nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Számos kérdés
Az iskolában nagyon szigorúan büntették...

Házi szakértőnk szívesen Föld körüli útra indulna, hogy olvasónk kérdésével kapcsolatban tapasztalatot szerezzen. Ehelyett ezúttal egyszerre kettő kérdésre is válaszol.

Kálmán László | 2015. március 17.
|  

Sokat beszélhetnénk a számok kimondásával kapcsolatos furcsaságokról. A számok a nyelvi rendszerekben viszonylag elkülönülő alrendszert szoktak alkotni, például sajátos a „szófajuk” abban az értelemben, hogy különleges lehet a toldalékolásuk (ha van az illető nyelvben toldalékolás), és a mondattani szerkezetekben is sajátos, a többi kategóriától eltérő módon viselkedhetnek. Sok mindenben közösek lehetnek a főnevekkel (sőt, a tulajdonnevekkel, hiszen például csak egy negyvenhét van), de a melléknevekkel is (hiszen nagyon gyakran egy főnévi alaptaghoz járulnak: negyvenhét majom). A felépítésük is sokszor különleges, például furcsa, hogy a negyvenhétben a negyven és a hét mindenféle kötőszó nélkül kapcsolódik, pedig más ilyen alakú összetett szavak nem szoktak összeget kifejezni. A németben és a hollandban az egyeseket a tizesek elé mondják, a standard franciában a ’hetvenet’ jelentő szó (soixante-dix) szó szerint ’hatvan-tíz’, a nyolcvanat jelentő (quatre-vingts) szó szerint ’négy-húsz’, a kilencvenet jelentő pedig (quatre-vingt-dix) szó szerint ’négy-húsz-tíz’.

Ebben a válaszban azonban csak arról lesz szó, hogy hogyan mondjuk ki a többjegyű számokat, amikor nem valaminek a mennyiségét fejezik ki, hanem csak címkék (pl. telefonszámok, házszámok), mert erről kaptunk kérdést (valakitől, aki csak hűséges olvasónknak nevezi magát).

A telefonszámokat, azonosító számokat, kódokat stb. az angolban számjegyenként mondják ki, ez a természetes. Számunkra azonban ez nehézkes; szívesebben daraboljuk két, három, esetleg négy számjegyből álló szakaszokra a számsort, és ezeket mint többjegyű számokat mondjuk ki, és ilyen módszerrel memorizáljuk. Egy felületes internetes keresés során azt találtam, hogy a franciában, spanyolban is van ilyen tendencia.

Mi állhat az eltérés hátterében? Elképzelhető, hogy a nyelv valamely tulajdonsága? Vagy talán a bürokratikus hagyományok? Más nyelvekben hogy van ez?

Sajnos én is csak felületesen tudtam megvizsgálni néhány nyelv szokásait, de ha valaki finanszírozza, akkor szívesen Föld körüli útra indulok, hogy mindenhol szerezzek erről tapasztalatot. Mindenekelőtt vegyük számításba, hogy friss szokásokról van szó, hiszen természeti körülmények között élő közösségek csak mennyiségek jelölésére használnak tőszámneveket, és még a városias civilizációban is legfeljebb egy-két száz éve szokás megszámozni a házakat, a szállodai szobákat stb. A telefonszámok és más számos azonosítók pedig kifejezetten új fejlemények. Többek közt ezért is van, hogy a kimondásukra vonatkozó szokások még nem rögzültek nagyon erősen, ráadásul a számkódok kimondása nem is annyira gyakori típusa a szóbeli közléseknek, hogy valaha is teljesen „szabványossá” váljon a különböző nyelvekben.

