-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Tényleg nincs sok köze ránézésre a „molnár” szónak a „malom” szóhoz? Olvasónk legalábbis ezt állítja. Tény, hogy sok apró különbség van a két szó között ám ezek némi szaktudás birtokában könnyen megmagyarázhatóak.
Olvasónk a malom és a molnár szavak eredete iránt érdeklődik:
Az világos, hogy a magyarban ez a délszláv mlinar (< ófelnémet mulinari < latin molinarius) átvétele. A kérdés, illetve az én felvetésem az – s erre már Kálmán sem tudott okosat mondani –, hogy véletlen-e, hogy a szláv [ml] mássalhangzó-torlódást a magyar [o]-val oldotta fel, vagy pedig fonetikai oka van (a labiális [m] és az [l] képzési helyének hatása), vagy esetleg a latin alak hatott rá vissza. De még ennél is furcsább, hogy a malom ugyanabból a szláv mlin (< ófn. mulin < lat. molinum~molina) tőből származik, mégis, ránézésre mintha nem sok köze nem lenne a molnár szóhoz.
Olvasónk első kérdése arra vonatkozik, hogy mi az oka annak, hogy a molnár szóban a magyarban o jelenik meg az m és az l között, holott az átadó szlávban ott nem volt semmi. Erre három válaszlehetőséget vet fel.
Azt, hogy véletlenről lenne szó, elvethetjük. A nyelvek nem szoktak véletlenszerűen beszúrni hangokat. Általában jellemző egy nyelvre, hogy milyen hangokat szúr be adott helyekre: ez általában vagy mindig ugyanaz a hang, vagy a hangkörnyezettől függően más és más. Azt persze tekinthetjük véletlennek, hogy egy-egy nyelvre (nyelvjárásra) egy-egy adott korszakban miért éppen ez vagy az a megoldás jellemző: véletlenről általában akkor beszélünk, amikor az okok túlságosan összetettek ahhoz, hogy megnevezhessük őket.
Elvethetjük azt a feltételezést is, hogy „a latin alak hatott rá vissza”. Ez körülbelül olyan feltételezés, mint úgy vélni, hogy a víz „emlékezik” arra, merre járt. Az a magyar beszélő, aki a szlávból veszi át a szót, honnan tudná, milyen hang állt a szóban korábban a latinban? (Persze felvethetünk lehetőségeket, de azok a tudomány körén kívül állnak.)
Az viszont, hogy a fonetikai környezetnek, a mássalhangzók képzésének köze van az o beszúrásához, van alapja. Az ugyan homályos, mi lenne itt az [l] szerepe, ám az [m]-é egyértelmű: az [m]-et az ajkakkal képzett zárként képezzük, az [o] esetében pedig igen fontos szerepet játszik az ajkak kerekítése – két hasonló képzési mozzanatról van tehát szó. Egyébként inkább azt lehet feltételezni, hogy eredetileg [u] állt az [m] után. A magyarban azonban hasonló magánhangzó-eltolódás ment végbe, mint az angolban: csakhogy míg az angolban a hosszú magánhangzók lettek zártabbak, addig a magyarban a rövidek nyíltabbak: az [u]-ból [o], az [o]-ból [a] lett (ami megőrizte kerekségét: ezért ajakkerekítéses ma az [a]), az [i]-ből [ë], az [ë]-ből pedig [e]. Ez a változás azonban tendenciaszerűen ment végbe, nem érintett minden szót.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Olvasónk szerint ránézésre nincs sok köze a malom szónak a molnárhoz. Vegyük sorra a különbségeket! (Az -ár-tól rögtön eltekinthetünk, hiszen ez nyilvánvalóan képző, amit naiv nyelvhasználóként is észrevehetünk, hiszen egy sor foglalkozásnevünk van, amelyben megjelenik: bognár, kasznár, huszár stb. nem egyszer még a tő is sejthető: búvár, solymár, pincér, tanár, bankár a hordár stb.)
