nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A Komor Arató indián bankettje

Van az úgy, hogy egy beküldés nyomán újabb félrefordításokra lelünk - ráadásul néha még akár súlyosabbakra is, mint az eredeti. Most nem csak egy súlyosabbat sikerült megcsípni a rutinellenőrzés során, hanem plusz egy olyat is, ami gyakorlatilag az egész könyv értelmezésére kihat.

Leiter Jakab | 2016. július 6.
|  

Minden félrefordításnak megvan a maga sorsa. Némelyiknek az, hogy örökre rejtve maradjon, néhánynak meg az, hogy egy másik miatt, indirekt módon lebukva végezze posztunkban. Itt most ez utóbbinak egy minősített esetével találkozunk.

Kalóz Pepi igen termékeny beküldőnk, tőle jött ez a szép találat:

Milly Johnson könyveit érdemes eredetiben olvasni, a laza, de mégis igényes angol stílus kicsit ironikus romantikával, jó gyakorlás is és kellemes olvasmány a nyárra.

Vannak belőlük magyarul is, az Őszi románc című került épp a kezembe. Meglepően jó a fordítás, pedig ilyen könyvekre nem szoktak ennyit vesztegetni a kiadók. Ezért is volt furcsa, hogy a fordító rendesen benézte az "Indian banquet" -kifejezést. Le is fordította szépen indián bankettnek, "Rendeljünk indián bankettet, abból mindenki azt vesz, amit szeret."- szól a mondat.

A szövegkörnyezetből ráadásul egyértelmű, hogy a jelenlevők indiai ételeket rendelnének (még a curry is ott van), és nem Winnettou készül az érettségijét megünnepelni. A banquet elvileg jelenthet épp bankettet is, de inkább "díszvacsora"-értelemben. Ebben az esetben én a lakomát választottam volna a lehetséges jelentések közül, mert az tükrözi az egyetlen tálon több ételt tartalmazó rendelés fogalmát a legjobban, a zengzetes éttermi szlenget is figyelembe véve.

Mondhatta volna a szereplő azt, "Rendeljünk indiai lakomát", igaz, akkor meg kellett volna elégedni a vendégseregnek a curryval meg a naannal. És még a fordítás is pontos lett volna.

Mivel mostanában nem jeleskedtetek a képrejtvények megfejtésével, most csak egy szimpla illusztrációt kaptok.
Mivel mostanában nem jeleskedtetek a képrejtvények megfejtésével, most csak egy szimpla illusztrációt kaptok.

Sőt, itt szerintem akár még az is elment volna, hogy Rendeljünk indiai bőségtálat, mert általában így hívják a magyar étlapokon a 'sok különböző ételből néhány adag' típusú megoldást. Az Indian permanens probléma egyébként, pedig aligha nevezhető nehéz szónak: egyszerűen csak bele kellene gondolni, hogy az adott helyen mit jelenthet, indián vagy indiai — annyira nem boszorkányság. És akkor elkerülhetők lennének az olyan hibák, mint ez az indiai lány, az indián elefánt, vagy esetleg Cartman indiaiként.

Nem is tudom, miért kezdtem el tovább kutatni ebben az ügyben. Jó, elvileg persze mindent érdemes ellenőrizni, mert vetődtem már árnyékra igen csúnyán, de ez itt annyira egyértelmű volt, hogy tényleg nem volt mit tovább szőrözni. Azért csak előkerítettem a magyar változatot — és volt meglepetés. Elsőnek ez tűnt fel:

Steve igazi szenvedélye a birkózás volt. Amatőr birkózóként arról álmodozott, hogy az igazi amerikai sztárokkal dolgozhat együtt, mivel Amerikában a birkózás még mindig nagyon népszerű sport. Amikor belépett a ringbe, azt képzelte, hogy a közönség soraiban a milliárdos szponzor, Will Millburn is ott ül, hogy új tehetségeket keressen – tehát mindent beleadott.

