Az átgondolatlanságot a terjedelemmel kompenzálni: nem menő. Ettől persze még nagyon sokan csinálják, mivel a pontos nyelvi megformálás kivitelezése nagy meló, amit a szövegek megalkotói nem szeretnek vállalni. Sokkal inkább szeretik, ha a munka oroszlánrészét az olvasó végzi el. Tud olvasni? Vagy nem? – Hát akkor?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A hivatalos, jogi szövegek esetében sokszor támad az az érzésünk, hogy a készítői sportot űznek abból, hogy a szöveg mondatai minél bonyolultabbak és minél hosszabbak legyenek. Arra is akad azonban példa bőven, hogy hiába a hosszú és bonyolult megfogalmazásmód, a szöveg nemhogy nem pontos, hanem már-már értelmetlen. Ilyet küldött most nekünk Gábor is, aki azt kérdezi tőlünk, hogy mi is a baj ezzel a mondattal.

Az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott építmény esetén az (2) bekezdésben biztosított kedvezményen felül további 65 %-os adókedvezményt vehet igénybe tulajdoni hányada szerinti mértékben az adózó, ha adóév január 01-i állapot szerint a lakcímet igazoló hatósági igazolvány alapján a tulajdonában lévő adóköteles lakása a lakóhelye /állandó lakcíme/, akkor kedvezményekkel csökkentett hasznos alapterületének első 100 m2-re után.

Hallatlanul hosszú!
(Forrás: Wikimedia Commons / Benson Kua / CC BY-SA 2 0)

A mondat több sebből is vérzik. Vannak benne például kevéssé zavaró, de mégis a szerkesztetlenségről árulkodó helyesírási hibák. Az első tagmondatba például nem kell vessző a vagy elé, hiszen itt mondatrészek között áll. A január 01-i írásmód sem felel meg az akadémiai normának. A m2-re nyilván a négyzetmétere rövidítése kíván lenni, de ebben a toldalékos alakban a négyzetméter-hez kapcsolódó rag a -re, aminek egészen más az értelme: négyzetméterre. Itt tehát a helyesírási hiba az értelmezést is megzavarhatja.

A helyesírásból adódó nehézségek azonban eltörpülnek amellett, hogy a tagmondatok szerkezetében is elkavarodunk a mondat végére. Lássuk tehát az egyes tagmondatokat külön-külön, és köztük levő viszonyokat!

1. Az ingatlan-nyilvántartásban „lakóház” vagy „lakás” megnevezéssel nyilvántartott építmény esetén a (2) bekezdésben biztosított kedvezményen felül további 65 %-os adókedvezményt vehet igénybe tulajdoni hányada szerinti mértékben az adózó, ... [következmény]

2. ...ha az adóév január 1-jei állapot szerint a lakcímet igazoló hatósági igazolvány alapján a tulajdonában lévő adóköteles lakása a lakóhelye (állandó lakcíme),... [feltétel]

3. akkor kedvezményekkel csökkentett hasznos alapterületének első 100 m²-e után. [következmény]

Láthatjuk, hogy ez egy olyan feltételes mondat, amelyben egy feltétel és két következmény van megfogalmazva, méghozzá úgy, hogy a feltétel előtt is van egy következmény, meg utána is. Így aztán igazán nehéz kitalálni, hogy ezek a következmények egymáshoz hogy viszonyulnak; nyelvtani támpontunk erre nincsen, tehát a szituáció, a kontextus ismeretéből következtethetünk, ha tudunk. Persze ilyenkor is megvan a tévedési lehetőség. Mi megváltoztatnánk a sorrendet, és több mondatot alkotnánk, hátha akkor könnyebben boldogulunk:

Amennyiben az ingatlan-nyilvántartásban az építmény lakóház vagy lakás megnevezéssel szerepel, úgy az adózó a (2) bekezdésben biztosított kedvezményen felül további kedvezményt is igénybe vehet. Az adókedvezmény ez esetben további 65 százalék lehet, amit a tulajdoni hányad szerint vehet igénybe az adózó, ha az adóév január 1-jén a kérdéses ingatlanban tulajdonban van, azaz a lakcímet igazoló hatósági igazolvány szerint az ingatlan az adózó lakóhelye (állandó lakcíme). Ebben az esetben a kedvezmény az ingatlan hasznos alapterületének első száz négyzetmétere után számolható el.

Így már talán fogyaszthatóbb. Abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy a mi változatunknak ugyanaz-e az értelme, mint amit ki szerettek volna vele fejezni a megfogalmazók...