nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Réthelyi átprogramozná életünket

Kiemelkedő jelentőségű munkának nevezte a 2013 szeptemberében bevezetendő hittan, illetve erkölcstan kötelező oktatásának előkészítését és végrehajtását a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartott konferencián.

MTI | 2012. március 23.
|  

Réthelyi Miklós a Lelki nevelés hitoktatás esély a holnap számára című ökumenikus tudományos konferencián arról beszélt, hogy a társadalomban nagy várakozás tapasztalható az oktatási rendszer átalakításával, ezen belül egyebek mellett a hittanoktatás és az erkölcstanoktatás (választani lehet e kettő közül) kötelező bevezetése iránt.

A miniszter azt mondta: a vallásoktatás célja, hogy azátprogramozza életünket a hétköznap szentségeivel, a többi között a létezés örömével, az alkotás, a nevelés, a szépség, a hasznosan eltöltött idő értékének és az egyes emberekben rejlő értékek szentségeivel.


Hozzátette, hogy a hitoktatóknak elemzőképességgel és filozófiai ismeretekkel kell rendelkezniük, valamint egyszerre kell elbeszélőknek és evangélistáknak lenniük, meg kell találniuk a mélyebb értelmét az általuk elmondott elbeszéléseknek, amelyeket az emberiség történetébe is kell helyezniük. A hittanároknak a jövőbe tekintve kell beszélniük a jelenről, ugyanakkor vigasztalniuk is tudniuk kell jegyezte meg a tárcavezető.

Egy ferences szerzetest idézve Réthelyi Miklós rámutatott arra: az ideális hitoktató személyét illetően a legfontosabb a pedagógiai elhivatottság, de lényeges a szakmai tudás és a rendezett magánélet is, valamint a hitoktatónak a módszertannal is jól kell bánnia. Ezenkívül tudnia kell felkelteni a gyermekek kíváncsiságát is, továbbá el kell érnie, hogy a diákok ne csak hallgassák, amit elmond, hanem tudjanak kérdezni és önállóan gondolkodni.

Megemlítette, hogy a Nemzeti alaptanterv tervezetében nagy hangsúllyal szerepel az erkölcsös életre, a nemzeti azonosságtudatra, a hazafiasságra és a családi életre, valamint a fenntarthatóságra, a környezet- és médiatudatosságra való nevelés, s ebbe illeszkedik a hittan és az erkölcstan oktatása.

A nemzeti fejlesztési miniszter előadása után kerekasztal-beszélgetéseket tartottak mások mellett Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, Bárány Béla zuglói plébános, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási felügyelője és Rozs-Nagy Szilvia evangélikus hitoktatási referens részvételével.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X