Nem gyanús itt valami? Már az eleje is különös egy picit, de oké, amerikai sztárbirkózók még lehetnek, de hogy Amerikában a birkózás még mindig nagyon népszerű? Értsd, Angliában már nem? De leginkább: ring? A birkózásban? Wrestling. Wrestling lehetett ez angolul, ami kétségtelenül jelent 'birkózás'-t is, de itt talán sokkal inkább pankráció, nem? De nézzük tovább:

És ne feledjétek: Angyal, a harmadik menetben a földre kerülsz egy bostoni fogástól. Sok szerencsét! Adjatok bele apait-anyait a látvány érdekében!

Na, jó, ha ennyire ragaszkodtok hozzá, hát legyen mégis feladvány.
Na, jó, ha ennyire ragaszkodtok hozzá, hát legyen mégis feladvány.

A pankrációban szokás a jófiúk a rosszfiúk elleni szereposztás, és persze az előre megbeszélt koreográfia. Talán nem is kell több bizonyíték, de azért nézzünk még egyet:

A birkózásban sok a szórakoztató elem, de a sérülések is elég gyakoriak. A legtöbb közülük „színpadi” volt, de amikor a másfél mázsás Majomember a padlóhoz csapja az ellenfelét, nincs rá garancia, hogy annak nem törik el pár bordája.

Szóval pankráció. Nem birkózás. Nem mindegy. Az egyik egy klasszikus sport, a másik sokkal inkább cirkuszi mutatvány vagy showműsor.

A könyvben 48 alkalommal fordul elő a birkózás szó valamilyen alakja. Egymást követik ezek a jelenetek, és a magyar anyanyelvű olvasó szerintem rendesen csodálkozhat, hogy milyen furcsa jelmezekben birkóznak, meg egyáltalán, előre le van vajazva még az is, hogy milyen fogással nyer az egyik, de előtte még ketten is átesnek a köteleken...

De nézzünk még egy érdekességet:

Feltartott hüvelykujjal elbúcsúzott a fiúktól, és visszament az épület első részébe, hogy megnézze a birkózópárosokat, majd az utolsó műsorszámot, amelyben Grim Reaper, a Komor Arató (akinek a látványos belépésekor az egekbe szökik a nyugdíjasok vérnyomása) kiáll a száznegyven kilós Jef Leppard ellen. Az öregek szerették nézni, ahogy Grim Reaper kikap.

Grim Reaper? De furcsa név... Bár a pankrációban minden szereplőnek valamilyen jópofa, hangzatos neve van (ellentétben a birkózással, ahol kevés fantáziával a saját nevükön szerepelnek a sportolók). De szerencsére fordítónk meg is magyarázza, Komor Arató, oda van írva, ennyiből már igazán érthetnénk. Arató a halál! (Meg az öreg DJ.) A Grim Reaper bizony a Kaszás. A halál megszemélyesítése. Azért annyira nem egzotikus kifejezés ez, hogy ne lehetett volna tudni — bár erre az esetre meg ott a szótár, nem szégyen kinyitni.

Nem a beküldővel való vitatkozásnak szántam ezeket a felvetéseket, mert tényleg jó azt olvasni, hogy valakinek tetszik egy könyv fordítása, de annak tudatában, hogy a néhai Ulpius-ház adta ki... Maradjunk annyiban, hogy sok jó fordítót haragítottak magukra az inkorrekt magatartásukkal (én a fordítók verzióját ismerem és hiszek nekik), és amennyire tudom, egy idő után ott tartottak, hogy annak adták a könyvet, aki még hajlandó volt szóba állni velük.

Így aztán talán nem meglepő ez, például:

For instance, this picture of a woman swigging back a glass of wine — well, I could marry that to some copy for Mother's Day about a mum going for it and over-celebrating, or it could be a best friend card...

