nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Athénből érkezik a pannon puma

Egy pumát az athéni állatkertből szállítanak Pécsre, de várhatóan nemcsak a nagymacskák, hanem a cápát, tengeri halakat bemutató 100 ezer literes akvárium is lenyűgözi majd az embereket.

MTI | 2014. december 27.
|  

Igazgatója szerint a jövőben akár a leglátogatottabbak közé is tartozhat a jövő nyárra akvárium-terráriummal és ökoturisztikai élményparkkal bővülő pécsi állatkert. Szatyor Miklós az MTI-nek azt mondta: az intézmény ősszel indult, mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztésének a szakma és a közönség szempontjából is óriási jelentősége van, mert nemcsak az állatok bemutatásához teremt 21. századi feltételeket, hanem az ismeretterjesztéshez, az oktató-nevelő, a tudományos munkához, valamint a rekreációhoz is.

A Baranya, Somogy és Tolna megye alkotta Dél-Dunántúl egyetlen állatkertje 1961-ben épült társadalmi munkában. A Mecsek-oldalban 3,5 hektáron elterülő, mintegy 200 faj ezer egyedét bemutató intézmény a jogszabályoknak még igen, de a kor kihívásainak egyre kevésbé felelt meg a bezárás előtt. Korszerűsítését negyedszázada tervezték, amikor felmerült, hogy veszélyeztetheti az alatta lévő ivóvízbázisokat. Az állatkert a folyamatban lévő, teljes egészében uniós forrásból finanszírozott beruházásnak köszönhetően a mostaninál fél hektárral nagyobb területen várja majd a látogatókat, emellett új funkciókat kap és biztosítható lesz a hosszú távú, környezetbarát működtetése.

Az építkezés keretében a Munkácsy utcából a Mecsekre költöző akvárium-terráriumnak és különböző rendezvényeknek otthont adó fogadóépületet emelnek, a Mecsek élővilágát bemutató Natura 2000 parkban oktatási-kutatási célokat egyaránt szolgáló ökoturisztikai parkot, továbbá korszerű kifutókat alakítanak ki, melyek minden szabványnak és rendeletnek megfelelnek, biztonságos és kellemes környezetet nyújtanak az állatoknak. A fejlesztés lehetőséget ad olyan népszerű és nagy tömegeket vonzó állatok, mint a barnamedve, a leopárd, a puma, a tigris, a fóka, valamint számos madár és tengeri halfaj bemutatására.

Szatyor Miklós örömének adott hangot, hogy a projekt keretében megépítendő és a megújuló létesítmények könnyen és gazdaságosan üzemeltethetők, és nem utolsó sorban minden bizonnyal a nagyközönség tetszését is elnyerik majd. Az új állatokkal kapcsolatban kiemelte: a közelmúltban egy pápuavaránusz (Varanus salvadorii) érkezett a terráriumba, amely Magyarországon egyedül Pécsett látható, de Európa-szerte is csak néhány intézményben van jelen. Hozzátette, hogy több állat beszerzése is folyamatban van. Egy pumára már „leszerződtek”, a ragadozót az athéni állatkertből szállítják Pécsre, de várhatóan nemcsak a nagymacskák, hanem a cápát, tengeri halakat bemutató 100 ezer literes akvárium is lenyűgözi majd az embereket.

Az igazgató elmondta, a milliárdos fejlesztés lehetőséget kínál arra, hogy a pécsi állatkert – több hazai intézményhez hasonlóan – csatlakozzon az Európai Állatkertek Szövetségéhez. A szigorú feltételekhez kötött, hároméves felvételi folyamat végétől könnyebben juthat új állatokhoz, emellett fajvédelmi, szaporítási, visszatelepítési programok, magasabb szintű tudományos tevékenység részese lehet.

Szatyor Miklós szólt arról is, hogy az emberek akármennyi információhoz is jutnak a médián keresztül az állatokról, a megfigyelésük élőben egészen más élményt nyújt, ezért töretlen az állatkertek népszerűsége. Rámutatott, hogy a modern állatkertek túlléptek az egyszerű bemutatás feladatán, többes funkciójuk van. Részt vesznek, sőt, igyekeznek élére állni a környezettudatos szemléletformálásnak, az oktatásnak, és ezt a pécsi állatkert is kiemelt feladatának tekinti. Utalt arra, hogy a gazdasági és pénzügyi válságot megelőzően a pécsi állatkertbe évente 125 ezren, az elmúlt években 100 ezren váltottak belépőt, a fejlesztés előtt minimális elvárásként a 150 ezres látogatószám elérését tűzték ki célul.

Az igazgató megjegyezte, hogy a pécsi állatkert nyitását sokan várják, a létesítménynek ugyanakkor ki kell dolgoznia saját arculatát, azt, miként tud sajátságos lenni, viszonylag kis területen nagy vonzerőt produkálni. Hozzátette, hogy a gyűjteményét tekintve ma főleg hüllőkben, kétéltűekben, halakban gazdag pécsi állatkert természetesen tart majd számos, a közönség által keresett nagy, népszerű állatot, de sok olyan, kisebb, ritka, különleges faj példányait is szeretné megismertetni a közönséggel, amelyekre ma még kevés figyelem hárul.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 hovatovabb 2014. december 27. 19:12

Pécs alsó Pannonia határvárosa volt, attól délre és keletre mocsaras

annak Valeria nevű tartományának (névadás a keresztényüldöző duklától)

hu.wikipedia.org/wiki/Pannonia_Valeria

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b...onia_and_Thracia.jpg

második rendelete szerint minden keresztény papot börtönbe kell zárni, a harmadik rendelet szerint a kereszténységet megtagadó foglyokat szabadon kell bocsátani, míg az ellenállókat megkínozni. E rendeletek 311-ig érvényben maradtak.

.

korakeresztény 4.századi

whc.unesco.org/en/list/853

.

Latin nyelvű dokumentumok Quinque Ecclesiae („öt templom”) néven említik.

egy salzburgi dokumentum említi először a várost Quinque Basilicae („öt székesegyház”) néven, 871-ben.

hu.wikipedia.org/wiki/Pécs

Pécs volt az ó-kereszténység egyik központja?

aztán a bencések és domonkosok (dominikánusok) is kolostort építettek, majd lett mecset, és szufi kolostor is.

Információ
X