nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Francia vagy magyar ezüst?
Miből lesz a vörösiszap?

Az utóbbi időben kevés elemről esik olyan sok szó a magyar sajtóban, mint az alumíniumról. Az elemek elnevezéseinek történetéről szóló sorozatunkban erről a rendkívül hasznos és érdekes anyagról lesz szó.

Grétsy Zsombor | 2010. november 13.
|  

A latin alumen jelentése ’keserűsó’ – ami a régi latinok és görögök számára gyakorlatilag a timsó (kálium-alumínium-szulfát) elnevezése volt. Már az ókorban is vérzéscsillapításra használták – ahogy sok férfi még ma is timsóval kezeli arcán a borotválkozáskor önkezűleg ejtett sebeit (a timsónak erős érösszehúzó hatása van). 1808-ban Sir Humphry Davy (1778–1829) próbálkozott az alumen (és még pár ásvány, mint a kova vagy a cirkon) bontásával, a bennük rejtező elemeket keresve. Nem járt ugyan sikerrel, nem tudta elkülöníteni az elemi fémeket, ám azzal együtt, hogy ezekről az eredménytelen kísérletekről gondosan beszámolt a Royal Societynek, rögvest neveket is ajánlott a feltételezett és keresett fémeknek.

Kis króm a timsóba, és rá se lehet issmerni...
Kis króm a timsóba, és rá se lehet issmerni...

Magát az alumíniumot elsőként Ørstednek sikerült tiszta formában előállítani, 1825-ben. A nagyközönség a világ első, 1 kg tömegű tiszta alumíniumtömbjét az 1855. évi párizsi világkiállításon láthatta. Az ezüstösen csillogó fémdarabot agyagezüstnek is nevezték, mivel egy agyagszerű vöröses-barnás ércből sikerült előállítani. Az alumínium ára az előállítás bonyolultsága és nagy költségei miatt az aranyéval volt csak összemérhető: nem csoda, hogy akkoriban még csupán ékszereket készítettek alumíniumból.

„Magyar” alumíniumhidak

Az 1950-es években a Rába Vagongyár készíti el a heluáni (Egyiptom) közúti és vasúti híd alumíniumát, majd szintén a Rába kivitelezésében elkészül az ország első, Európa második és a világ negyedik alumíniumhídja (Szabadszállás).

Egyébként az első, Sainte-Claire Deville készítette alumíniumtárgy egy gyermekcsörgő volt, amelyet a francia trón várományosának, III. Napóleon császár elsőszülött fiának nyújtott át. (Mellesleg avval a titkos reménnyel, hogy a császár támogatni fogja kísérleteit. Deville nem is maradt hoppon: a császár 65 ezer frankkal hálálta meg az ajándékocskát – ez akkortájt hihetetlen nagy összeg volt!) III. Napóleon nagyon nagyra értékelte a fémet, ahogy az anekdoták azt sejtetik. Ő maga is használta az agyagból készült ezüst, illetve a francia ezüst kifejezéseket: érthető, hiszen azt a bizonyos világkiállítási alumíniumtömböt, a franciák nagy büszkeségére a már említett párizsi mérnök, Sainte-Claire Deville állította elő, 1854-ben. A számunkra ismert magyar ezüst elnevezés eredete is Franciaországhoz vezet bennünket: nem váratlan, hogy ilyen előzmények után, követve a francia mintát, a magyarországi alumíniumipar fellendülésekor nekünk ez az elemi fém magyar ezüst lett, ahogy ezt mi már az iskolában is így tanulhattuk.

A rubin is aluminiumoxid-változat
A rubin is aluminiumoxid-változat
(Forrás: Wikimedia commons)

Ezek után talán meglepő, de tény, hogy az alumínium (az oxigén és a szilícium után) a földkéreg harmadik leggyakoribb eleme. Ugyanakkor nagy reakciókéssége miatt elemi kémiai állapotában nem találhatunk rá (szemben például a tiszta termésrézzel vagy termésarannyal): ezért olyan értékes anyag. Az alumínium (jó néhány társásványával együtt, mint pl. a böhmit és hidrargillit) lényeges összetevője az agyagásványoknak, a bauxitnak, a csillámoknak és számos más kőzetalkotó anyagnak, az úgynevezett alumínium-szilikátoknak.

A tiszta, ezüstfényű, könnyű fémet eleinte alumínium-kloridból, az ún. Wöhler-eljárással állították elő.

Mi az érc?

Az érc olyan fémvegyület, amely elég mennyiségben tartalmaz egy adott fémet ahhoz, hogy abból azt gazdaságosan elő lehessen állítani; maga az érc szavunk a német – pontosabban a közép-felnémet – erze, illetve a későbbi Erz ’fém, bronz, rézérme’ szóból jött a nyelvünkbe, már a XIV. században. Vannak, akik úgy sejtik, hogy ez az erze még az ősrégi sumer urud ’réz’ szóval van kapcsolatban. A német erze-Erz szavaknak – a csalogató hasonlóság ellenére – semmi köze a Harz-hegység nevéhez.

Rozsda

A rozsda bolgár eredetű szavunk, közeli rokona a ragya szónak, illetve szláv előzményeinek.

