nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Zsír királyság
„Felesleges” változások

A nyelv állandóan változik, mert folyamatosan alkalmazkodik funkciójához. Azaz itt a baj: nem egy funkciója van, és mindhez alkalmazkodnia kellene. Éppen ezért sokszor ellenkező irányú változások mennek benne végbe egyszerre. Néha azonban úgy tűnik, hogy egy-egy változás teljesen felesleges. Megalapozott-e ez a benyomásunk?

Kálmán László | 2011. május 27.
|  

Az olvasó talán elnézi, ha most kivételesen néhány nagy igazsággal kezdem, amelyek – mint minden nagy igazság – elsőre kissé laposnak hatnak, de remélem, a későbbiekben némi értelmet nyernek majd.

Macskás feje ellenére ez nem macskabagoly, hanem uhu. A magyarázat felesleges.
Macskás feje ellenére ez nem macskabagoly, hanem uhu. A magyarázat felesleges.
(Forrás: Wikimedia commons)
  1. A nyelvek folyamatosan változnak. Mindegyik nyelv, mindig, a múltban, a jelenben és a jövőben is folyamatos változásban voltak, vannak és lesznek. Nem tudjuk, mi ennek az oka, de sejtjük, hogy az egyik kiváltója más nyelvek és nyelvváltozatok hatása, vagyis az, hogy a beszélők mindig érintkeznek más nyelvet vagy más nyelvváltozatot beszélőkkel, ha mással nem, az előző és az utánuk következő nemzedékek tagjaival. A másik oka az lehet, amit így foglalok össze:
  2. A nyelvek egyszerre sokféle célnak, néha egymásnak ellentmondó céloknak igyekeznek megfelelni. Lehet, hogy nem szerencsés a megszemélyesítés, természetesen nem tulajdonítok szándékot vagy igyekezetet a nyelveknek. A folyamat inkább az evolúcióhoz hasonlít. Az szintén nem célirányos, de azt a látszatot kelti, mert a körülményekhez nem alkalmazkodó egyedeknek kevesebb az esélyük a szaporodásra, és ez a faj növekvő alkalmazkodásához vezet.

Ezeket a nagy igazságokat azért bocsátottam előre, mert a kérdés, amit kaptam, a változásra és a célszerűségre vonatkozik, bár Zoltán, aki küldte, nem egészen így fogalmazza meg:

Gyakran olvasok/hallok hírekben olyan kifejezéseket, hogy egyelőre még, eddig még, mindössze csak stb. Érzésem szerint ezek redundáns kifejezések, azaz egyik elemük felesleges lenne, hiszen ugyanazt jelentik. Talán hasonló dolog ez a köznyelvi de viszont-hoz. Jól látom?

Bár Zoltán nem mondja ki nyíltan, hogy változásról van szó, nyilvánvalóan ez a helyzet, hiszen ha valamit gyakran hallunk, amit korábban nem hallottunk, az éppen azt jelenti, hogy egy változás van folyamatban. Laikusként hívhatnánk éppen divatnak is (különösen, ha az újonnan használt alakok később eltűnnének), vagy rossz szokásnak (ha értékítéletet akarnánk róla alkotni), esetleg bunkóságnak (ha olyanok nyelvváltozatára lenne jellemző, akiket bunkónak tartunk). Teljesen mindegy, ki hogy hívja, a nyelvész szemével nézve ezek mind változások. Mint az első „nagy igazságban” kifejtettem, a legközönségesebb dolog, ami a nyelvvel történhet, hogy változik. Persze az is normális, hogy a beszélők, ebben az esetben Zoltán, felfigyelnek a változásokra, és mivel a szokásaink rabjai vagyunk, az új kifejezések szokatlansága akár bosszanthat is.

Most, hogy ezt tisztáztuk, a következő kérdés, hogy vannak-e „felesleges”, semmilyen célt nem szolgáló változások? Vajon miért kerülnek össze olyan kifejezések, amelyek közül az egyik „felesleges”? Mire jó ez a nyelvnek (vagy a beszélőknek)?

Az emberi nyelveknek sokféle célnak kell egyszerre megfelelniük. Íme távirati rövidséggel néhány:

  1. Vannak szinte közvetlenül biológiai célok: legyenek a hangok könnyen kiejthetőek és jól hallhatóak, könnyen elkülöníthetőek.
  2. Vannak kicsit magasabb idegrendszeri funkciókhoz kapcsolódóak: legyenek a kifejezések viszonylag rövidek (minél gyakrabban van rájuk szükség, annál rövidebbek), a köztük levő különbségek legyenek jól érzékelhetőek.
  3. Vannak a gondolkodáshoz és a társadalmi léthez kapcsolódó célok: legyen a szókincs és a kifejezésrendszer jól megjegyezhető, könnyen felidézhető, ezért viszonylag motivált (a forma függjön össze a tartalommal), legyen a nyelvváltozat a csoport azonosítására alkalmas (identitásképző).

Nem nehéz egymásnak ellentmondó elemeket felfedezni ezekben a célokban. Ami most fontos lesz, az a rövidség, tömörség igénye, és ugyanakkor a különbségek jó érzékelhetősége. Ezzel a két céllal kapcsolatos a nyelvi változások két nagy családja, a gyengülés (leníció) és az erősödés (fortíció). A gyengülés a rövidülés, az egyszerűsödés felé vezet, az erősödés viszont a különbségek élesedése, és ennek érdekében a hosszabbodás és a bonyolódás felé.

