Kérdésekkel foglalkozó sorozatunkban eddig elsősorban az eldöntendő kérdésekre, és azoknak is főleg a jelentésére koncentráltunk. Most egy ugrással a magyar kérdőszavas vagy más néven megválaszolandó kérdések mondattanánál termünk. Hogyan írhatók le a magyar kérdőszavas kérdések? Milyen szabályok alapján hozzuk létre ezeket a kérdéseket? Milyen kivételeket találunk közülük? – Ha az olvasó megfigyeli ezeket a kérdéseket, máris lehetnek ötletei...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Hol a kérdőszó helye?

Mielőtt az olvasó rávágná, hogy a mondat legelején, nézzünk inkább meg néhány kérdést, amelyek csak a szórendjükben különböznek egymástól!

(1) (a) Hova megyek el holnap?

(b) Holnap hova megyek el?

(c) *Hova elmegyek holnap?

(d) *Holnap hova elmegyek?

(e) *Holnap megyek el hova?

A fenti példák alapján azt elsőre is láthatjuk, hogy az a feltevés, miszerint a kérdőszóval kell kezdődnie a kérdő mondatnak, téves, hiszen a (b) példa nyelvtanilag tökéletes. Mi a közös akkor a nyelvtanilag helyes kérdő mondatokban? Láthatjuk például, hogy az (a) és a (b) mondat abban különbözik a (c)-től és a (d)-től, hogy az előbbiekben az igekötő az ige után áll, míg az utóbbiakban az igét megelőzi az igekötő. Ez tehát minden bizonnyal egy fontos szempont. Az is igaz azonban, hogy annak ellenére, hogy az (e)-ben az igekötő az ige után áll, a mondat mégsem grammatikus. Miben különbözik az (e) az (a)-tól és a (b)-től? Láthatólag abban, hogy míg az (e)-ben a kérdőszó az ige mögött áll, addig a nyelvtanilag kifogástalan mondatokban minden esetben megelőzi az igét. Ez is fontos szempontnak tűnik tehát.

Következő lépésként igyekezzünk tesztelni a feltevéseinket az adatokon! Az első feltevésünk tehát az, hogy

(i) Abban az esetben, ha a kérdőszavas kérdésben igekötős az ige, az igekötő nem állhat az ige előtt.

A második feltevésünket pedig a következőképpen fogalmazhatjuk meg:

(ii) A kérdőszavas kérdésben a kérdőszónak az ige előtt kell állnia.

Lássuk tehát, hogy ezek a feltevések igaznak bizonyulnak-e?

(2) (a) Mikor megyünk el nyaralni?

(b) *Mikor elmegyünk nyaralni?

(c) *Mikor nyaralni megyünk el?

(3) (a) Kik mennek moziba?

(b) *Kik moziba mennek?

A (2) és a (3) alatti példák igazolni látszanak a feltevéseinket, aminek nagyon örülünk. Sőt, nagyon jól látja az olvasó, hogy az eddigiek alapján le is egyszerűsíthetjük a feltevéseinket, és egybevonhatjuk őket! A fenti példák alapján a következőt mondhatjuk el a kérdőszavas kérdések szórendjéről:

(iii) A kérdőszavas kérdésekben a kérdőszónak közvetlenül meg kell előznie az igét.

Ez a szabály természetesen lefedi az igekötős igék esetét is: ha kérdőszó van a mondatban, az igekötő az ige mögé kell, hogy kerüljön, mert a kérdőszónak közvetlenül meg kell előznie az igét. Ez nagyon jól hangzik! Csakhogy adódik némi zűr, ha megfigyeljük a következő példákat...

(4) (a) Milyen könyveket vittél el?

(b) *Milyen könyveket elvittél?

(c) *Milyen vittél el könyveket?

(5) Hol nem jártatok még a nyáron?

(6) Mikor nem segítettem rajtad?

Bár úgy látszik, hogy a (4)–(6) példák mindent romba döntöttek hirtelen a nyelvtani szabályunkkal kapcsolatban, megnyugtatjuk az olvasót: ez nincs így, viszont sokkal körültekintőbben kell majd fogalmaznunk! Nem beszélhetünk majd kérdőszóról és igéről, hanem pontosabban kell definiálnunk ezeket az összetevőket.

Összetevők és össze-visszatevők

Úgy érezzük, hogy a fenti szabályunk valamilyen értelemben megragadja az igazságot, csak az a baj, hogy nagyon pontatlanul van megfogalmazva. Az mindenképp igaz belőle, hogy az igeközpontú mondatrészt közvetlenül meg kell, hogy előzze az a mondatrész, amiben a kérdőszó van.

Lássuk először a (4)-es példát! A (4b) hibássága minden várakozásunknak megfelel, a (4c)-nek azonban a szabályunk szerint jónak kéne lennie, míg a (4a)-nak rossznak. Úgy tűnik, hogy a [milyen könyveket] nagyon szorosan összetartozik; olyan szorosan, hogy szétbonthatatlanok, éppen ezért nem jó a (4c) mondat, és ugyanezért jó a (4a). Így lehetne tagolni ezt a kérdést:

(4) (a) [Milyen könyveket] [vittél el]?

És ilyen válaszokat lehetne adni rá:

(4') [Régi könyveket] [vittem el].

Egyáltalán nem lepődünk meg azon, hogy a válaszban sem lehet „szétszakítani” a [régi könyveket] szerkezetet, ez ugyanis egy nyelvtani összetevőt alkot, akárcsak a [milyen könyveket]. A szabályunkat tehát módosítanunk kell a következőképpen:

(iv) A kérdőszavas kérdésekben a kérdőszót tartalmazó kifejezésnek (összetevőnek) közvetlenül meg kell előznie az igét.

Ez azonban, már tudjuk, még mindig nem igaz, hiszen az (5)-ös és a (6)-os példákban a kérdőszót tartalmazó összetevő nem az igét előzi meg, hanem a tagadott igét. Sőt, ha még a (7)-est is hozzávesszük, akkor még azt sem mondhatjuk, hogy a tagadott igét előzi meg:

(7) Melyik könyveket nem Pista vitte el?

Mindezek alapján azt látjuk, hogy a szabályunk a következőképpen bonyolódik:

(v) A kérdőszavas kérdésekben a kérdőszót tartalmazó kifejezésnek (összetevőnek) közvetlenül meg kell előznie állító mondat esetén az igét, tagadó mondat esetén pedig a tagadószót.

De vajon tényleg igaz ez?

A kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH támogatta, a K115922 nyilvántartási számú támogatási szerződés alapján.

Az olvasóban jogosan merül fel a kérdés, hogy igaz-e mindez minden kérdőszóra? Mondhatnánk megnyugtatólag, hogy „hát persze!”, de akkor hazudnánk. Inkább úgy fogalmazunk, hogy a fenti szabály igaz a legtöbb kérdőszóra. Egészen pontosan két kivételesen viselkedő kérdőszó van a magyarban. De hogy melyek ezek, az már sorozatunk következő részéből fog csak kiderülni. Addig is lehet kísérletezni, és kommentben tippelni.

További olvasnivaló

É. Kiss, Katalin 1992. Az egyszerű mondat szerkezete. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest

Kálmán, László (szerk.) 2001. Magyar leíró nyelvtan. Mondattan I. Tinta Kiadó, Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése