nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Prédikátorok, trubadúrok hangján

Az 1940-es évek második felében Jékely Zoltánnak hat éven keresztül egy sora sem jelenhetett meg, ám ez számára a legtermékenyebb időszak volt, ekkor születtek például híres sírversei is.

MTI | 2013. április 24.
|  

Száz éve született Jékely Zoltán költő, az évforduló tiszteletére a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az alkotó sírjánál tartott megemlékezést szerdán a Farkasréti temetőben. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkára beszédében elmondta, hogy Jékely Zoltán sírja, amelyet a 100. születésnap tiszteletére megújítottak, 2002 óta része a Nemzeti Sírkertnek.

Jékely Zoltán
Jékely Zoltán
(Forrás: mek.oszk.hu)

Katona Tamás történész, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja beszédében felidézte, hogy Jékely Zoltán az 1930-as évek elején kezdett publikálni. Mint fogalmazott, a költői tehetséget volt kitől örökölnie, hiszen apja Jékely (Áprily) Lajos volt. Katona Tamás rámutatott: Jékely Zoltán gyorsan bebizonyította, hogy a maga útját képes járni és az apjánál is nagyobb költő lett.

A történész megemlékezett az alkotó segítőkészségéről, mint fogalmazott, Jékely Zoltán számos alkalommal „kilincselt” másokért, míg magáért sohasem. Felidézte azt is, hogy az 1940-es évek második felében őt is hallgatásra ítélték, hat éven keresztül egy sora sem jelenhetett meg, ám ez számára a legtermékenyebb időszak volt, ekkor születtek például híres sírversei is. „Jékely Zoltánt még mindig nem becsülik eléggé” – fogalmazott Katona Tamás, aki szerint az utókor feladata a költő igazi nagyságát felmérni.

Ágh István Kossuth-díjas költő a 31 éve elhunyt Jékely Zoltánról szólva felidézte, hogy a költő zseninek kijáró fogadtatásban részesült Budapesten, ahol mégsem találta a helyét, ezért az 1940-es években, a második bécsi döntést követően visszatért Kolozsvárra. Ágh István szerint Jékely mesterei Reviczky Gyula, Krúdy Gyula, Ady Endre, Kuncz Aladár és Kosztolányi Dezső voltak. Szólt arról is, hogy a költő az Eötvös Collegium „oltalmában” diplomázott magyar-francia-művészettörténész szakosként, majd az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott. „Elsőként, a körülmények ismerete nélkül csak a túlérzékeny költő elégiáját vesszük észre. Csodát művelt a nyelvvel, hatalmas víziókat vagy szelíd gyertyalángok szomorú pislogását vetíti elénk” – fogalmazott Ágh István, aki szerint a költő életének sorsfordító pillanatait ismerve kijelenthető, hogy Jékely Zoltán „már mint kisgyermek hazátlanná vált Trianon miatt”. „A világalkotók fajtájából való nagy költő” – fogalmazott Ágh István, hozzátéve, hogy Jékely Zoltán versei a prédikátorok, trubadúrok hangján szólalnak meg, ám azok mégis maiak.

A megemlékezésen megjelent a költő családja, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság több tagja, köztük Boross Péter egykori miniszterelnök, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Galván Tivadar 2013. április 24. 21:23

Szegény Jékely Zoltán! Olyannyira kiment a divatból, hogy a tévéhíradó hírolvasója már [jékej]-nek olvasta a nevét :(

Információ
X