A gyengülés először a nagyon gyakori, kevés információt hordozó, szinte kitalálható kifejezéseket szokta érinteni, pl. azt hiszem > asszem; a kifejezéseken belül is a legkevésbé informatív részeket. Például a latinban az esetragok többek közt azért „kophattak le”, mert az elöljárószókat egyre kiterjedtebben használták, így a végződések egyre kevésbé voltak informatívak. A birtokviszony jelölésére egyre inkább használt elég feltűnő volt ahhoz, hogy az esetragokra ne legyen szükség. A hangtani gyengülés – micsoda igazságtalanság! – épp a „leggyengébb helyzetben” levő hangokat sújtja: a hangsúlytalan szótagokat, a szótagok végét. Ezek szoktak a leggyakrabban „lekopni”.

Ez viszont tényleg macskabagoly. Nevét nyávogásszerű hangjáról kapta. Fejesbagolynak is hívják.
Ez viszont tényleg macskabagoly. Nevét nyávogásszerű hangjáról kapta. Fejesbagolynak is hívják.
(Forrás: Wikimedia commons)

Az erősödést akkor figyelhetjük meg, amikor a különbségek felismerhetősége valamiért romlik. Ezért nagyon gyakran rövid kifejezések vagy hangok megnyúlásához vezet, vagy éppen egy korábban egyszavas kifejezés több szóval való kifejezéséhez. Például a latinban az esetragok „lekopásának” (mint említettem, ez gyengülés) hangtani okai is voltak (hangsúlytalan szótag), és az elöljárószók gyakoribb használata (erősödés) ennek a gyengülésnek az ellensúlyozására is szolgált. A használata azért is terjedt el a birtokviszony kifejezésére, mert sokkal feltűnőbb, mint a névszók végére biggyesztett birtokos (genitívusz) esetrag. Hangtani erősödésre példa az a sok nyelvben (újlatin nyelvekben is, a magyar történetében is) megfigyelhető változás, amikor a szó elején a j hang egy jóval bonyolultabb (mert zörejt tartalmazó), könnyebben felismerhető hanggá, pl. zs-vé, gy-vé vagy dzs-vé változik.

Az olvasó nyilván kitalálta már, hogy a Zoltán által megfigyelt változás az erősödés egyik esete. Az olyan „apró”, általában hangsúlytalanul ejtett szavak, mint a kötőszavak a legkülönbözőbb nyelvekben és a legkülönbözőbb időszakokban hajlamosak a bonyolódásra. Ez általában úgy történik, hogy „feleslegesen” kiegészítik őket más elemekkel, amelyeket a nyelvtanok néha (tévesen) „nyomatékosítónak” minősítenek. Valójában csak a felismerhetőség növelése a beszélők célja. A hangsúlytalan de a felismerhetőség szempontjából előnytelen, sokkal jobb erre a célra a de viszont. Mielőtt még felháborodottan nyúlnának a klaviatúra után, jelzem, hogy az ámbár, ami ma már kifejezetten választékosnak tűnik, ugyanígy jött létre (talán valamikor a 16. században) az ám és a bár kötőszavakból. Akkoriban ugyanúgy feleslegesnek tűnhetett az ám (vagy a bár), mint most olvasónknak a de vagy a viszont. Zoltán többi példája ugyanezt a folyamatot illusztrálja.

Macskabagoly. Nézzünk vele szembe: a változás elkerülhetetlen.
Macskabagoly. Nézzünk vele szembe: a változás elkerülhetetlen.
(Forrás: Wikimedia commons / Chrumps)

Csak ínyencek számára jegyzem meg (a számára a -nak/-nek helyett egy terjedőben levő erősödés!), hogy a kezdetben durvának érzett kifejezések finomodását (meliorálódását) szintén tekinthetjük egyfajta (jelentéstani) gyengülésnek. A franc essen bele ma már szinte szalonképes, pedig régen nagyon durva volt, azt jelentette, hogy 'kapjon szifiliszt', ahogy a borzasztó és rémisztő se olyan borzasztó vagy rémisztő szavak, mint eredetileg lehettek. És az ellenkezője is előfordul, amikor korábban finomabb kifejezések durvává vagy erősebbé válnak (pejoráció). Például a (így önmagában) már szinte sértő, helyette inkább asszony-t vagy hölgy-et mondunk. De erősödésnek tekinthetjük azt is, amikor a rendben van valójában azt fejezi ki, hogy 'zsír királyság'.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 tenegri 2011. május 27. 13:46

Az azonos vagy hasonló jelentésű szavak halmozása, egymás mellé rakása akár a mindennapi beszédben is (az irodalomban meg főleg) jellemző pl. a mongol nyelvre, ahol ezt a jelenséget külön névvel is ellátták (хоршоо үг "társszavak"), s egyáltalán nem tartják felesleges ismétlésnek, inkább gondolják szépnek, főleg ha még alliterál is. Pl. хувцас хунар = "ruha" (de a két szó külön-külön is ezt jelenti), ааш авир "(emberi) természet, jellem" (de külön-külön is ugyanaz), аян зам "utazás" (külön-külön "utazás, karavánút" és "út, utazás"), бадран мандуулах "felvirágoztatni" (külön-külön is ugyanaz), stb. Itt van egy hosszabb lista is (igaz csak az a-val kezdődőek, a többit a szerző a könyvében jelentette meg):

batireedui.blogspot.com/2008/05/blog-post_6441.html

2 El Mexicano 2011. május 27. 13:15

"Például a latinban az esetragok többek közt azért „kophattak le”, mert az elöljárószókat egyre kiterjedtebben használták, így a végződések egyre kevésbé voltak informatívak..."

Megerősítetted az én értelmezésemet (szemben azzal, ahogy egyes nyelvészek gondolják, miszerint elsősorban hangtani okai voltak az esetragozás eltűnésének). ;)

Különben nagyon érdekes a cikk, köszönöm!

1 siposdr 2011. május 27. 12:57

Nekem tetszett az írás. Érdeklődve követtem az ívelt gondolatmenetet.

Információ
X