Magyarul:

Vegyük például ezt, amelyiken egy nő egy pohár bort hajt fel. Írhatnék hozzá anyák napi köszöntőt, vagy lehetne üzenet egy jó barátnőnek...

Így könnyen megvan a fordítás ha a picit is macerás részeket egyszerűen kihagyjuk, nem?

Vagy kicsit korábban:

... they're the main suppliers of my bread and butter.

Magyarul:

... az adja a vajas kenyérre valót.

Vajas kenyérre való? Szoktuk így mondani a megélhetést? Szerintem nem, de tény, hogy gyorsabban halad a fordító, ha nem gondolkodik el minden kifejezés magyar párján, hanem leírja szó szerint.

Ezek után már tényleg apróság az ilyesmi:

Amikor megérkeztek a házhoz, Perry ragaszkodott hozzá, hogy öt fontot adjon Floznak a fuvarért, benzinre. Floz viszont szintén ragaszkodott hozzá, hogy a pénzt ne kelljen elfogadnia.

Nincs benne félrefordítás, csak azt szerettem volna illusztrálni, hogy azért nem igazán gördülékeny a fordítás ott sem, ahol nincs benne konkrét mellélövés: a második mondatot szerintem lehetett volna szerencsésebben is írni, mondjuk Floz viszont semmiképpen sem akarta elfogadni, vagy valami hasonló, csak ne ez a mesterkélt ragaszkodott hozzá, hogy ne kelljen elfogadnia.

De ez sem lett jobb:

– Nagyszerű, hogy újra van párod. Steve nagyon kedves fiú.

– Nem alkotunk párt.

Mond valaki ilyet, hogy Nem alkotunk párt? Nem inkább Nem vagyunk egy pár? Vagy Nem vagyunk együtt? Esetleg Nem járunk.

És ilyenből még van egy tucat, pedig csak pár oldalt olvastam a könyvből.

Lájkoljatok és kövessetek minket a Facebookon (lásd lent), a talált félrefordításokat pedig a felrefordit@gmail.com címünkre küldjétek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 Sultanus Constantinus 2016. július 6. 15:57

Spanyolul az "Indias" azt jelenti, hogy 'fényűzés', leginkább a "de Indias", 'fényűző, dísz-' kifejezésben használják.

Érdekes viszont, hogy a 'tengerimalac' is "conejillo de Indias", ebből a "conejillo" jelentése 'nyulacska', azt viszont nem tudni biztosan, hogy az "Indias" itt az amerikai származásra utal-e, vagy pedig arra, hogy a gazdagok szórakoztatására hozták be a spanyolok Európába a 16. században. Szó szerint fordítva vagy 'indiánnyulacska' vagy 'dísznyulacska' lenne.

4 Tamás74 2016. július 6. 14:29

Speciel a zsíros/vajas kenyeret tényleg használom/-juk megélhetés helyett. Igaz, inkább ilyen tagadó formában: "nem ... kenyérre kell"

Azt a boros részt, lécci, lefordítaná nekem valaki?

3 nadivereb 2016. július 6. 11:10

@Leiter Jakab: Nem tudok lengyelül, úgyhogy nekem az, hogy Władysław Antoni Żmuda, a vilűgon semmit nem jelent.

Viszont cserébe még néhány, ami eszembe jutott, mielőtt a totemoszlop mellett döntöttem volna:

pole => polecat => cat => macskafélék => Jef Leppard

pole => sark => a pankráció ringjének is vannak sarkai, csak azt cornernek hívják.

polish => nail polish => last nail in the coffin => coffin => halál => Grim Reaper

2 Leiter Jakab 2016. július 6. 10:44

@nadivereb: Nem rossz, nem rossz, de én nem erre gondoltam. Ő nem egy akámilyen Pole, hanem nagyon is fontos, hogy konkrétan kicsoda, pontosabban hogy mi a neve.

1 nadivereb 2016. július 6. 10:21

A képen szereplő úriember lengyel => pole => totem pole => indiánok?

Információ
X