nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Holokauszt-emléknap Romániában

A Romániában felnövő generációknak meg kell ismerniük és el kell ismerniük a holokauszt tragédiáját – vélekedett a holokauszt romániai emléknapja – október 9-e – alkalmából közzétett üzenetében Dan Sova, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere, aki márciusban még azt mondta, „Romániában a zsidóknak soha nem kellett szenvedniük”.

MTI | 2012. október 10.
|  

A szociáldemokrata politikus közép és hosszú távon az antiszemitizmus büntetésével kapcsolatos törvénykezés szigorítását és a holokauszt középiskolai és egyetemi oktatásának bővítését is kilátásba helyezte.

Sova a romániai holokausztot elhallgató kommunista történelemoktatás hiányosságaival magyarázta azt, hogy megkérdőjelezte a Ion Antonescu vezette román állam felelősségét az 1941-es jászvásári pogromban. A kijelentéseit követő nemzetközi botrány nyomán azonban – mint mondta – kiegészítette ismereteit, bocsánatot kért a zsidó közösségtől, és hozzá akar járulni ahhoz, hogy a fiatalok tudomást szerezzenek arról, milyen szerepe volt a román államnak a zsidók és romák deportálásában és módszeres kiirtásában.

A román állam a kétezres évek elején ismerte el a Ion Antonescu vezette kormány felelősségét több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidó megölésében az 1941-44-es időszakban. Romániában megalakult az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet, október kilencedike, a bukovinai deportálások kezdetének napja pedig 2004 óta a holokauszt romániai emléknapja.

A romániai zsidók tragédiájáról a román szenátusban is plenáris ülésen emlékeznek meg, ezt azonban – Crin Antonescu keddi bejelentése értelmében – szerdára halasztották, mivel idén október kilencedikére esik a Tóra örömünnepe, és emiatt Izrael nagykövete nem tudna részt venni az emlékülésen.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X