-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A kétértelműség kapcsán elmondjuk, miért nem érdemes kiragadni egy-egy mondatot a kontextusából.
Nagyon könnyű kétértelmű szerkezetet létrehozni a nyelvben. És most nem arra gondolunk, amikor valaki szándékosan értelmez félre valamit – például képes beszédnek véve a szó szerintit vagy fordítva (pl. a teniszezés szót következetesen ’szexelés’-nek értelmezve). A valódi kétértelműség fakadhat a szavak többértelműségéből, de a nyelvtani szerkezet ambiguitásából is. Így is nevezik ezt a típusát: szerkezeti/grammatikai kétértelműség/ambiguitás. Ez meglepően gyakori, de ritkán vesszük észre – hacsak nem az a sorsunk, hogy nyelvészek vagyunk.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A minap például a következő hír késztetett minket gondolkodásra egy pillanatig:
Mit jelent ez a mondat? – Ha képesek vagyunk egy pillanatra kiragadni a kontextusából, és egy pillanatra elfelejtjük, hogy egy hírnek a címe, észre kell vennünk, hogy a mondat kétféle értelmezést kaphat; ezeket így lehetne parafrazeálni:
1. ’Majdnem találtak egy meztelen kislányt Szentmártonkátánál’
2. ’Szentmártonkátánál találtak egy majdnem meztelen kislányt’
A parafrázisokból láthatjuk, hogy a mondat értelmezése, illetve kétértelműsége a szórenden múlik. (Például ezért sem igaz az az általánosítás, amit gyakran hallunk, hogy a magyarban szabad a szórend!) A hír írója tehát könnyedén tehette volna egyértelművé a mondatot: csak a szórendet kellett volna megvariálnia, több karaktert nem igényeltek volna az egyértelmű megoldások.
A pragmatika a nyelvészetnek az a területe, amely a kijelentések nyelvi tulajdonságait nem elszigetelten, hanem a kommunikációban betöltött szerepük szerint vizsgálja. Ennek egyik, H. P. Grice-tól származó alaptétele az, hogy a beszélők együttműködően viselkednek: mindig azt tartják szem előtt, hogy úgy fogalmazzanak, hogy az a másik számára a lehető legkönnyebben értelmezhető legyen (az adott kontextusban), illetve értelmezni is így értelmeznek (pl. teljesen öntudatlanul javítják a beszélő esetleges hibáit). Ezt Grice szerint négy alapvető szabály („maxima”) betartásával képesek megtenni; ezek közül a módra vonatkozó éppen azt írja elő, hogy kerülnünk kell a kifejezés homályosságát, kétértelműségét, ha együttműködőek akarunk lenni.
Megsértette-e az újságíró a mód maximáját? – Elsőre rávághatnánk, hogy: igen! Hiszen nem kerülte el a kétértelműséget, habár könnyen megtehette volna. A helyzet azonban ennyire nem egyszerű; a hibát mi követtük el, amikor – amúgy nyelvészmódra – kiragadtuk a mondatot a kontextusából. Ez a mondat egy hírnek a címe; a hírek pedig alapesetben valós eseményekről, nem pedig majdnem megtörtént eseményekről számolnak be. Ha tehát a fenti 1. értelmezése lenne a valós a mondatnak, akkor ez nem lenne egy hír, marad tehát a a 2. értelmezés. Ha pedig még azt is belevesszük, hogy a hírek címeiben igen gyakori, hogy az ige elé kiemelik a leginkább szenzációsnak vélhető részletet leíró mondatrészt (ezt nevezik a nyelvészek sajtófókusznak), akkor a szerző bátran használhatta ezt a megfogalmazást – akár teljesen öntudatlanul is.