nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Edzésterv íráshoz
Szövegre gyúrni

Az írás olyan, mint a futás. Ha az ember nem csinálja rendszeresen, nem fog tudni jó eredményeket elérni. Persze fog tudni futni a busz után, talán még el is érheti, csak közben kifullad, meghúzza a lábát, kimegy a bokája, és másnap izomlázzal ébred. Aki viszont rendszeresen edz, egyre többet és egyre gyorsabban fog tudni futni, és nem fogja megterhelőnek érezni, ha szaladnia kell, hogy elérje a csatlakozást. Az alábbiakban kiderül, miért sántít ez a hasonlat, közben pedig az íráshoz adunk néhány alapvető edzői tanácsot.

Molnár Cecília Sarolta | 2011. november 16.
|  

Az írásra szeretünk úgy gondolni, mint a legnemesebb, legmagasztosabb tevékenységeink egyikére. A nyelv végtelen gazdagságából válogatva újat, értékeset, szépet vagy legalább hasznosat hozunk létre. Az egész olyan éteri. Oh, igen, hajlamosak vagyunk elfelejteni hogy az írás fizikai munka, küzdelem, és ha nem is vérrel, de verejtékkel biztosan eláztatjuk néhányszor a képzeletbeli papírt, mire teleírjuk néha korántsem éteri, döcögő, kattogó mondatainkkal. A megfelelő szavak kiválasztása, a szavaknak mondatokká gyúrása, a mondatok összekalapálása szöveggé – mégpedig olyan szöveggé, amit írni akarunk: fizikai meló, ami sokszor mocskos, és sok szeméttel is jár.

Szövegre gyúrni
Forrás: Wikimedia Commons / ProfDEH / GNU-FDL 1.2

Mint a legtöbb fizikai munka vagy sport, az írás is fittséget, edzettséget kíván. Aki soha nem ír, vagy nagyon keveset ír, az jó eséllyel kevésbé tud jól írni, és nagyobb fáradság számára egy írásos munka elkészítése. Aki viszont rendszeresen rákényszerül (vagy akár – borzalom! – magától csinálja), azt veheti észre, hogy egyre nagyobb gyakorlatot szerez benne, és egyre jobb az eredmény.

Persze nem akarjuk eltagadni azt, hogy az egyének között igen nagy eltérések lehetnek ebben a képességben is, mint minden másban. Van, akinek hosszabb a lába, kisebb a testsúlya, gyorsabban kiépülnek az izmai: könnyebben válik jobb futóvá. És vagyunk néhányan lassúak, az ideálisnál nagyobb testsúllyal és merev izomzattal megáldva: sose leszünk futóbajnokok. De ez nem ad felmentést: a mi kilométereinket nem fogják lefutni a hosszúlábúak. Így van ez az írásnál is. Van, akinek könnyebben, gyorsabban, eredményesebben megy az írás is, valahogy „érzéke van a dologhoz”, és van, akinek lassabban, nehezebben, több küzdelemmel megy. Számukra sincs azonban felmentés: az ő mondataikat nem fogják mások megírni. De szerencsére nem kell mindenkinek profi írónak lenni, épp elég, ha saját munkánkban saját magunk és mások megelégedésére tudunk írni. Az alábbiakban ehhez szeretnénk némi segítséget nyújtani.

Fejben megvan

Diákok gyakran magyarázzák a bizonyítványukat úgy, hogy: „Nem írtam le, de fejben megvan. Az nem elég?” Sajnos minden esetben ki kell ábrándítanunk őket, hogy nem, az nem elég; ha a feladat az, hogy valamit írjanak le, akkor nem elég végiggondolni. Ez persze alapfeltétel, de a fogalmazási feladat pont akkor kezdődik, amikor már „fejben megvan”, amit mondani akarunk.

