-
ganajtúrós bukta: Láttam egy másik nagyon jó kifejezést is a bullyingra: peer abuse. Peer abuse = rangtárs a...2024. 10. 15, 11:32 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: A 'gyé' története vagy a szó etimológiája talán segít (cáfolják az elk...2024. 10. 15, 11:00 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 Folytatom.. Ez a feltételezésed az -szt/ d(t) toldalékokkal kapcsolatban: "...2024. 10. 14, 15:13 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 -re Folytatás: "A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs öná...2024. 10. 13, 11:41 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Milyen lehetőségei voltak egy hippinek a brezsnyevi időkben? Milyen pszichedelikus álmokat csal elő az ablakmosó-folyadék? Ki volt az észt protohippi? Az észt hippitárlaton kiderül.
A hippiknek sehol sem könnyű. Nem volt az a vietnami háború lázában égő USA-ban vagy később Nyugat-Európában sem. És mi a helyzet a Szovjetunió „virággyerekeivel”? Az Észt Nemzeti Múzeum (Eesti Rahva Muuseum) ennek a mozgalomnak kíván legújabb kiállításával, a Szovjetunió virággyerekei (Nõukogude lillelapsed) című tárlatával emléket állítani. A hippikultúra „túlélőivel” készült interjúk érdekes világot tárnak elénk, az észt muzeológusoktól megszokott magas színvonalon. A multimédiás kiállítás színes-szagos, az élénk színek és a klasszikus észt rock hangjai beleivódnak a látogatóba.
Virág elvtárs és a virággyerekek
Az ötvenes években a szovjet Észtország hosszú időre elszigetelődött külvilágtól. A sztálini elnyomást követő hruscsovi enyhülés időszaka aztán lehetővé tette, hogy kibontakozzon egy nem hivatalos fiatalos kultúra, amely nem az úttörőmozgalomról és a világforradalomról szólt, hanem a Make love, not war (Szeretkezz, ne háborúzz) jelszaváról és a keleti kultúrák felfedezéséről. Ez a reményteljes időszak azonban nem tartott sokáig, a brezsnyevi váltás egyértelművé tette, hogy nincs esély az emberarcú szocializmus megteremtésére. A hippik komoly rendőri zaklatásoknak voltak kitéve, például egy tartui koncert után jó néhányukat bezsuppolták autóbuszokba, és orosz területre szállították őket megfélemlítésül. (Régi koncertek hangulatát idézi a következő videó, amely a Suuk nevű együttes 1975-es tartui koncertjéről és Tartuba utazásáról készült.)
Az is elterjedt megoldás volt a hatalom részéről, hogy a hippinek nyilvánított egyéneket egyszerűen diliházba zárták. Az elmegyógyintézet amúgy is központi hely volt az észt hippiknek, mivel itt lehetett pszichés betegségről papírt szerezni, hogy a virággyermek elkerülje az ugyancsak hervasztó szovjet katonai szolgálatot. A hippik szamizdat könyvei között pszichiátriai szakmunkák is voltak, amelyekből meg lehetett tanulni, hogyan viselkednek, mit rajzolnak például a skizofrének stb.
A szovjet nyugatnak számító Észtország népszerű volt a szovjet hippik körében, sokan utaztak oda a rockkoncertek és a viszonylag szabadabb légkör kedvéért. Érdekes módon a szovjet világ lehetővé tette, hogy az állampolgárai (viszonylag) szabadon utazhassanak a vasfüggöny mögött. Így jutott el sok hippi a Kaukázusba, és Mongóliába, ahol megismerkedhetett a keleti vallásokkal, hittel, a meditáció formáival stb. Feljegyzéseik aztán szamizdatként, titokban másolt füzetekben terjedtek. A keleti utakról számtalan Buddha-szobrot, amulettet és más ereklyét hoztak haza a világlátott hippik.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az utazásokhoz fontos kellék volt a szovjet autóatlasz és a csővázas hátizsák. A hippik többsége stoppolt, de sokan utaztak tehervagonokban és marhaszállítókon, a merészebbek az aerostopot is kipróbálták, vagyis kisebb reptereken repülőket stoppoltak.
Az egyik legfontosabb szovjet hippitalálkozó a május elseji tallinni „dzsembori” volt, amely a stoppolási szezon kezdetét is jelölte, ezt követte a lettországi Gauja nevű település melletti szokásos éves tábor. A couch surfing
előzményeként a hippik cserélgették maguk között azoknak az embereknek az elérhetőségeit, akik hasonló gondolkodásúak voltak, mint ők, és szállást is adtak a megfáradt világvándor társaiknak. Idegen városokban a hippik sokszor öltözködésükről ismerték föl egymást az utcán, vagy egy egyszerű peace sign mutatása is elég volt ahhoz, hogy máris összeálljon a csapat. A hippiknek sajátos szókincse volt, sokszor angol kifejezéseket használtak, például a hippiket befogadó lakásokat flatnek (angolul ’lakás’) nevezték.
