nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kín, liszt, Wikipédia...
Kettős hangsúly

Olvasónk kérdésén sokáig csodálkoztunk, hosszan mérlegeltünk, minden porcikájának utánajártunk. Végül a válasz is megszületett. Igaz, erre a válaszra mi sem számítottunk.

nyest.hu | 2013. április 1.
|  

Névtelenségbe burkolózó olvasónk tette fel az alábbi kérdést:

Antal László A világ nyelvei c. könyvében olvastam, hogy az indoeurópai alapnyelvben volt kettős hangsúly. Mai nyomaként említi az orosz muká (liszt) – múka (kín) szavakat, ami szerintem nem kettős hangsúly jelenség. Vagy legalább is a mai svéd kettős hangsúlyától igencsak eltér. Mit gondol ezekről?

A kérdés igencsak meglepett és tanácstalanná tett minket, mivel több kollégánál is érdeklődtünk, de senki nem tudott olyan jelenségről, amelyet az indoeurópai alapnyelvben kettős hangsúlynak lehetne nevezni. Kettős hangsúlyról a szakirodalomban általában akkor beszélnek, ha más kritériumok alapján egy szerkezetet szóösszetételnek minősíthetünk, de mindkét eleme hangsúlyt kap, vagy a hangsúly helye a környező szavak hangsúlyai alapján változik.

A mai svéd kettős hangsúlya is meglehetősen rejtélyesnek tűnt, egészen addig, míg meg nem találtuk a magyar Wikipédia svéd nyelvről szóló szócikkében. Itt arról írnak, hogy a svéd tonális nyelv, azaz a szavak jelentése különbözhet annak megfelelően, hogy milyen a dallama. A svédben a dallamnak csak a hangsúlyos szótagban van megkülönböztető szerepe. Az egyik hangsúlymintánál a hangsúlyos szótagot kissé magasabb hangon ejtik, mint a szomszédos hangsúlytalanokat, a másiknál viszont a hangsúlyos szótag ejtése során a hangmagasság esik, de az azt követő szótag már magasabban hangzik. Az egyszerűség kedvéért (például a nyelvoktatásban) mondhatjuk azt, hogy kétféle hangsúly van. Nem szerencsés ezt kettős hangsúlynak nevezni, mert ez a terminus mást jelent. Még kevésbé szerencsés, hogy a magyar Wikipédia az egyik dallammintát nevezik kettős hangsúlynak: „kb. 300 homonim kétszótagú szó jelentését az határozza meg, hogy egyszerű vagy kettős hangsúllyal ejtik-e ki.” A leírás meglehetősen zavaros, de számunkra legyen elég annyi, hogy kettős hangsúlyról csak a magyar Wikipédia beszél, tehát jobb, ha elfelejtjük az egészet: a svédben nincs semmiféle kettős hangsúly.

Stockholmi fonológuskonferencia: a képen látható kutatók szerint a svédben van kettős hangsúly
Stockholmi fonológuskonferencia: a képen látható kutatók szerint a svédben van kettős hangsúly
(Forrás: Wikimedia Commons / Arild Vågen / CC BY-SA 3.0)

 

Ami az indoeurópai kettős hangsúlyt illeti, legszerencsésebbnek azt találtuk, ha utánanézünk, mit is írt pontosan Antal László. Ez rögtön nem volt könnyű, mivel Antal Lászlónak nincs A világ nyelvei című könyve: ezt a címet egy olyan mű viseli, melyet Csongor Barnabással és Fodor Istvánnal közösen írt. Ebben az indogermán nyelvcsaládról szóló fejezetet valóban Antal László írta, és meg is találtuk azt a részt, ahol az olvasónk által említett példa is fölbukkan (27.–28. o.):

A később bekövetkezett változások közül a hangtan terén talán az volt a legfigyelemreméltóbb, hogy megváltozott a hangsúlyozás jellege. Az indogermán hangsúly ugyanis eredetileg úgynevezett zenei hangsúly volt, ami annyit jelent, hogy a hangsúlynak nem volt a szóban eleve kötött helye, s a hangsúlyos szótag nem annyira a hangerő, mint inkább a hangmagasság alapján vált ki a hangsúlytalan szótagok közül. Mivel a hangsúly helye nem volt megkötve, fel lehetett azt használni nyelvtani és szemantikai különbségek kifejezésére. E régi rendszernek ma már csak jelentéktelen maradványai élnek itt-ott az indogermán nyelvek körében. Így az orosz muka hangtest, ha a hangsúly az első szótagon van, „kín”-t jelent, ha a másodikon, akkor „liszt”-et. Ez azonban ma már inkább csak kivétel, hisz a hangsúly helye általában a mai orosz nyelvben is szigorúan kötött.

Lényegében ugyanez olvasható Antal László Nyelvek nyomában című könyvében is (53.–54. o.), annyi különbséggel, hogy itt már az indoeurópai terminust használja az indogermán helyett.

Az Antal által leírtak több szempontból is pontatlanok vagy tévesek. A zenei hangsúly nem azt jelenti, hogy a hangsúlynak „nem volt a szóban eleve kötött helye”, hanem azt, hogy a hangsúlyos szótag elsősorban hangmagasságában (nem hangerejében vagy hosszában) különbözik a hangsúlytalan szótagoktól. A „nem volt a szóban eleve kötött helye” sem úgy értendő, hogy akármelyik szóban akárhova kerülhetett a hangsúly, hanem úgy, hogy nem mindig és minden szóban az első, az utolsó, az utolsó előtti stb. szótag volt a hangsúlyos, hanem minden szóban külön kellett ismerni a hangsúly helyét (esetleg bizonyos esetekben bonyolult szabályokkal volt meghatározható a helye). Az sem igaz, hogy az oroszban ma ilyen értelemben kötött lenne az oroszban a hangsúly helye: az orosz nyelv tanulása során az egyik legnagyobb nehézséget éppen az okozza, hogy ismerni kell a hangsúly helyét minden szóban – sőt, szóalakban, hiszen a ragozás során ez változhat.

Az orosz múka ’kín’ etimológiai megfelelője a magyar munka...
Az orosz múka ’kín’ etimológiai megfelelője a magyar munka...
(Forrás: Wikimedia Commons / Mudd1 / CC BY-SA 3.0)

 

Olvasónk kérdése szempontjából viszont az a figyelemre méltó, hogy Antal sehol nem említ semmiféle kettős hangsúlyt. Olvasónk kérdése tehát arra vonatkozik, hogy mi a véleményünk arról, hogy más értelemben fordul elő egy terminus egy olyan helyen, ahol tévesen használják, és egy olyan helyen, ahol elő se fordul. Mindebből arra következtettünk, hogy olvasónk éppen a mai napra szánta kérdését – így a választ is ma közöljük.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X