nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A passing
Lerí róla, hogy roma?

Ha valaki titkolni szeretné kisebbségi mivoltát, akár arra is kényszerülhet, hogy megválogassa, kikkel mutatkozik. Amerikában sokat írtak erről a problémakörről, ami Magyarországon is jelen van, habár a köztudatba még nem igazán került be. Önt minden szórakozóhelyre beengedik?

Takács Boglárka | 2012. február 17.
|  

Az amerikai angolban sok olyan társadalmi jelenségre létezik rövid, frappáns szó, amelyet a magyarban csak hosszas körülírással lehet elmagyarázni. Ide tartozik sok etnikai hovatartozással kapcsolatos kifejezés is, talán azért, mert az Egyesült Államokban a kisebbségek hosszú polgárjogi küzdelme során bőven volt alkalom arra, hogy a találó szavak elterjedhessenek előbb az aktivisták, majd a teljes társadalom körében. Ilyen amerikai kifejezés például az általunk korábban bemutatott whitewashing, amikor is a színesbőrű embereket a valóságnál fehérebbnek mutatják be, az etnikai jellegzetességeiket pedig a többségi társadalom elvárásaihoz igazítják. Most egy olyan hasonló nyelvtani szerkezetről lesz szó, amelyet először szintén a fekete emberekre használtak, majd napjainkra bármilyen kisebbségre alkalmazható lett...

A paróka segíthet abban, hogy másnak látsszunk.
A paróka segíthet abban, hogy másnak látsszunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Fictures / CC BY 2.0)

Látszik rajta?

A passing (ejtsd: [pesszing]) esetében nagyjából arról van szó, hogy valakit a többiek besorolnak-e külső jellemzői alapján a számára előnyösebb csoportba. Például egy világos bőrű, afroamerikai származású embert mennyire tekintenek mások fehérnek, ha saját maga fehérnek szeretne látszani?

A pass igéhez téve az as vagy for + kívánt csoport megnevezését kapjuk meg a teljes kifejezést. A He can pass as white mondat körülbelül annyit tesz, hogy 'ő elmegy fehérnek, őt fehérnek tartják'. A csoportot nem muszáj megnevezni, ha az a szövegkörnyezetből egyértelmű.


A gyerekekért mindent

A passing először csak a fekete-fehér viszonylatra vonatkozott. Az Egyesült Államokban a huszadik század elején ha valaki legalábbis részben fekete származású volt, a törvények szerint már feketének számított. Számos világos bőrszínű, vegyes származású ember döntött úgy, hogy inkább a fehér társadalomban szeretne élni, hogy így megmenekülhessen a döbbenetes mértékű elnyomás elől. Sokan eltitkolták afroamerikai mivoltukat: megszakították a kapcsolatot családjukkal, baráti körükkel annak a reményében, hogy fehér házastársuktól született gyerekeik már teljesen fehérként nőhetnek majd fel. A passing velejárója volt a rettegés: mikor jönnek rá a fehérek, és mikor állnak bosszút?

Nella Larsen maga feketeként élt.
Nella Larsen maga feketeként élt.
(Forrás: Wikimedia Commons)

A dán anyától és karibi apától született Nella Larsen híres regénye, az 1928-ban megjelent Passing több különböző megküzdési módot is bemutat. Az egyik főszereplő teljesen eltitkolja rasszista fehér férje elől származását, a másik viszont fekete férjével büszkén él feketeként, csak akkor szorul rá a passingre, ha például egy elegáns étterembe szeretne betérni:

Mindig olasznak, spanyolnak, mexikóinak vagy cigánynak nézték. Amikor egyedül volt, soha még csak nem is gyanították róla, hogy néger. Nem, a [másik asztalnál] ülő és őt bámuló nő egyszerűen nem tudhatta.

Irene-en mégis egymás után végigfutott a düh, a megvetés és a félelem érzése. Nem arról volt szó, hogy szégyellte volna négerségét, vagy zavarta volna, ha mások így nevezik. Annak a tudata zaklatta fel, hogy bármilyen helyről kidobhatják, még akkor is, ha a Drayton valószínűleg mindezt udvariasan és tapintatosan hajtotta volna végre.

Ekkoriban még a passing szinte minden esetben a passing for white-ot takarta (kb. 'fehérnek látszani'), habár már ebben a regényben felmerül, hogy a passing for colored ('színesbőrűnek látszani') is lehetséges lenne. Az ötvenes években nagy port kavart fel John Howard Griffin oknyomozó újságíró esete – a fehér Griffin gyógyszerek és festék kombinációjával besötétítette bőrszínét, és így élt az amerikai Délen, majd tapasztalataiból könyvet írt Black Like Me ('Fekete, mint én', a magyar kiadásban„Néger voltam Amerikában) címen. Valószínűleg Griffint imitálta Günter Wallraff német újságíró is, amikor előbb török, majd afrikai vendégmunkásnak álcázta magát, de Wallraffot többen vádolták azzal, hogy a saját sztereotip kisebbségi-képét vitte bele a szerepeibe. A következő videóban feketére festik Wallraffot:

Napjainkban azonban a passing kifejezés rendkívül széles körben alkalmazható, és nem csak az etnikai hovatartozáshoz kapcsolódik: például az is passing, ha egy transzszexuális nő nem kelt feltűnést a női mosdóban.

Feketének látszani

Leggyakrabban a többségi társadalom a viszonyítás alapja, de ez nem minden esetben van így. Például ha valakinek az egyik szülője fekete, a másik fehér, és valamilyen fekete csoportba szeretne beilleszkedni, az is ugyanúgy passing. Larsen korában ez még csak elméleti lehetőség volt, de mára valósággá vált.

Barack Obama az amerikai elnökválasztások során egyértelműen feketének és nem vegyes származásúnak pozicionálta magát, és ezzel számos, hozzá hasonlóan vegyes házasságokból származó embernek okozott csalódást... Mint feljebb láthattuk, a vegyes identitást Amerikában sokáig törvényileg próbálták elnyomni, és mindenkit, aki nem volt teljesen fehér, a feketék közé soroltak. Az, hogy ma már a népszámlálásokon és hasonló alkalmakkor lehet a vegyes származást is választani, hosszú küzdelem eredménye volt. Az érintettek közül ezért többen úgy érezték, hogy Obama politikai előnyökért cserébe akart mégis inkább fekete lenni, és így cserbenhagyta őket. Mintha azt sugallta volna, hogy a régi rasszista besorolás helyes, és a kevert identitást nem érdemes büszkén felvállalni.

Hazai színek

A passing a magyarországi kisebbségek körében is létezik. Tóth Kinga Dóra a szakmájukban sikeres cigány embereket vizsgálta, és meglepetésre azt találta, hogy kutatásának résztvevői mind fel tudtak olyan helyzetet idézni, amikor mások egyértelműen nem-cigányként azonosították őket:

Az interjúalanyok fele számolt be arról, hogy rajta biztosan látszik, hogy ő cigány a rasszjegyei miatt, emiatt ezt nem tudja rejtegetni,még akkor sem, ha akarná. Ennek ellenére az összes hazai interjúalany életében voltak olyan szituációk, amelyekben nem cigánynak gondolták.

Valószínűleg a jó társadalmi-gazdasági helyzet elősegíti a passing-et, de önmagában ez sem minden. Számíthat az öltözködés, a nyelvhasználat, vagy akár az is, hogy az ember kikkel mutatkozik együtt. Mint a fiatalon elhunyt, roma származású kormányszóvivő, Daróczi Dávid mondta egy HVG-interjúban:

Ha egyedül megyek vásárolni, a polgári vevőt látják bennem, ha viszont a húgommal, akiről jobban lerí, hogy roma, rögtön mellénk csapódik egy biztonsági őr.

A többségi társadalomhoz tartozó emberek gyakran riadalommal reagálnak a passing létezésére. Ha léteznek szőke-kékszemű zsidók, világos bőrű feketék és így tovább, akkor ezek az emberek „beszivároghatnak” a többiek közé, és gyakorlatilag akárki tartozhat az elítélt csoportba. Ez valóban így is van – a közelmúltban járta be a világsajtót a lengyel neonáci házaspár története, akik felnőttként tudták meg magukról, hogy zsidók. Ezek az esetek valószínűleg nem is olyan ritkák, mert az antiszemitizmus miatt egész Közép-Európában elterjedt, hogy a szülők eltitkolják gyerekeik elől zsidó származásukat.

Nem bántanak

Jó dolog-e a passing? Az illető emberek életét sok esetben jelentősen megkönnyíti. Ha valaki sötétebb bőrű, még Amerikában is kevésbé kap állást, nemhogy Magyarországon, így nem csoda, hogy sokan sok helyzetben szeretnének fehérnek látszani. A passing akár élet-halál kérdése is lehet, hiszen megóvhat a rasszista indíttatású erőszaktól. De a kérdés nem ilyen egyszerű: a passing sokszor nagy stresszel jár, és nem is mindig sikeres végkimenetelű. Ráadásul rendszerint azt implikálja, hogy létezik egy olyan csoport, amelyik jobb a többinél, amelyikhez illik tartozni. A legjobb megoldás nyilván az lenne, ha a társadalom minden embert elfogadna olyannak, amilyennek az illető magát tartja...

Az természetes, hogy az ember nem minden csoporthovatartozását érzi
egyformán fontosnak, de az ideális az lenne, ha mindenkire rábíznánk a döntést. Persze ehhez az is kellene, hogy egyik választási lehetőséghez se fűződjön hátrányos megkülönböztetés!

További olvasnivalók

Nella Larsen: Passing – teljes angol szöveg és ingyenes hangoskönyv

A tükörben egy zsidót láttam

John Howard Griffin: Black Like Me. A magyar fordítást sajnos nem sikerült beszereznünk, az egyetlen 1966-os kiadás antikváriumokban is ritkán fordul elő.

Német nyelvű kerekasztalbeszélgetés Wallraff-fal és Walraffról

Tóth, K. D.: Sikeres cigány emberek identitása Angliában és Magyarországon.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 okapis 2012. február 20. 00:49

Az én szótáramban rasszizmus az is, ha "öltözködés, nyelvhasználat, viselkedés" alapján sorolunk be valakit negatívan egy csoportba. De olyan is van (Magyarország), hogy az indiai gyereket csúfolják cigánynak a bőrszíne miatt. Az a durva a 'passing'-ban, hogy hiába élsz úgy, mintha a másik csoportba tartoznál ("kultúra, normák" stb.), létezik lebukás, azaz mégse tudsz más lenni, mint ahová az előítéletek sorolnak.

Az amerikai feketék integrációját azért nem nevezném teljes sikernek, és nem hiszem, hogy azonosultak volna a fehérek normáival - azt meg határozottan elutasítom, hogy ez lenne az ideális! Valahogy mindig a hatalmon lévők normái tűnnek pozitívnak, érdekes...

A 'passing'-ot sokat hallom hetero-homoszexuális kontextusban is (egyébként inkább 'a'-val ejtve).

2 Sigmoid 2012. február 17. 12:39

A passing mint jelenség léte tovább erősíti bennem azt a benyomást, hogy manapság olyan, hogy "rasszizmus", nem igazán létezik a legszélsőségesebb csoportok kivételével.

Ami létezik, azok kultúra alapú előítéletek. Nem attól lesz valaki megbélyegzett, hogy külső jegyei alapján a roma etnikumba tartozik, hanem hogy a roma kultúra tagjaként azonosítja magát öltözködésével, nyelvhasználatával, viselkedésével.

A kultúra alapú előítélet pedig - szemben a pusztán rassz alapúval - nem tekinthető tisztán irracionális viselkedésnek, egyszerű "piros sapkások vs. fekete sapkások" csoportpreferenciának. Ebből fakadóan a hagyományos módszerek a csoportpreferencia csökkentésére alkalmatlanok a megoldására.

A háttérben ugyanis a kultúrák és normák nagyon is valódi ütközése áll. És ilyenkor a legritkább esetben követelhető, hogy a többségnek épp annyit kell változnia mint a kisebbségnek.

Amerikában a feketék sikeres integrációja épp azért jöhetett létre, mert a feketék teljes mértékben azonosultak a fehérek elsődleges normáival.

1 scasc 2012. február 17. 12:14

Az egész élet egy _passing_!

Információ
X