„Viszlát a tömegsírban!”
Az egész kiállítás onnan indult, hogy a múzeum dolgozói videóinterjú-archívumokat akartak készíteni a hippimozgalomról, de annyi anyaguk gyűlt össze, hogy egy kiállítás és egy 2015-re elkészülő dokumentumfilm is kitelik belőle. A film trélere alább megtekinthető:
A kiállításhoz gyűjtött tárgyak mellett a falak díszítése is a hippihangulatot idézi. Pszichedelikus harsány színek, tipikus hippiszimbólumok jellemzik az egész kiállításdizájnt. Van egy külön fal, amelyet feketére festettek, és krétával mindenféle szimbólumokat rajzoltak rá.
A kiállítóterem témák szerint van felosztva, az egyik sarokban az észt hippik által kedvelt rockzenéről tudhatunk meg mindent, hogyan jutottak hozzá a kincset érő külföldi albumokhoz, agyonmásolt magnószalagokhoz, bakelitlemezekhez stb. A nyugati zene terjesztésében nagy szerepe volt a külföldi rádióállomásoknak, amelyeket titokban próbáltak befogni a fiatalok. A finn média szerepéről már olvashattunk a Diszkó és atomháború (Disko ja tuumasõda) című film kapcsán.
A kiállítás egyik vizuálisan is domináns része a pszichedelizmusról szóló szekció, ahol megtudhatjuk, milyen csatornákon tudott megnyilvánulni ez a szemléletmód, A képzőművészetben ezt a látomásos, hallucinációs elemeket ötvöző stílust csak az animációs filmekben és gyerekkönyv-ábrázolásokban lehetett felfedezni, ezeket nem vizsgálta ugyanis olyan szigorúan a cenzúra. Az egyik ilyen pszichedelikus animáció Ando Keskküla Jänes (Nyúl) című filmje, amelyet a kiállításon is folyamatosan vetítenek, és alább is megtekinthető.
A hippik vizuális világának kialakításához nagy mértékben hozzájárult az öltözködési stílus is, amelynek kellékeit igen nehéz volt a szovjet időkben beszerezni. Leginkább a nadrággal gyűlt meg a hippik baja. Hiába szerettek volna például 50 centi széles szárú nadrágot csináltatni, a szabónál nem lehetett 33 centinél szélesebb szárú nadrágokat varratni, mert ez ellentmondott a szovjet normáknak. Érdekes, hogy az észt hippik prototípusának a vándoréletéről híres 19. századi költőt, Kristjan Jaak Petersont tartják. Tartuban 1980-ban állítottak neki szobrot, és az alkotás valóban hippis stílusban ábrázolja Petersont, akinek a születésnapja az észt anyanyelv napja. A szobor egyébként fontos szerepet játszik az elsőéves egyetemi hallgatók beavatásában is, ugyanis minden gólyának át kell bújni a költő lábai közt.
A kiállítóterem másik része két részre van osztva, a külső (a materiális világban) és a belső utazások (a spirituális világban) bemutatására. A Szovjetunión belül szabadon utazhattak a szovjet állampolgárok (persze néhány stratégiailag fontos területet leszámítva), így a Kaukázus és a legmesszebbi keleti területek váltak az utazók elsődleges célpontjává. Itt szerezték be a hippimozgalom számára elengedhetetlen miszticizmusdózist, és ősi meditációs technikákat igyekeztek ellesni. A pszichedelikus látomások előhívásához sokszor valami tudatmódosító szert is használni kellett. Ironikus, hogy az egyik ilyen szer egy étert tartalmazó ablakmosó folyadék volt, amely aztán egyáltalán nem teremtett tiszta tudatot.
A kiállítás fényképein elsősorban férfiakat láthatunk, aminek az a magyarázata, hogy kevesebb női tagja volt a hippimozgalomnak, és a nők közül sokan az első gyermekük megszületése után már konszolidált életet kezdtek élni. Ráadásul a hippi életmódra nemcsak a hatóságok néztek ferde szemmel, hanem általában az egész társadalom is. Ráadásul veszélyes is volt nyíltan vállalni a hippi szemléletmódot, hiszen ezt a magatartást rendszerellenesnek és egyértelműen politikai indíttatásúnak tartották, és üldözték.
A férfiak közül sokan megmaradtak örök hippinek, jelmondataik szállóigékké lettek. Például Aleksander Müller híres köszönése: „Lõbusate taaskohtumisteni ühishauas!” (A tömegsírban való vidám újratalálkozásokig!).