Miladae, reginae, prostibulorum, dicsőséges tanítványomnak, örök emlékül írta az, akit tiz bozontos ördög ráncigál a mélybe.

Olvassa el a regényről és a körülötte kialakult botrányról szóló cikkünket is!

Köszöntelek, oh szent skarabäus!
Most végre fényben
Pöffeszkedel kevélyen.
A fejeden kis koronácska
S arany-nedüt pisálsz a sárba...
Ezt jól csináltuk édesem, mi ketten!
De ne nevess, ne hahotázz,
Mert összeomlik a szemét-váz
És semmivé foszolsz te menten.
Vigyázz, skarabäus!
Kis sárosom, kis piszkosom!
Te fény, te egyetlen aranyfolt,
Mely életemen átoson!
Mi lennék nélküle?
Üres, kiélt roncs és halott,
Hülye...
De most, ha fognak, űznek és ha kötnek
S prédája lettem lázadó erőknek,
Ha azt hiszik, hogy a fék, pányva megköt,
Én kacagok, haha, haha,
Hisz én vagyok az urad és teremtőd!
Mert megtaláltam száz büdös bogár közt,
A poshadó, rohadt, büdös szemét közt
Azt, ami ég és éget
És édesebb a tiszta bornál...
Téged!
Köszöntelek hát szent skarabäus!
Te vagy magad a nap,
Mocsokban fény-patak,
Láng s tüz az éjek éjén,
Csupa-csupa kacér fény...
- De jól vigyázz!
Mert én vagyok az alkotód
És bennem őrület lobog...
Az életem olyan suta,
Ezért tanácsolom:
Ne állj soha a kapuba!
Mert vannak taknyosok
És oly mindegy a taknyosoknak,
Kegyetlenül reád tipornak,
Egy láb az életed kioltja
S akkor te, életem aranyló foltja
Sár vagy megint és éji láz...
Azért, vigyázz, vigyázz!

Tanítód, vezetőd és álprófétád,
Arnold Egydy Horner,
vagy: A löttyedtfarku