Csapody Tamás a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében dolgozik bioetikusként, fő kutatási területe az erőszak és az erőszakmentesség. „Ezen belül a katonai szolgálati formákat és a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadást kutatom” – magyarázta a kutató az MTI-nek, megjegyezve, hogy e tárgykörön belül kezdett el a bori munkaszolgálattal foglalkozni nyolc évvel ezelőtt. „A második világháború idején ez is egy katonai szolgálati forma volt, még akkor is, ha sokan a katonai szolgálat megtagadása miatt kerültek ide” – idézte fel Csapody Tamás.

A bori táborokba mintegy hatezer munkaszolgálatost hurcoltak, a rabok 98 százaléka volt zsidó származású, 2 százalék pedig a katonai szolgálatot vallási okokból megtagadó Jehova Tanúi, szombatisták, nazarénusok közül került ki. Csapody Tamás megjegyezte: a szolgálatot megtagadóknak egyszerre jutott „jobb és rosszabb” sors a zsidó származásúaknál. „Őket magyaroknak tekintették, de mivel a vallási előírásaikat szigorúan betartották, gyakran kerültek életveszélybe” –magyarázta a kutató. Ilyen előírás volt például, hogy nem voltak hajlandók katonai jellegű munkát végezni, esküt, fogadalmat tenni vagy katonaruhát húzni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Csapody Tamás elmondta: bár a nem zsidók is nagyon rossz bánásmódban részesültek, a zsidó származású foglyok sokkal nagyobb számban haltak meg, különösen a visszaút során. Az elsőnek útnak indított 3600 fős menetből csupán 500-an maradtak életben – emelte ki a kutató, aki hozzátette, a kis egyházak tagjai emberveszteség nélkül tették meg az utat. Csapody Tamás szerint ezt akár a közös halált is vállaló összetartásuknak köszönhették, amely elismerésre késztette a németeket. „Természetesen a megmenekülésükből nem zárható ki a véletlenek szerepe sem” – vélekedett.

A 648 oldalas, 15 térképvázlatot és 46 fényképet tartalmazó könyv első fejezete a bori táborokba hurcolt orvosokról, fogorvosokról, állatorvosokról, felcserekről szól. A szerző bemutatja a történetüket, tevékenységüket táboronkénti lebontásban, de ír arról is, hogy a túlélők később milyen karriert futottak be. A kötethez Csapody Tamás mintegy hetven interjút készített túlélőkkel. „Szombatistákkal sajnos már nem beszélhettem, mert 2005-ben már mind a 18 személy meghalt” – tette hozzá.

A második fejezet Justus Pál szociáldemokrata politikusról szól, aki Radnóti Miklóssal együtt került az egyik bori táborba. A szerző a teljes életútját áttekintette a később a Rajk-perben elítélt politikusnak. Csapody Tamás külön fejezetet szentelt Marányi Ede alezredesnek is, aki a táborok második főparancsnoka lett 1944 januárjától. A szerző bemutatja a kegyetlenségéről, antiszemitizmusáról ismert alezredes rejtélyekben gazdag életútját. „1945 után eltűnt, de végül sikerült feltérképezni a későbbi életét: 1985-ben Fehér Antal néven halt meg 89 éves korában Németországban” – mesélte a kutató, aki a később sofőrként, raktárosként dolgozó táborparancsnokról azt gyanítja, hogy magyar-német kettős ügynökként tevékenykedhetett. A kutató kiemelte: a közhiedelemmel ellentétben Marányi nem tekinthető Radnóti Miklós gyilkosának, de közvetetten felelős az út során elhunyt emberekért. „Parancsba adta, hogy minden kihágást kegyetlenül meg kell torolni. Parancsnokként ő tehető felelőssé a ruha és az élelem hiányáért is” –tette hozzá, megjegyezve, hogy noha feltehetően halál várt volna Marányira, eltűnése miatt a népbíróság végül nem ítélte el.

A negyedik fejezet foglalkozik a Borból indított első menettel, amely az Újvidék-Mohács-Szentkirályszabadja útvonalon haladt Győr, Abda, Mosonmagyaróvár, Burgenland irányába. Utóbbi helyen vagonírozták be a zsidó munkaszolgálatosokat, akik német koncentrációs táborokba kerültek.

„Részletesen foglalkozom az abdai kivégzéssel. Huszonkét ember öltek meg, és rengeteg rejtély övezi, mi történt Abdán” – mondta a kutató. Az ötödik fejezet a bori keret felelősségével, a népbírósági anyagokkal, a felelősségre vonással foglalkozik, míg a hatodik az abdai exhumálásról szól, különös tekintettel Radnóti Miklós holttestének felkutatásról.

Csapody Tamás arról is beszélt, hogy noha fontos korszakot zárt le ezzel a kötettel a kutatói munkásságában, de a Bori munkaszolgálatosok csak egy monográfia előzményének tekinthető. „A munka nem fejeződött be. Adós vagyok magamnak, a szakmának és a túlélőknek azzal, hogy az egész történetet megírjam az elejétől a végéig” – fogalmazott.