Közismert dolog, hogy egy nyelv hangjai nem követhetik egymást tetszőleges sorrendben. Például a magyarban a [mb] kapcsolat előfordulhat szó végén, de csak úgy, ha [a], [o] vagy [ö] áll előtte. Ráadásul ezek közül csak egyben van [a] (galamb), [omb]-os kicsit több van (pl. comb, domb, gomb, lomb), [ömb]-ös kettő (gömb, tömb). Nincs viszont sem [umb], sem [ümb], sem [imb], sem [emb] végű szó. A nyelv mai állapotát vizsgáló nyelvész értetlenül áll ez előtt, hiszen ez a korlátozás nem következik a résztvevő hangok tulajdonságaiból. Az angolban is vannak hasonló rejtélyek, most ezek közül egyet vizsgálunk meg tüzetesebben.

Rejtélyes hang- és fényjelenség
(Forrás: Wikimedia Commons / San Francisco Call)

Koronális és nem koronális

A mássalhangzókat képzési helyük szerint két csoportra szokás osztani: a koronálisokra és a többire. A magyarban koronális a [t], [ty], [d], [gy], [c], [cs], [dzs], [sz], [s], [z], [zs], [n], [ny], [l], [r] és [j], nem az a többi mássalhangzó, vagyis a [p], [k], [b], [g], [f], [v], [m] és [h]. A magyar ilyen szempontból is nagyon hasonlít a világ legtöbb nyelvére: koronális mássalhangzóból többet találunk, mint nem koronálisból.

A koronális mássalhangzók jellemzően nem csak többen vannak a világ nyelveiben, de szabadabb az előfordulásuk is. Vannak olyan nyelvek például, ahol csak koronálisok állhatnak szó végén (pl. az ógörög, a finn vagy a spanyol). Az arab hagyomány nap betűknek hívja a koronális mássalhangzókat jelölő betűket, a többit pedig hold betűnek. Az előbbiek előtt ugyanis a határozott névelő, az [al] [l]-je hasonul (pl. [as samsz] ’a nap’, [an níl] ’a Nílus’), az utóbbiak előtt viszont nem (pl. [al kamar] ’a hold’, [al furát] ’az Eufrátész’).

Az angol koronálisok

Most pontosnak kell lennünk, ezért a th-val írt két koronális mássalhangzót az IPA jelükkel [θ]-nek, illetve [ð]-nek írjuk át.

Az angolra is jellemző, hogy a koronális mássalhangzók „többet tudnak”, mint a többiek. Az egyik tulajdonságuk, hogy a mássalhangzók közül egyedülálló módon előfordulhatnak az [áu] kettőshangzó után. Lássunk példákat: out [áut] ’ki’, loud [láud] ’hangos’, couch [káucs] ’kanapé’, gouge [gáudzs] ’véső’, mouth [máuθ] ’száj’, mouths [máuðz] ’szájak’, mouse [máusz] ’egér’, browse [bráuz] ’böngész’, crown [kráun] ’korona’, owl [ául] ’bagoly’. Nem koronális előtti [áu]-t viszont szinte csak nevekben és összetett szavakban találunk. Az utóbbiak (pl. a cowboy [káuboj] ’gulyás’, tkp. ’tehén’+’fiú’) nem számítanak, hiszen minden szóvégi hang állhat minden szó eleji hang előtt. Van olyan szó, ami [áu]-ra végződik és nem koronális mássalhangzók is gyakran előfordulnak szavak elején.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvtörténet művelői is használják a csillagot, de más értelemben. Ott rekonstruált alakot jelöl, tehát azt, hogy az adott alak nincs dokumentálva, csak más adatokból következtették ki.

Ezt a hangtani korlátot röviden így írhatjuk le: *áuC_[−kor], ahol a csillag azt jelenti, hogy ami utána áll, az nem fordul elő, a C_[−kor] pedig egy tetszőleges nem koronális mássalhangzót jelöl.

Vannak, akik sokszor még nevekben sem [áu]-t ejtenek nem koronális mássalhangzó előtt. Pl. Cyndi Lauper nevében az egyik útmutató [loupör]-t ír (britesen [löupa]), de alatta [lápör]-t ejt és ez utóbbit ajánlja több más kiejtési útmutató is. Hasonló a helyzet a Bowker névvel, bár ezt sokan ejtik a helyesírás sugallta [báukör]-nek is.

A dzsungel könyvének főhőse Maugli. A nevet a szerző, Rudyard Kipling találta ki és szerinte [máuglij]-nak kell ejteni. Ennek ellenére az amerikaiak inkább [ou]-val ejtik, láthatólag idegenkedve attól, hogy a nem koronális [g] előtt [áu] álljon.

Az egészben az a különös, hogy a másik két [u]-végű kettőshangzó – az [öu] és az [üu] – egyáltalán nem ennyire finnyás abban a tekintetben, hogy milyen képzési helyű mássalhangzó követi őket. Nagy számban találunk olyan szavakat, amelyekben ezek nem koronális előtt állnak: comb [köum] ’fésű’, folk [föuk] ’népi’, hope [höup] ’remény’, boob [büub] ’cici’, duke [dzsüuk] ’herceg’, group [grüup] ’csoport’, move [müuv] ’mozog’. Nincsen hangtani magyarázata annak, hogy ha [öu] és [üu] állhat [p], [b], [m], [f], [v], [k], [g] előtt, akkor [áu] miért nem.

A nyelv átlép korlátain

Azt, hogy a a *áuC_[−kor] korlát nem stabil, az is mutatja, hogy korántsem áthághatatlan. Több olyan változás is végbement a közelmúltban az angolban, aminek az eredménye megsérti, és ez láthatóan nem zavarja a beszélőket. Az egyik ilyen változás a szóvégi [t]-nek glottális zárhanggal való helyettesítése, ezt a [ʔ] jellel jelöljük. Ez a hang – ahogy a neve is mutatja – glottális, azaz a hangszalagoknál képezzük, tehát nem koronális. A folyamat mégis ugyanúgy végbemegy az [áu] után, mint bármelyik másik magánhangzó után: about [öbáuʔ] ’(valami)ről’, doubt [dáuʔ] ’kétség’.

A rövid [á]-t [ȧ]-val jelöljük.

Egy másik folyamat, ami nagy sebességgel terjed Angliában az [l] gyengülése, [u]-vá válása akkor, ha nem áll utána magánhangzó. Így lesz az asphalt [ȧszfȧlt] helyett [ȧszfáut] ’aszfalt’, a Vivaldi [vivȧldij] helyett [viváudij]. Ezekben a példákban nem jön létre korábban nem létező hangsorozat. De ugyanez a folyamat minden további nélkül nem koronális mássalhangzók előtt is végbemegy: pl. Alps [áupsz] ’Alpok’, Albert [áuböt], alcohol [áuköhol] ’alkohol’, Calvados [káuvödosz], annak ellenére, hogy ez megint csak áttöri a korlátot.

Ugyanez játszódott le a görög eredetű orosz szavak közül néhányban: pl. a görög Theodorosz az oroszban Фёдор [fjodor], amit a forradalom előtt nem is Ф-fel, hanem a hasonló alakú Ѳ-fel írtak.

Szintén terjedőben a th-előrecsúszásnak (th-fronting) nevezett folyamat, amelyről már ejtettünk szót itt a nyesten is. A th-val jelölt, furcsa [θ] hang ejtésében sokaknál a nyelv szerepét átveszi az alsó ajak, tehát megszabadulunk ettől a nyűgtől, és [f]-t ejtünk helyette. Mint koronális hang, a [θ] előfordul [áu] után. Az előrecsúszás után viszont már a nem koronális [f]-t találjuk ugyanebben a helyzetben: mouth [máuθ] > [máuf] ’száj’, south [száuθ] > [száuf] ’dél’.

Ezen a ponton már szinte megvan a bevezetőben feltett kérdésre is a válasz: az ’egészség’ angolul health [helθ]. Tipikus londoni beszélőnk a [h]-t nem ejti, a többi változást már ismerjük, ami ebből kijön, az az [euf].

Szigorúbb korlátok

Vannak az itt bemutatott *áuC_[−kor]-nál jóval szigorúbb korlátok is. Az angliai angol legtöbb változatában például csak magánhangzó előtt állhat [r]. Ezt annyira komolyan veszik a beszélők, hogy mindenáron elkerülik, hogy szó végére [r] kerüljön. A Timothy beceneve például lehet Timmy vagy Tim, a Jenniferé Jenny vagy Jen. Ezzel szemben a Harold Harry lehet, de *Har nem, ez utóbbi helyett a Hal használatos. Ugyanígy egy Terence lehet Terry vagy Tel, *Ter nem, a Bartholomew pedig Barry vagy Baz, de *Bar nem.

Hasonlóképpen a magyarban a méh vagy juh szó [h]-ját a konzervatívabb beszélők nem ejtik ([mé], [ju]), a dohét és a potrohét viszont muszáj ([doch], [potroch]), mert van egy szigorú korlát, hogy tudniillik szó végén nem állhat rövid [o]. (Ezzel szemben [é] vagy [u] igen.) Példáink bizonyítják, hogy az egy-egy nyelv hangsoraira vonatkozó korlátozások önkényesek és vannak köztük szigorúbbak és áthághatók is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése