nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kitüntették a Wikipédiát

A Wikipédia 288 nyelven érhető el és összesen több mint 37 millió cikket tartalmaz, havonta 500 millióan látogatják.

MTI | 2015. június 21.
|  

A Wikipédia virtuális enciklopédia kapta az Asztúria Hercegnő-díjat nemzetközi együttműködés kategóriában 2015-ben – jelentette be a zsűri döntését szerdán Oviedoban. A spanyol Nobel-díjként emlegetett elismerésről döntő zsűri indoklásában kiemelte: a Wikipédia modellje demokratikus, nyílt és részvételen alapuló, amelyben érdek nélkül működnek együtt ezrek minden nemzetből, és így sikerült elérhetővé tenni az egész világ számára az egyetemes tudást. A zsűri szerint ez a projekt fontos példája a nemzetközi együttműködésnek.

Francisco Pinto Balsemão zsűritag, volt portugál miniszterelnök közölte: az elismeréssel valójában a civil társadalmat díjazzák, és nem egy hivatalos intézményt. „Valamit, amit az emberek hoztak létre” – fogalmazott.

A Wikipédia már tavaly is az esélyes jelöltek között volt, de akkor a Fullbright Alapítvány lett a győztes. Az online enciklopédiát 2001. január 15-én indította el az ötletgazda amerikai Jimmy Wales Larry Sanger filozófus segítségével. Ma már a világ 10 legnézettebb weboldala közé tartozik, látogatottsága 500 millió fő havonta. 288 nyelven érhető el és összesen több mint 37 millió cikket tartalmaz. A zsűri azt is kiemelte, hogy a tudásbázis egyre növekszik.

Az Asztúria Hercegnője-díjat 35 évvel ezelőtt alapították, eredetileg Asztúria Hercege-díj néven, amelyet tavaly módosítottak, miután a korábbi trónörökös, Asztúria hercege VI. Fülöp néven király lett, így elsőszülött lányára, Leonorra szállt az Asztúria hercegnője cím. Az elismerést minden évben nyolc kategóriában ítélik oda, a nyertes egy, Joan Miró világhírű képzőművész által tervezett szobrot és 50 ezer eurót (15 millió forint) vehet át.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Sultanus Constantinus 2015. június 21. 22:13

"Asztúria Hercegnő-díj"

"Oviedoban"

Az MTI és a helyesírás...

Amúgy gratulálok!

(Hozzáteszem, azért én kíváncsi lennék, hány spanyol adminisztrátor volt ebben benne, mert elég sokan vannak -- a spanyol nyelvű verzióban szinte minden szerkesztő az, aki él és mozog...)

Információ
X