Mit jelent megfogalmazni valamit? Miért nem is olyan könnyű feladat kiszedni a fejünkből azt, ami ott benn megvan? – Az írás nem több és nem is kevesebb, mint a nyelv eszközeinek segítségével visszaadni valamit: egy tájat (pl. leírás esetében), egy eseménysort (egy sztori elmesélésekor) vagy egy gondolatmenetet (pl. érveléskor). Ehhez számtalan nyelvi lehetőség, milliárdnyi megfogalmazási variáció közül választhatunk. Írni azért nem könnyű, mert a megírási módok sora végtelen, és ezek közül kell nekünk választanunk. Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb: ha mi írjuk a szöveget, miénk is lesz a felelősség azért, hogy a kész szöveg visszaadja azt a tartalmat, amit mondani akartunk.

A nyelv végtelen gazdagsága
A nyelv végtelen gazdagsága
(Forrás: Wikimedia Commons / Claudio Rocchini / CC BY 3.0)

Nem mindegy például, hogy az elmúlt hajnali élményünkről hogyan számolunk be. Így:

A szokásos kör után ott álltunk a Duna-parton, és csak lihegtünk bele a hajnali ködbe fáradt tagjainkat nyújtóztatva. Közben keletről diadalmasan emelkedett a késő őszi nap, és fényével még megáldotta aznapi futásunkat. Mintha csak egy láthatatlan kéz melege érintené a fejünket, és valaki ezt mondaná: „Jól van.”

Vagy így:

Jól ment ma az edzés. Bár hideg volt és köd, gyorsan körbeértünk a szigeten. Utána még volt idő egy kicsit nyújtani is. Közben néztük a felkelő napot. Szép volt a reggel. Ma igazán elégedettek lehettünk magunkkal.

Mert – bár valójában ugyanarról az eseményről beszéltünk e két példában – az olvasóknak a kétféle leírás teljesen más képet fest, egészen más hangulatot áraszt. De akkor hogyan, mi alapján válasszunk?

Őszi futás a Margit-szigeten.
Őszi futás a Margit-szigeten.
(Forrás: Wikimedia Commons / Yoav Dothan / GNU-FDL 2)

Bemelegítés

A helyzet azért szerencsére nem ennyire súlyos. Sokat segítenek rajtunk a szabályok, a formai kötöttségek! Talán sokan fordítva gondolták eddig: hogy a formai szabályok, kötöttségek csak bosszantóan megnehezítik a dolgunkat: állandóan oda kell rájuk figyelni, és könnyű is őket elrontani. Valójában a formai kötöttségek segítenek, kapaszkodót adnak nekünk, hogy ne vesszünk el a nyelv végtelen gazdagságában.

Sorozatunk előző részében már írtunk az alapvető kötöttségekről, az írások legnagyobb szerkezeti egységeiről. Most vegyük szemügyre, mi segít minket még abban, hogy átlátható, követhető fogalmazást készítsünk.

Bemelegítés
Bemelegítés
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Navy)

Ahogyan a futást sem érdemes elkezdeni bemelegítés nélkül, úgy az írásban is a jó eredmény egyik záloga, hogy ne akarjunk rögtön teljes mondatokat, kész bekezdéseket, szöveget írni. Annak nem szokott jó vége lenni. Javasoljuk, hogy mindig – bármilyen terjedelmű írásról legyen is szó – a nagyobb egységek felől induljunk el az egyre kisebbek felé. Hogy ezt jól tudjuk követni, készítsünk vázlatot méghozzá olyan módon, hogy először a legnagyobb részeknek adunk egy-egy címet, majd ezeket részletezzük tovább – bővítve a vázlatunkat újabb és újabb alpontokkal. Egészen addig, amíg el nem érkezünk a bekezdések szintjéig. Mire jó ez?

Egyrészt arra, hogy már az írás megkezdése előtt tudatosítanunk kelljen, honnan hova akarunk eljutni és milyen lépéseken keresztül. Másrészt arra, hogy a fejünkben meglévő gondolatokat rögzítsük, hogy utána akár részben el is felejthessük őket. A fogalmazások lineáris, az elejétől a végéig történő megírásának legnagyobb veszélye az, hogy amíg az első néhány bekezdéssel küzdünk, elfelejtjük, mit is akartunk még írni, és ez a legjobb apropója az elkalandozásnak, a témától való eltérésnek. Harmadrészt az elrendezés biztosítja, hogy mindennek előre ki tudjuk találni a helyét, hogy ne maradjon ki semmi, és ne is ismétlődjön semmi feleslegesen.