Az első különbség az, hogy az első szótagban a malomban a áll a molnár o-ja helyén. Ez a különbség könnyen magyarázható, hiszen a fent leírt folyamat esetében, ha nem is gyakran, de előfordult, hogy egy magánhangzó két lépcsőn is átment: az [u]-ból előbb [o] lett, majd ebből [a]. Ráadásul az l előtti a : o váltakotás sem példa nélküli: ha a volt, volna alakokat a való, vala alakokkal állítjuk szembe, akkor láthatjuk, hogy o-t találunk akkor, ha a magánhangzót követő l ugyanazon szótag része, de a-t, ha már a következő szótagba tartozik. Lényegében ugyanezt látjuk a malom és a molnár esetében is, azzal az apró különbséggel, hogy a malom esetében akkor is a áll, ha az l ugyanazon szótagba kerül: malma (és nem molma).
Ezzel már rögtön a következő különbségnél tartunk: a malomban van az l után o, a molnárban nincs. Csakhogy láthatjuk, hogy az o a malomban sem jelenik meg, ha magánhangzóval kezdődő toldalék követi: malma, malmunk, malmon, malmot, malmos, malmú, malmozik stb. Ha ma tennénk hozzá a malomhoz az -ár képzőt, akkor is malmár, és nem malomár lenne az eredmény. (Ennek szép párhuzama a sólyom : solymár.)
A harmadik különbség, hogy míg a malom végén m áll, a molnárban a neki megfelelő helyen n van. Minden adat arra utal, hogy az n az eredeti, tehát arra kell választ találni, hogy miért vált az [n] [m]-mé. Erre több magyarázat is adódik. Először is az orrhangú mássalhangzók (a nazálisok), tehát az [m], az [n] és az [ny] viszonylag gyakran és különösebb ok nélkül átalakulnak egymásba. (Erre korábban a ma ny-re végződő szavak kapcsán számos példát láthattunk.) Ennek az a fő oka, hogy amikor a nazálisok szótag végére kerülnek, gyakran – különösen gyors vagy kevésbé artikulált beszédben – nem is hangzanak igazán, csupán az előttük álló magánhangzó hangszínét módosítják. A magánhangzók hangszínéből azonban inkább csak azt lehet kivenni, hogy követi egy nazális – azt már sokkal kevésbé, hogy milyen. Éppen ezért az ilyeneket könnyű félrehallani, ebből pedig az következik, hogy könnyebben változnak.
A malom esetében az is közrejátszhatott a változásban, hogy feltehetően igen gyakran követték b kezdetű toldalékok: malomból, malomban, malomba de számolhatunk a malomvíz, malompatak összetételek hatásával is. Szintén az m irányába hathatott az, hogy a malom bekerült a hangkivető (az o-t a semmivel váltakoztató) tőcsoportba, melynek számos -lom- : -lm- váltakozást mutató tagja van: hatalom, nyugalom, birodalom, borzalom stb. (megerősítve az olyan hangrendi párokkal, mint a szerelem, kegyelem, félelem stb.) – ugyanakkor -lon- : -ln- váltakozást mutató nincsenek (de legalábbis ritkák). Itt tehát analogikus hatásról is szó lehet.
Mi egyébként megfordítanánk olvasónk állítását: szerintünk a malom és a molnár összefüggése a naiv nyelvhasználó számára is világos (nem kevéssé persze a jelentésnek köszönhetően), legfeljebb nem tud magyarázatot adni a több apró alaki eltérésre.Az persze előfordulhatna, hogy az ilyen apró eltérések arra utalnának, hogy különböző eredetű szavakról van szó. A molnár latin vagy újlatin eredete fel is merült a szakirodalomba, de elvetették. A szláv eredet mellett szól az is, hogy a malommal kapcsolatos terminológia szakszavai (pl. garat, zsilip és valószínűleg a gát is) mind szláv eredetűek.
Források
Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai I-II.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára