nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Interaktív pályaválasztó fesztivál az ELTE-n
Nézd meg, mit csinálsz jövőre!

2014. október 10-én vár az ELTEfeszt! Több mint száz program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lágymányosi Campusa ősszel is színes forgataggá változik.

nyest.hu | 2014. október 6.
|  

A hagyományos nyílt napok hátránya, hogy a diákok egy kar képzési kínálatával ismerkedhetnek meg. A rendhagyó összegyetemi nyílt napon azonban az Eötvös Loránd Tudományegyetem összes kara és képzése bemutatkozik. A látogatók központi standokon, első kézből juthatnak felvételi információkhoz és hasznos tippekhez. Az érdeklődőket interaktív előadások várják, illetve tájékozódhatnak az egyetemen elérhető nemzetközi kapcsolatokról, valamint a sport- és nyelvtanulási lehetőségekről is.

Az egész napos program során a résztvevőkkel modellezik az ENSZ működését, kiderül, hogy milyen a jó 21. századi iskola, hogy működött egy római település, vagy miért szeretik a kamaszok a játszótereket. Szó lesz kutyákról, lovakról, baglyokról és pacsirtákról, a leendő hallgatók bekukkanthatnak a start-upok világába is. Az egyetem kiváló professzorai mintaszemináriumokat tartanak, valamint látványos kísérletekkel is várják a leendő diákokat. Az érdeklődők megismerkedhetnek az ELTE érzékenyítő projektjeivel és civil kezdeményezéseivel is, lesz ingyenes pályaválasztási tanácsadás is.

ELTE – lágymányosi kampusz
ELTE – lágymányosi kampusz
(Forrás: elte.hu)

Az interaktív pályaválasztó napon délelőtt 10 és este 6 óra között várják a leendő felvételizőket, szüleiket és a pedagógusokat. A fesztivált nyereményjáték is kíséri, a diákok részére szervezők igazolást állítanak ki. Az esemény nemcsak az előző tanévben 2500 érdeklődőt vonzó első ELTEfeszt, hanem az Egyetem által évek óta sikerrel megrendezett országos Pályaválasztási Nap folytatása is.

A rendezvény látogatása ingyenes, a programok között az ELTE oldalán lehet böngészni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X