Ha kész a vázlatunk, ha megvan, hogy körülbelül hány bekezdésből fog állni a szöveg: végeztünk a bemelegítéssel. Kezdődhet a futam!

A táv

Teljesen mindegy, milyen távban gondolkodunk, rövid-, közép- vagy hosszú, esetleg ultrahosszú távban, az alapegység mindig ugyanaz: méterben (esetleg kilométerben) mérjük a lefutott mennyiséget. Mondanunk sem kell, a szövegnek is megvan a maga mértékegysége, ez pedig nem más, mint a bekezdés. A bekezdés az alapegység, amiből minden szövegünk felépül, legyen az egészen rövid (például egy kérvény), közepesen hosszú (mint például ez a cikk), vagy hosszú (mint például egy szakdolgozat), vagy ultrahosszú (mint például a Karamazov testvérek). (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881) orosz író utolsó nagyregénye a Karamazov testvérek. A regény egy apa, Fjodor Pavlovics Karamazov és három fia, Dmitrij, Ivan és Aljosa történetét beszéli el mintegy 1000 oldalon. Dosztojevszkij ezt a történetet csupán előkészületnek szánta az Aljosa Karamazovról szóló nagyregényéhez, amit sajnos már nem tudott befejezni.)

Mi a bekezdés? – Sajnos, ez már sokkal nehezebben határozható meg, mint az, hogy mennyi is egy méter. Azt szokták tanítani, hogy: „egy bekezdés egy gondolatnak a kifejtése”, vagy: „egy gondolati egység”, vagy: „egy téma kifejtése”. Hát, ez amolyan „nesze semmi, fogd meg jól”-típusú segítség. Valójában kibújás egy korrekt definíció alól. Ráadásul ezek a meghatározások összekeverik a szezont a fazonnal. Fent nem győztük hangsúlyozni, hogy írás és gondolkodás nem ugyanaz. A bekezdés tehát nem a gondolkodásnak, hanem az írásnak az alapegysége. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk képzelni, meg kell ismerkednünk a bekezdés legfontosabb alkatrészével. (Ehhez részletesebb segítséget nyújt az általunk korábban ajánlott könyv.)

A bekezdés legfontosabb alkatrésze az úgynevezett tételmondat. [Ez most egy tételmondat volt.] A tételmondat a bekezdésnek az a mondata, ami egy fontos, lényegében új információkat hordozó állítást tesz. A bekezdés további mondatai pedig ezt az állítást fejtik ki. A tételmondat egyszersmind meghatározza, tömören összefoglalja a bekezdésnek a témáját. A bekezdés addig tart, amíg nem következik egy újabb tételmondat, amíg meg nem változik (akár részben) a téma. Azt is lehet mondani, hogy egy jó tételmondat egy vázlatban helyettesíti az egész bekezdést. Ahol új vázlatpontot kezdenénk, ott kezdődik az új bekezdés. [Például itt most vége van egy kifejtő résznek, mert nincs több mondandónk a tételmondatról, így új bekezdés fog jönni.]

Futás.
Futás.
(Forrás: Wikimedia Commons / Nevit Dilmen / GNU-FDL 1.2)

A bekezdés hosszát tehát nem lehet általánosságban szószámmal, karakterszámmal, sorszámmal, centiméterrel megadni. A hossz mindig attól függ, hogy mit állítunk a tételmondatában, és hogy azt hogyan fejtjük ki. (Itt persze ismét az írói szabadság ingoványos talajára lépünk.) Nehéz a dolgunk, ha túl általános, esetleg közhelyes a tételmondatunk. Például ilyen: Mai rohanó világunkban minden másként van, mint régen volt. Máris bajba kerültünk! Ezt az állítást nem lehet kifejteni egy bekezdésben, mert túl tág a problémakör, amit felvet, és ez semmitmondóvá teszi. Mindig legyen gyanús számunkra, ha egy tételmondatot akárhogyan, akármivel, akármilyen hosszan ki lehet fejteni. És bár a futásnak igen sok köze van az íráshoz, azért a rohanó világunkat nem kell minden írásunk elején emlegetni.

