-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A rendhagyó múltidejű angol igealakokat vizsgáljuk. Gyenge és erős igék, ablaut és umlaut, sőt, álablaut, és persze a magánhangzó-csúszka. Talán nagyobb megértéssel leszünk a nyelvtanulók életét megkeserítő rendhagyó múlt idejű igealakok iránt.
Korábbi cikkünkben hangalakjuk szempontjából bonthatatlan, jelentésük szerint viszont bontható szavakat vizsgálva az umlauttal ismerkedtünk. Az umlaut történetileg a magyar magánhangzó-harmóniához hasonló jelenség: a toldalék magánhangzója, [i], [u], vagy [a], hat a tő magánhangzójára, elölképzetté téve azt, mint az [i], ajakkerekítésessé, mint az [u], vagy nyílttá, mint az [a]. Azonban későbbi hangváltozások – pl. a kiváltó toldalékmagánhangzó teljes eltűnése – sokszor annyira megváltoztatták az umlaut eredményezte alakokat, hogy ha nem ismernénk a nyelvtörténeti helyzetet, nem tudhatnánk, hogy a változásnak hangtani okai voltak (pl. angol man ’ember’ : men ’emberek’).
Csúszka
A magyarban a hosszú és rövid magánhangzók egymástól való elcsúszása okozott „váratlan” tőmagánhangzó-váltakozásokat, pl. kéz : keze. Azonban a mai magyarban olyan nem fordul elő, hogy kizárólag a tőmagánhangzó megváltozása jelezzen egy alaktani kategóriát, mindenféle toldalék nélkül. Az előbbi példánkban szereplő kéz tőmagánhangzója is csak abban az esetben lehet rövid, ha a tövet közvetlenül követi egy [e] (és még ekkor sem mindig az, pl. kézen).
Az angol szavak közül nem írjuk át azokat, amelyeknek a kiejtését egyértelműnek tartjuk, legalábbis a lényeget érintő pontokon.
Az angolra igen jellemző, hogy korábbi hosszú-rövid párok tagjai a magánhangzó-csúszkák eredményeképp elkülönböztek egymástól (hogy hogyan, annak egy korábbi cikkünkben nézhet utána). A mean [mín] ’jelent’ : meant [ment] ’jelentett’ párban a múlt idő [t] (más esetekben [d]) toldaléka mássalhangzó-kapcsolatot hozott létre a szó végén, emiatt a magánhangzó a múlt idejű alakban röviddé vált. Az említett csúszka a későbbiekben széttolta a két alak magánhangzóit, így ma ezek jelentősen különböznek: [í] : [e]. Az eltérést kiváltó [t] vagy [d] azonban a mai napig jelen van. Ilyen igék még: keep [kíp] ’tart’ : kept ’tartott’, leave [lív] ’elhagy’ : left ’elhagyott’, hear [hír] ’hall’ : heard [hörd] ’hallott’, lose [lúz] ’elveszt’ : lost [loszt] ’elvesztett’.
Van a mean-hez hasonló olyan ige is, amelyben a múlt idő toldaléka eltűnt. A meet [mít] ’találkozik’ múlt idejű alakja met ’találkozott’. Ahogy az előbb, itt is az okozta a magánhangzó rövidülését, hogy utána két mássalhangzó állt, a igető végi [t] és a múlt idejű toldalék [t]-je. A két [t]-ből mára csak egy maradt: az angolban ma csak úgy fordulhat elő hosszú mássalhangzó, ha szóhatár választ el két azonos mássalhangzót. A tőmagánhangzó lerövidülése miatt azonban fel kell tételeznünk, hogy volt egy pont, amikor a met végén hosszú [t] állt. A folyamat tehát a következő: [mét+t] > [mett] > [met] (a jelen idejű [mét]-ből a magánhangzó-csúszka miatt lett [mít]). Más hasonlóan kialakult párok: bite [bájt] ’harap’ : bit ’harapott’, hide [hájd] ’elrejt’ : hid ’elrejtett’, bleed [blíd] ’vérzik’ : bled ’vérzett’, read [ríd] ’olvas’ : read [red] ’olvasott’. Az ilyen igetövek mindig [t]-re vagy [d]-re végződnek, hiszen csak így tud „eltűnni” a múlt idő [t] vagy [d] toldaléka.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jim Gathany, Centers for Disease Control and Prevention, U.S. Department of Health and Human Services)
A magyarban csak mássalhangzó+[d] végű igék esetében esik egybe az igető a kötő/felszólítómód egyes szám második személyének rövid alakjával: mond : mondd [mond], hord : hordd [hord], küld : küldd [küld], áld : áldd [áld].
Ugyan ezekben nem történik magánhangzó-váltakozás, a teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy azok az igék, amelyeknek azonos a jelen és a múlt idejű alakja, mind [t]-re vagy [d]-re végződnek, és szinte kivétel nélkül rövid a magánhangzójuk (legalábbis „nyelvtörténetileg”: vannak olyan változatai az angolnak, amelyekben mára más okokból megnyúltak). Ez érthető, hiszen az ilyen igék esetében az eredeti hosszú [t] vagy [d] lerövidülése után már nincs mi megkülönböztesse a két alakot, hiszen a jelen időben is rövid magánhangzójuk nem tudott tovább rövidülni. Ilyen igék (a múlt idejű alakot elhagyjuk, hiszen azonos): bet ’fogad’, cast ’dob’, cut [kat] ’vág’, hit ’üt’, put ’tesz’, spread [szpred] ’terít’ stb. Az egyetlen hosszú magánhangzójú, azonos alakú jelen és múlt idejű ige a beat [bít] ’ver’.