Hűséges olvasónk ennek ellenére jól vette észre, hogy az angol nyelvben leggyakrabban számjegyenként mondják ki a hosszabb kódokat, bár vannak kivételek. Elsősorban az évszámok, amiket két-két kétjegyű számra tagolnak (pl. 1789: seventeen eighty-nine, vagyis ’tizenhét-nyolcvankilenc’). A háromjegyű számokat gyakran egy egy- és egy kétjegyű számra tagolják (pl.: 180: one eighty, vagyis ’egy-nyolcvan’). Ezenkívül azt vettem észre, hogy (talán elsősorban Nagy-Britanniában) az ismétlődő számjegyeket nem kétszer mondják, hanem csak egyszer, és eléteszik a double ’dupla’ szót: 18856: one double eight five six, vagyis ’egy-dupla-nyolc-öt-hat’. De az általános eset mégis az, hogy számjegyenként ejtik ki a számokat. Az angolon kívül igen gyakori ez a németben is, de például tudtommal a románban kifejezetten ez az általános, és biztosan még sok más nyelvben is. Más nyelvekben, például a szlovákban és a magyarban szeretjük két-háromjegyű számokra bontani a hosszabb számokat, esetleg közben egyjegyű számokat is beiktatva, pl. 18856: egy-nyolcvannyolc-ötvenhat vagy száznyolcvannyolc-ötvenhat, esetleg tizennyolc-nyolc-ötvenhat. Tapasztalatom szerint ritkaság, hogy az utolsó számjegyet magában ejtsük, tehát nekem kevésbé hangzik természetesnek az, hogy tizennyolc-nyolcvanöt-hat vagy az, hogy egy-nyolc-nyolcvanöt-hat. (A németben tudtommal az angol típusú kiejtés mellett a magyarhoz hasonló tagolás is előfordul.)

Esélyét sem látom annak, hogy az egyes nyelvek közötti szokásbeli eltéréseket meg tudjuk magyarázni, valószínűleg a puszta véletlennek köszönhetőek. Arról viszont vannak sejtéseim, hogy hogyan alakulhat ki az a fajta kiejtés, amit a magyarban is tapasztalhatunk. Mint annyi más esetben, a nyelvekben uralkodó kétféle, de egymásnak ellentmondó tendenciára kell gondolnunk: a minél tömörebb, rövidebb kifejezések és ugyanakkor a minél egyértelműbb kifejezésmód tendenciájára. A százhúsz például három szótaggal rövidebb, mint az egy-kettő-nulla. (Valószínűleg a tömörségre törekvés az oka annak is, hogy angolul a „0” számjegyet nem a szokásos nevén, zero-nak olvassák a számokban, hanem o-nak, ahogy az „O” betű nevét.) Bár nem mindig a tagolt felolvasás a rövidebb (például az ötszáztizenöt két szótaggal hosszabb, mint az öt-egy-öt), ha a tömörséget szolgáló tagolás elterjed, akkor utána már nem figyeljük, hogy minden esetben tömörebb-e, és nem mindig a rövidebb változatot választjuk. Ugyanakkor az egyértelműségnek, a jobb érthetőségnek a hosszabb változatok szoktak kedvezni. És az egyértelműséget szolgálhatja a tagolás is: ha azt halljuk, hogy tizen vagy huszon, akkor előre tudjuk, hogy hallani fogunk még egy számjegyet, és ez megkönnyíti a következő számjegy feldolgozását.

Az iskolában nagyon szigorúan büntették...
Forrás: Wikimedia Commons / Marcus Quigmire / CC BY 2.0

Ha már az egyértelműségnél tartok, röviden foglalkozom még egy olvasói kérdéssel. Péter nevű olvasónk tette fel:

Nagyon elterjedt a 2-es számnév – szerintem – hibás használata: „van kettő almám”. Annak idején az iskolában nagyon szigorúan büntették, ha az ember nem azt mondta, hogy „van két almám”. Rádióban, TV-ben, nem csak a riportalanyok, de a riporterek, hírolvasók, stb., mind így használja, nagyon zavaró. Ön mit szól ehhez, fogadjuk el, ne berzenkedjünk, ez már így marad?

Valóban, a ’2’-t jelentő magyar számnév két alakváltozata közül a két csak akkor fordul elő, ha mennyiséget jelöl, és nem közvetlenül a névszói szerkezet végén áll: Vettem két dinnyét, Vettem két hatalmas dinnyét, Vettem két hatalmasat. A kettő alakváltozat viszont korábban csak olyan helyzetben fordult elő, amikor a névszói szerkezet legvégén áll: Vettem kettőt, illetve akkor, amikor nem valaminek a mennyiségét fejezi ki (például a fent tárgyalt kódok, címkék esetében). Egyetlen okból használták néha a kettő alakot olyan helyen, ahol a két alak is állhatna: akkor, ha fontos volt az egyértelműség és a hasonló hangalakú hét számnévtől való megkülönböztetés: Kettő retúrjegyet kérek Szegedre. Olyan ez, mint a németben a zwo ’kettő’ szó, ami eredetileg a zwei ’kettő’ nőnemű alakja volt, de ma már csak az egyértelműség kedvéért használják, akkor, amikor drei-nek (’három’) is lehetne hallani (azokban a nyelvváltozatokban, ahol a zwei és a drei szavakban egyformán ejtik az ei-t).

Az iskolában nagyon szigorúan büntették...
Forrás: Wikimedia Commons / AngMoKio / GNU-FDL 1.2

Tény, hogy ma olyan esetekben is használják a kettő alakot, amikor a félreértés lehetősége kizárt, például évszámokban is: Kettőezer-tizenhétre befejezik a stadion építését. Mivel a 7017. év még a zsidó naptár szerint is igen messze van, nemigen fordulhat elő, hogy bárki félreértse ezt az évszámot. Én főleg politikusok szóhasználatában figyeltem meg ezt a szokást, talán időnyerési célból választják a hosszabb formát.

Ami a berzenkedést illeti, az nem nyelvészeti kérdés. Aki szeret berzenkedni, vagy nem tud rajta uralkodni, az berzenkedjen nyugodtan. De mit tudunk tenni? Én mindenesetre konzervatív nyelvhasználóként a régi módon használom a két és a kettő alakokat, de nem is értem, mi más lehetőségem lenne, mint elfogadni, hogy mások nem így használják. Hogy így marad-e, hogy ez a divat fennmarad-e, és ha igen, meddig, azt senki sem tudja előre megmondani, ahogy más divatok (például az öltözködési áramlatok) esetében sem. Azt az iskolát pedig, amelyik „szigorúan büntet” mindenféle ártalmatlan divatokat, akár öltözködésieket, akár nyelvieket, azt kerüljük el messzire!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Galván Tivadar 2015. március 17. 17:10

Sajnos, a nyest szünetelteti a "Nyelv és lélek" rovatot, pedig Kosztolányi megírta, hogy azt mondta a telefonba: "kettő", de a kedves nagysád úgy értette, hogy "hettő", és bizonyisten a hetest adta a kedves nagysád.

2 Krizsa 2015. március 17. 12:07

1. Képzeld, csak hétszáztíz forintba kerül! Kétszáztíz? Az nem lehet. Hetes-száz tíz!

2. Képzeld csak hétszáztíz forintba kerül! Hát az nem olyan nagyon olcsó. Kettőszáz-tíz! Ja? Az már igen.

Szótörténet. A két - az "szét". A kettő, az 1+1. A kettő eredete is "szét", vagyis KETTÉ, de most mindenesetre két darab van belőle.

Kétféle ellentétes értelem búvik meg tehát a 2-ben. A konkrét szóhasználatban azonban senki nem ezen filózik, az csak a jobb megértést szolgálja. Mert a H-t és rokonhangját, a K-t nem mindig különböztetni meg a hallásunk.

1 Sultanus Constantinus 2015. március 17. 11:07

Meg azért is szokták használni írásban a megszokott "két" helyett a "kettőt", mert úgy gondolják, hogy az irodalmiasabb vagy szebben hangzik, pedig nem...

Ezek tipikusan olyan hibák, amikor valaki nem ismeri az irodalmi stílust, ezért úgy gondolja, hogy a szóhalmozás meg a feleslegesen hosszú mondatok írása által lesz szép a szöveg (pl. "A tegnapi nap folyamán bemutatásra került a YouTube-csatornán keresztül", ahelyett, hogy "Tegnap bemutatták a YouTube-on").

Információ
X