Gyúrás

Ha lefutottuk a tervezett távot, jobban tesszük, ha nem hanyatlunk hátra a karosszékben, mint aki jól végezte dolgát. A nyújtásra is rá kell szánni az időt. A nyújtással lesz teljesen hatékony az edzésünk. Senki nem lepődik meg, hogy nincs ez másként az írásnál sem: az utómunkálatok itt is elengedhetetlenek. Annyiban azonban megbicsaklik a párhuzamunk, hogy míg a nyújtás közvetlenül a futás után kell, hogy következzék, addig a fogalmazási utómunkákat jobb némi pihentetés után elvégezni. (Így a végére el is hagyjuk ezt a párhuzamot, mert sántít.)

Az utómunkálat legnagyobb része nem is írás, hanem olvasás. Olvasás közben főként az a fontos, hogy próbáljunk külső szemlélők lenni, és újra és újra szembenézni az első számú nagy kérdéssel: Ha ezt nem én írtam volna, és nem tudnám, hogy itt mit akarok mondani, akkor is érteném? Ha erre a kérdésre igen a válasz, akkor jöhet a következő nagy kérdés: Nem lehetne ezt ügyesebben, tömörebben megfogalmazni? Utóbbi kérdésre sajnos majdnem minden esetben igen a válasz, ami újabb munkát jelent számunkra.

Mit érdemes szem előtt tartani a mondatok javítgatásánál? Általános szabály, hogy elsősorban az összefüggőséget, a gördülékenységet tartsuk szem előtt. Erről a legjobban akkor bizonyosodhatunk meg, ha hangosan felolvassuk a mondatainkat és megpróbáljuk őket hangsúlyozni. Sok hibára, szerencsétlenségre fény derülhet. Ilyen esetekben több javítással is megpróbálkozhatunk: próbáljuk megváltoztatni a szórendet, és úgy is olvassuk fel a szövegrészt. Cseréljünk fel akár kész tagmondatokat, és úgy is hallgassuk meg a szövegünket. Érdemes elgondolkodunk azon, hogy milyen összekötő, az olvasást segítő, kapcsoló, vagy inkább olajozó elemeket tudnák betenni a mondatok vagy akár a tagmondatok közé: néhány tehát, azonban vagy egy ugyanis csodákat tehet! Összeforrasztja azt, ami mindaddig külön életet élt.

Szövegre gyúrni
Forrás: Wikimedia Commons / Mschel / GNU-FDL 1.2

Előfordulhat még, hogy bizonyos szavakat túl gyakran használunk: ez a jól ismert és rettegett szóismétlés. Az általános iskola fogalmazási hét főbűnének legfőbbikétől [itt ezzel a hosszú leírással kerültük el a szóismétlést] azért nem kell annyira irtóznunk. Ugyanis néha elkerülhetetlen [itt egyszerűen kihagytuk a mondatból, hogy ne kelljen ismételni]. És még mindig jobb, mint ha valamit pontatlanul, vagy a stílustól idegen módon fogalmaznánk meg: az iskola szó például nem cserélhető mindig büntetlenül intézményre, vagy oktatási intézményre, rosszabb esetben létesítményre, de sulira vagy isire sem. Érdemes tehát inkább körülírni és a kihagyásokkal spórolni: nem kell mindig mindent megismételni – ez csupán a mondatszerkesztéstől függ.

A szöveg javítgatása egy soha véget nem érő folyamat. Újabb és újabb átolvasásokkor új és új hibákat, szerencsétlen megfogalmazásokat veszünk majd észre. Így vigyázzunk, hogy ne szokjunk rá teljesen, hogy egyszer abba tudjuk hagyni. Tudni kell letenni a tollat.

Olvasnivalók

Blaskó Ágnes, Hamp Gábor (2007): Írás 1.0. Az ötlettől a jól strukturált szövegig. Typotex Kiadó, Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X