Ablaut
A nyelvtörténészek, a korábban már felidézett Jacob Grimm nyomán, a múlt idő képzésének két módját különböztetik meg a germán nyelvekben, köztük az angolban. Az úgynevezett gyenge képzésű idéknél az igét toldalék, az angolban [t] vagy [d] követi. Erre láttunk eddig példákat, de azt is láttuk, hogy ennek a toldaléknak a mai nyelvállapotban már esetleg nincs is nyoma, mivel egybeolvadt az igető végén álló [t]-vel vagy [d]-vel.
Az erős igék abban különböznek a gyengéktől, hogy ezekeben nincs toldalék, legalábbis amíg az időben visszalátunk (tehát a met vagy a bet nem tartozik ide, azokban korábban látszott – azaz hallatszott – a toldalék). Ilyen ige a sing ’énekel’ : sang ’énekelt’, sit ’ül’ : sat ’ült’, give [giv] ’ad’ : gave [gév] ’adott’, ride [rájd] ’lovagol’ : rode [ród] ’lovagolt’, find [fájnd] ’talál’ : found [fáund] ’talált’, get ’kap’ : got ’kapott’.
Ha a kedves olvasónak tippelnie kellene, hogy kitől származik az ablaut elnevezés, alighanem Jacob Grimmre gondolna. Helyesen. Szerinte bizonyos igék önmagukban elég erősek a múlt idő kifejezésére (ablauttal), mások viszont gyengék és toldalékra van ehhez szükségük.
Az erős igék múlt idejű alakjait az ablaut különbözteti meg a jelen idejűektől. Az ablaut ma hangtanilag szintén nem értelmezhető jelenség. Ha a mai eredményét nézzük, sokszor az umlaut sem az, csakhogy az ablaut esetében sokkal messzebb kell visszanéznünk ahhoz, hogy ne rendszertelen hangváltakozást lássunk benne.
Proto-ablaut
Az indoeurópai feltételezettsége nem azt jelenti, hogy kitalációval van dolgunk: az alapnyelv megalapozott, több mint kétszáz éve kutatott, számtalanszor kétségbe vont, de tartósnak bizonyuló feltételezéseken alapul.
Ablaut már a proto-indoeurópainak vagy indoeurópai alapnyelvnek nevezett feltételezés-rendszerben is volt. A jelenséget azonban jól mutatja egy már dokumentált, évezredekkel később használt nyelv, az ógörög is. Láthatjuk, hogy tárgyesetben, az [-a] toldalék előtt a rövid, a toldalékolatlan alanyesetben a hosszú alakok fordulnak elő. Az e- és az o-fokot az különbözteti meg, hogy az előbbi hangsúlyos, az utóbbi hangsúlytalan szótagban fordul elő.
(rövid) e-fok | πατέρα | [patera] | ’apát’ |
---|---|---|---|
hosszú e-fok | πατήρ | [patér] | ’apa’ |
null-fok | πατρός | [patrosz] | ’apáé’ |
(rövid) o-fok | ἀπάτορα | [apatora] | ’apátlant’ |
hosszú o-fok | ἀπάτωρ | [apatór] | ’apátlan’ |
Ez a magánhangzó-váltakozás öröklődik az indoeurópai alapnyelvet folytató nyelvekben is, köztük a germán alapnyelvben, majd tovább az egyes ma beszélt germán nyelvekben, köztük az angolban. Ezekben a nyelvekben már hangkörnyezettől függetlenül képvisel az ablaut nyelvtani kategóriákat, például a múlt időt: get ’kap’ : got ’kapott’.
Jelentősen megzavarja a képet, hogy az eredeti null-fokú alakot, amelyben nem volt magánhangzó, többfajta magánhangzóval töltötték ki a későbbiekben. Az angolban tipikusan a – nyelvtankönyvekben 3. alaknak is nevezett – befejezett melléknévi igenév alakult a null-fokból. Erről eddig nem volt szó, és a részletezésétől most már meg is kíméljük olvasóinkat.
Elterjedt szokás mindenfajta magánhangzó-váltakozást ablautnak nevezni, azonban mint láttuk ezek egy részét az umlaut, más részét pedig egy korábbi hosszú-rövid váltakozás tagjainak a szétcsúszása okozta. Még egy esetet mutatunk, ami a látszat ellenére, a szó eredeti értelmében nem ablaut.
Álablaut
Az angol tell ’elmesél’ : told ’elmesélt’ ige jelen és múlt idejű alakjai között az ablaut látszik kapcsolatot teremteni: [e] : [o]. Zavaró azonban, hogy a múlt idejű alak végén ott áll a toldalék ([d]), azaz ez gyenge ige, tehát nem lehetne benne ablaut.
És valóban, a tell magánhangzója umlaut eredménye egy korábbi taljan alakból, a [j] miatt vált elölképzetté a tő. A tale [tél] ’mese’ ezt az [a]-t tartalmazta, de ezt már csak a helyesírás mutatja, mivel ezt meg a magánhangzó-csúszka vitte előre. (Jó emlékezetű, régi olvasóinknak itt beugorhat azonban egy rokon nyelv, az izlandi tala ’beszéd’ szava, amelyben a-t írunk és [a]-t is ejtünk.) A múlt idejű alakban maradt a hátulképzett magánhangzó, igaz, az meg kerekítetté vált, pont, mint a talk [tók] ’beszéd’ szóban, amiben szintén egy további mássalhangzó követi az [l]-t (amit a talk-ban már csak a helyesírás őriz…). Hasonló igék még ezek: sell ’elad’ : sold ’eladott’, think ’gondol’ : thought [szót] ’gondolt’, bring ’hoz’ : brought [brót] ’hozott’.