Az alumínium érce a bauxit. Európa egyik legnagyobb bauxitkészlete Magyarországé volt. Ám nem is maga a bauxit mennyisége az, ami miatt valóban magyar ezüst lehetett az alumínium, hanem az, hogy nálunk a bauxit viszonylag olcsón, többnyire külszíni fejtéssel is bányászható. A bauxit főként alumínium-oxidot (Al2O3 – ugye, erre „vadászunk”) és vörös színű vas(III)-oxidot (nevezzük nevén: rozsdát) tartalmaz.

Maga a bauxit szó a dél-franciaországi Les Baux [löbó] település nevét őrzi (lepődjünk meg: itt találtak elsőként bauxitot), az ásványok szokásos -it végződését is megkapva. A bauxit megnevezés nemzetközi szóvá vált. Érdekes, hogy a világ nyelveibe szétvándorló név mindenhol az írásképnek (és persze az adott nyelv tulajdonságainak) megfelelő ejtésmóddal csendül – kivéve franciául: ott a [bóit] forma él ma is.

Bauxit a maga nyers valójában
Bauxit a maga nyers valójában
(Forrás: Wikimedia commons)

A gyártás során először kinyerik a timföldet, azaz a tiszta alumínium-oxidot (Bayer-eljárás), majd a timföldből állítják elő az alumíniumot. Az alumínium-oxid a vas-oxid mellől nátrium-hidroxiddal oldható ki – nos, ez a nátrium-hidroxid (NaOH) egy nagyon erős, maró lúg: a háztartásokban is jól ismert, hasonlatos maró anyag a nátronlúg. A részleteket mellőzve: a lúgos oldatból végül alumínium-hidroxid csapódik le, ebből timföldet állítanak elő, amelyből elektromos árammal tiszta alumíniumot lehet nyerni.

A menet közben keletkező aluminátlúgot, az után, hogy már az alumíniumoxidot ülepítéssel és szűréssel kicsalogatták belőle, a benne még bőven lévő vasoxiddal (ettől a vörös szín!) és egyéb fémvegyület-maradványokkal együtt „mellékterméknek” tekinthetjük: ez a maradék a vörösiszap!

A zavír is aluminimoxid-változat
A zavír is aluminimoxid-változat
(Forrás: Wikimedia commons)

Az alumíniumnak maga Sir Humphry Davy, abban a bizonyos, már fentebb említett, a Királyi Társaságnak írt levelében az alumium szót javasolta nevezetnek, de ezt kérésre (valószínűleg a kortárs tudósoknak így csengett jobban) aluminum-ra változtatta; a végső alak végül az aluminium lett, hogy a forma jobban illeszkedjék az -ium végződésű elemnevek közé – a legtöbb fémnév -ium végződésű. Az alumíniumban szóban az első í hosszú – hasonló módon van ez a finnben (alumiini) és az észtben (alumiinium), de ennek persze semmi köze a nyelvrokonsághoz: hosszú í van például az indoeurópai lettben is (alumīnijs). Az olaszban viszont az l hosszú: alluminio. Az angolban az anyagnévnek két formát használják: brit aluminium /ˌæljʉˈmɪniəm/ és amerikai aluminum /əˈlmɪnəm/. A XIX. században még más nyelvekben is használták mind a két nevet.

Magyar világsiker a géppel támogatott fordításban

Egy fiatal magyar cég történelmet írt a géppel támogatott fordításban: a memoQ fordítómemória ma már világhírű alkalmazás, a kis magyar cégből, a Kilgray-ből, nemzetközi cégcsoport lett amerikai, német, francia, lengyel cégekkel.

A memoQfesten most ön is megismerkedhet, nem csak a sikeres magyar fejlesztéssel, de a géppel támogatott fordítás előnyeivel általában. (x)

Maga a nagy író, Charles Dickens is megjegyzést fűzött a névvitához: ő egyszerűen úgy vélte, hogy minden változat rossz – az emberek számára bonyolultnak és kiejthetetlennek érezte azokat… Mindezzel együtt ő is valósággal rajongott az új fémért és elragadtatva írt is róla: „ … micsoda kincs fedeztetett föl … mit is gondolhatunk egy olyan fémről, amely oly szép, mint az ezüst, oly nemes mint az arany, olyan könnyen alakítható, mint a réz és olyan erős, mint a vas …”

Végül csak a XX. században lett általánosan használatos a hosszabb alumínium név, elsősorban James B. Calvert hatására, akinek sikerült az Amerikai Kémiai Társasággal elfogadtatni a szót. (Érdemes a magyar, a finn és az angol, illetve a sokféle, más nyelvbéli változat kapcsán gondolni arra is, hogy a kémia nyelvezetének milyen komoly gondja ez a formavariabilitás, még a kémiai szaknyelv egyértelműsítésén dolgozó nemzetközi szervezetek erőfeszítései ellenére is.)

Egyes szláv nyelvekben azonban egyszerűen átvágták a gordiuszi csomót, és belső szóalkotással nevezték el az új elemet: a cseh és szlovák hliník, illetve a lengyel glin egyarént az ’agyag’ jelentésű szóból alakult ki.

Hát a korund vajon minek az oxidja?
Hát a korund vajon minek az oxidja?
(Forrás: Wikimedia commons)

A timsó szó az ismeretlen eredetű tim előtag összetétele a főnévvel. A nyelvújítás korában ennek az előtagnak a felhasználásával alkottatott meg a timföld szó, a bauxitból előállított alumíniumoxid neveként.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X