nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Al(ud)hatnék

A nyelv gyakran változik úgy, hogy ugyanazon szó különböző alakjai minél jobban hasonlítsanak egymásra. Más esetekben viszont a rendhagyó alakok nagyon sokáig megmaradnak. Mi a kétféle viselkedés oka?

Kálmán László | 2011. március 12.
|  

M. László olyan kérdést tett fel, amelyre válaszolni lehetetlen, de érdekes jelenségekhez kapcsolódik.

al(ud)hat(ik)
al(ud)hat(ik)
(Forrás: Wikimedia commons)
Mi szó szerint a kollégáimmal együtt vitáztunk egy nyelvtani kérdésen, az alszik (vagy éppen alhat, ha létezik ilyen) ige feltételes módú alakjain. Alhatnék vagy aludhatnék, ha lehetőségem van pihenésre és álmos is vagyok? Kérem, ha ideje engedi, segítsen eldönteni ezt a kérdést.

Azért lehetetlen válaszolni, mert az alszik kérdéses alakjai ingadoznak, azaz különböző beszélők, vagy akár ugyanaz a beszélő is, különféleképpen mondják. Mivel az van helyesen magyarul, amit magyar anyanyelvű beszélők használnak (Simonyi Zsigmond nyomán), nem lehet eldönteni, hogy melyik jobb, mind a kettő egyformán jó. Megjegyzem, a történeti korpuszban az alhat- előfordulásainak száma majdnem tízszerese az aludhat- formák számának, tehát régebbi szövegekben bizonyára az alhat- volt gyakoribb. De ez nem jelenti azt, hogy az alhat- ,,jobb'', mint az aludhat-. Az internetes keresés ezzel szemben csak kétszeres fölényt mutat az alhat- javára, amiből talán arra következtethetünk, hogy az aludhat- alakok terjedőben vannak, tehát semmiképp sem mondhatjuk őket ,,rosszabbaknak''.

A nyelvészetben (analógiás) kiegyenlítődésnek mondják azt a fajta folyamatot, amelyet itt látunk, vagyis a ,,rendellenességek'' kiküszöbölését, leginkább azt, hogy ugyanannak a toldalékolt tőnek lehetőleg minden alakja ugyanúgy kezdődjön (persze ha a toldalék a végén van), és ugyanolyan toldalékkal ellátott formák mindannyian ugyanúgy végződjenek (persze megint a szó végén álló toldalék esetében). Ha ez a folyamat teljesen végbemegy, csak aludhat, aludva és aludó lesz (az aludó ma még nem is létezik), sőt, még az aludik is létrejöhetne. De a közeljövőben semmi esély sincs arra, hogy teljesen végbemenjen ez a folyamat.

Vajon miért nem? Mert a nyelvi változásoknak általános törvényszerűsége, hogy az analógiás kiegyenlítődés általában megkíméli a gyakori töveket, és még a gyakori töveken belül is különösen a gyakori alakokat. Márpedig az al- igető igen gyakori, és alakjai között az alszom, alszol, alszik a leggyakoribbak, ezek tehát biztonságban vannak. A többes számú alakok, a feltételes módú, a -hat toldalékos stb. alakok sokkal ritkábbak, az ő esetükben még van esélye a kiegyenlítődésnek, és az ingadozások létezése (aludok/alszotok, aludhat/alhat) arra utal, hogy folyamatban is van.

Vajon miért menekülnek meg a gyakori alakok? Mert gyakran halljuk őket, és valószínűleg meg is jegyezzük őket, amikor ki kell mondanunk őket, az emlékezetünkből idézzük fel őket, nem kell gondolkoznunk (gondolkodnunk?) a legjobb alakon, ezért nem hat ránk a kiegyenlítés természetes igénye. Érdekes, hogy más jellegű változások, amelyek nem a kiegyenlítés igényéből fakadnak, például a rövidülések éppen a leggyakoribb alakokat érintik. Például tudom helyett mondjuk azt, hogy tom, de ludam helyett nem mondjuk, hogy lam, mert az utóbbi sokkal ritkább.

Ami az alszik és a hozzá hasonló igék alakjainak történetét illeti, inkább csak spekulálni tudunk. A ragozásukban megjelenő -sz- valószínűleg abból az igeképzőből származik, amely a lát és a látsz(ik) igéket megkülönbözteti, a -d- egy másik igeképzőből, a -v- pedig abból a ,,helykitöltő'' v hangból, amelyik például a lő ∼ lövök típusú váltakozásokban is megfigyelhető.

Az -sz-, -d- és -v- megjelenése a magyar igék ragozásában nagyon színes képet mutat. Csak a feküdni és nyugodni viselkedik az alszik-hoz nagyjából megegyező módon (érdekes, mindhárom pihenéssel kapcsolatos): alszom ∼ fekszem ∼ nyugszom; alhat ∼ fekhet (a nyughat régies); alvó ∼ fekvő ∼ nyugvó; aludnék, feküdnék, nyugodnék.

Az alkudni, esküdni igék esetében megjelenik a -d- és az -sz- (pl. esküdni, esküszöm), de a -v- és a puszta tő nem: *eskesz, *esküve. (Néhány belőlük képzett szóban viszont igen: esküvő, megalkuvó, esket.)

Nagyon sok -(k)odik/-(k)edik/-(k)ödik végű ige ragozásában megjelenik az -sz-, de a -v- nem mindig (pl. gyanakodtam, gyanakszom, gyanakvó, de verekedtük, verekszel, *verekvő).

Végül csak a puszta tő, az -sz- és a -v- jelenik meg a tesz, vesz, visz, hisz, lesz, eszik, iszik igék alakjaiban, de a -d- nem, pl. teszel ∼ tevő ∼ tehet, de tenni, nem pedig *tedni; eszel ∼ evő ∼ ehet, de enni, nem pedig *edni. (Én arra gyanakszom, hogy régen megjelenhetett a -d- is, különben érthetetlen lenne a -gy- és a -ggy- a felszólító-kötőmódú alakjaikban: higgyen, vigyen. Felteszem, hogy a higgyen előtt létezhetett hid-jen, a vigyen előtt pedig vid-jen.)

A világ sok toldalékoló nyelvében megfigyelhető hasonló jelenség, vagyis az, hogy egy tő bizonyos alakjai a tőnek valamilyen képzett változatából származnak, persze az illető képző eredeti funkciójától függetlenül. Például a francia, olasz és román nyelvben sok igének a ragozásában előfordulnak olyan alakok, amelyek a latin gyakorító -sc- képzőből származnak. De persze ezeknek az alakoknak semmi közük a gyakorításhoz, csak hangtani okokból jelent meg bennük eredetileg ez a képző. Például francia je finis 'befejezem', nous finissons 'befejezzük'; olasz finisco 'befejezem', finiamo 'befejezzük'. Itt éppen fordított esetekben jelenik meg a -sc- képzőből származó elem: a franciában a többes szám első személyében, míg az olaszban éppen ott nem.

Hasonló példa a magyarországi romani nyelvben sok ige ragozásában előfordul. Például a vorbil 'beszél' ige múlt idejében egyes beszélőknél megjelenhet a vorbin- és a vorbisar- alak is. Ezekben az egyébként létező -in- és -sar- képzők szerepelnek. Ugyanezek a képzett tövek sokak beszédében még a jelen idő ritkább (többes számú) alakjaiban is megjelenhetnek, pl. vorbinas 'beszélünk', vorbisaren 'beszéltek/beszélnek'.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
9 mederi 2013. szeptember 11. 11:39

"(Én arra gyanakszom, hogy régen megjelenhetett a -d- is, különben érthetetlen lenne a -gy- és a -ggy- a felszólító-kötőmódú alakjaikban: higgyen, vigyen. Felteszem, hogy a higgyen előtt létezhetett hid-jen, a vigyen előtt pedig vid-jen.)"

Nagyon örülök ennek a megjegyzésnek!:)

Mivel nagyon sok (a "z" végű igék is gyanusak ezen a téren!) ma is élő kifejezés őrzi ezt a "kettőséget", egyes szám harmadik személyben vizsgálva láthatóan kirajzolódik az általam "KÉSZTETÉS-EREDMÉNY" szó kapcsolatnak nevezett (helyenként hiányos, töredezett) összefüggés lényege, ami persze minél régebbi, annál "színesebb", esetleg átalakult, torzult képet mutat.

Pl.:

akaszt/ akad(t)// aggaszt/ *agga(d)t// *keszt (pl. "Keszt-hely")/ *ked(t) (meg-re-ked(t))/ kettő, kedd, kedj (kegy)// áraszt/ árad(t),

foszt/ *fód(t) , fód(oz) (régies), foltoz, folt, stb.. (egész szótárra való mennyiségű ezekhez hasonló szó kapcsolatunk van!)

A felszólító mód is sok mident elárul szerintem a fenti összefüggést felhasználva pl. arról, hogy mikor mondunk hosszú, vagy rövid "gy"-t azonos szótő esetén néhány eredmény igénél:

Pl. "Fogy" (fodj) rövid "gy"/ "Foggyon!" (fodj+jon!), hosszú "ggy".

A szerintem kérdéses "egy" eredetével és helyesírásával kapcsolatban is "ráhúzható" az előbbi példa alapján a joggal feltételezhető eredet:

"*Eszt, eszik, es(z)te/ *ed(t), *e(ve)dt (evett), edj (egy), (te) edd!, (te) edjed! (egyed), és "*edj-jen!" (pl. kimondva "eggyen(-ként)".. de ez már "elhalványult", nem úgy mint a "foggyon"..)

8 Galván Tivadar 2011. március 23. 19:33

Azért legalább említsük meg, hogy Arany János így írta: alhatnám.

7 siddharta 2011. március 14. 06:03

Hallasz? Hallalak!

6 kalman 2011. március 13. 19:28

@Pesta: Simonyi Zsigmond "helyes magyarságról", nem pedig "művelt magyarságról" írt. Az stilisztikai kérdés, hogy hogy beszélnek a "művelt" magyarok.

5 Pesta 2011. március 12. 21:56

@El Mexicano:

Vagy: „Tégeteket is elviszlek." :)

4 pocak 2011. március 12. 13:22

@kefe: én mai 40-est is ismerek, aki az "edve" alakot használja.

3 El Mexicano 2011. március 12. 11:57

@Pesta: Példa: "Ezt a házat még az apám 'épülte'." :D

2 kefe 2011. március 12. 11:34

Az ötvenes években családunk "háztartási alkalmazottja", Rózsi használta ezt az alakot: "meg van edve"... De jó, hogy nem kell idegen nyelvként tanulni magyarul!

1 Pesta 2011. március 12. 11:09

Azért Simonyi Zsigmondot egészítsük ki annyival, hogy műveletlen beszéd is létezik, ami nagyon sok furcsa szóalakot hoz létre.

Információ
X