

Még annyi teszek hozzá, hogy a gyöknyelvészetben nem létezik olyan rokonítás, hogy pl. az egyik nyelvben nincs. F, B, G, vagy akármilyen egyéb mássalhangzó és akkor a másikból mégis szabad rokoníani a hiányzórahangra is,

azzal, hogy: "a nyelvek változnak, hát biztosan megváltozott".

Ezt úgy kell érteni, hogy ha gyöknyelvészetben figyelembe veszem a B/V változó hangot, akkor annak mind a két nyelvben meg kell lennie.

Igaz, hogy Ny, Ty, Cs, Gy, Zs nincs a héberben, de a (Zs-t kivéve) a KIEJTÉSBEN azért létenek. Emiatt végzek mégis összehasonlításokat... csak kritikusabban.

63 Krizsa 2013. január 29. 19:55

A lapát feje olyan lap, amelynek 3 oldalról felálló pereme is van: körülfog. De itt nem is az egyetlen héber szóvolt a lényeg, hanem az, hogy mindenesetre LAP-átról van szó.

Nézzük magyar-héber képzést

Hasonlóak: ir-at, ker-et, szel-et, öt(ö)öl-et, stb., s a héberben ugyanezzel az -xt főnévképzővel:

hag-ut = elmélkedés, hac-ot =éjfél, (a pontos ford.: 1/2-et), pat-ot = morzsa (v.ö.: pete), mat-át = ajándék.

Tehát a szláv lopatá-nak a KÉPZÉSMÓDJA is eltér a 2 gyöknyelvétől

LAP bóvítmények: lapocka, lepedő, lepedék, lepel, leplez, lepke, lapály, lepény, lapos, lapít, lapoz.

Pont a lapát-ot kellett kivenni a szerbek kezéből és még meg is kérdezni, hogy hívják ezt modern szerszámot, kedves kultúrember? Tűziipara már 40.000 éve a neandervölgyinek is volt. Hétszentség, hogy lapátja is. Elég már, na. Mindennek van határa...

A fémhez nem tudom mi köze... arról biztos máshol olvastál.

Dehogynem: a lap, láp, (be)lep, a lép(csapda), lop, lopó, lup mind körülfogja, rákapcsolódik. A lép(ést) nehezebb belátni és magyarázni, nem mentem bele. (De annyit megmondok, hogy a láb-bal kapcsolatos és hogy itt P/B hangzóváltozás van.)

A lép (testrész) rostos... ezt is tovább kellene magyarázni, de hagyom, mert igyekszem tömör lenni.

********************************

Szabad: dehát a szláv szó nem is Sz-B/V gyök!

A gyöknyelvészetben ez már kizárja két szó rokonságát.

Vagyis olyan különböző gyökökból, amik még a hangváltozások figyelebevétele után sem felelnek meg egymásna,: NEM rokonítunk.

Néha mégis? Néha. De akkor hozzátesszük, hogy a rokonítás pongyola és hogy egyéb érvek is vannak, amik támogatják. Ilyen "laza" hasonlóság például a héber jeled = gyerek.

A Bibliát asszem már 1500-ban lefordították magyarra...és nagyon központi fogalom abban a szabadnap (ami szombat).

Habár valóban, én is úgy gondolom, hogy sokkal régebbről eredhet a szó: le-, kiszab, (kivágja), szabódik (szabadulni igyekszik).Idetartozik még, érdekességnek a Szob (helység) és a Száva - ez inkább bőséget jelent. A bővízű folyó persze szabadon is folyik.

**********

De ha úgy gondolod, hogy a kota = ház színvonaló rokonítások meggyőzőbbek, mint a gyöknyelvészet nagyon körültekintő és amellett ömlesztett mennyiségű bizonyító anyaga...

62 Varmer 2013. január 29. 18:53

@Avatar: +1

61 Avatar 2013. január 29. 17:50

@Krizsa: Szerintem szörnyen erőltetettek a magyarázataid.

Ha a lapát feje és nyele közti körülfogást megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy nagyjából az összes kerti szerszám fejből és nyélből áll, tehát bármelyik lehetne "lapát", akár a kapa is... Másrészt az evező is lapát, aztán azt mégis egy deszkából szokták kialakítani, meg a péklapátot is, és a lapát forma szerintem régebben kialakult, mint hogy a fémművesség megjelenésével elkezdett az emberiség különálló fém lapátfejeket gyártani...

Az LP szóbokrod pedig elég jól mutatja, hogy a magyarban ezeknek nincs közös "körülfog, rákapcsol" alapértelme.

A szlobod-dal nem is foglalkozol, mert van benne egy L, ami neked nem tetszik. De afelett simán elsiklasz, hogy a szombat sem SzB vázú, hanem felbukkan benne egy M... Pedig jelentésében a szabbath a szombattal egyezik. Ha az általad sugallt értelmezést vesszük, akkor a magyaroknál senki nem értené jobban, hogy a szabbath nap=szabad nap, mégis szombatnak hívjuk, nem *szabad-nak. Pedig a vasárnap esetében teljesen érthető még ma is a vásár+nap összetétel, a hétfőben a hét feje (=eleje).

A Cro-magnoni emberről a wikipedia azt állítja, hogy általában magas termetű, vékony testalkatú, tehát pont hogy nem tömzsi. Azt meg pláne nem tudom elképzelni sem mikor láthattál tömzsi szilvát szaladni...

Esetleg a szalvéta fogalmi rokonságát is megmagyarázhatnád, mert az is az SzLV vázra épül.

60 Sultanus Constantinus 2013. január 29. 14:13

@tenegri: Megnéztem a Wikipédia-cikkben a népdalt (hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_szókincs#Szövegminták_alapján ): azon túl, amit ott ír (nem latin) jövevényszavaknak, összesen kettőt találtam, ami gyanús, hogy latin jövevényszó: a culpa és az equivoques. Az összes többi örökölt.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X