nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az észt Napfény íze

Száz év két óra alatt? Az Élő képekben szemünk előtt lepereg az egész 20. századi észt történelem, mindez egy balti német lány és egy mozigépész fiú történetén keresztül. Idegenszerű, mégis ismerős sorsok egy letűnt századból.

Tulikas | 2013. március 8.
|  

Az Elavad Pildid (Élő képek) című film a 2013-as év nagy robbanása, nemcsak a 95. éves Észtország előtt kívántak vele tisztelegni a szerzők, hanem az észt film előtt is, amely 2012-ben lett száz éves. A filmben nem pusztán egy tallinni óvárosi ház lakóinak az életét kísérhetjük figyelemmel, hanem az egész 20. századi észtországi történelmet, és egyúttal a film technikai fejlődésének történetét is, kitekintéssel az észt mozgóképkultúra változásaira is. És bár a környezet talán helyenként idegenszerű, az emberi sorsok mindenképpen ismerősek lehetnek a magyarországi nézők számára is.

Ezernyi sztorit rejtenek a házat
Ezernyi sztorit rejtenek a házat
(Forrás: Tulikas)

Élő képes-képtelen történelem

Az Elavad pildid egy (von Strandmann nevű) balti német család történetét örökíti meg, elsősorban a családban nevelkedő lány, Wilhelmina (később észtesítve Helmi) és a ház alsó szintjén élő mozigépész fiú, Julius életére fókuszálva.

A film története végigvonul a 20. századon, érdekessége, hogy a filmes megoldások is mindig tükrözik az akkori évek mozis divatját. Így nem csodálkozhatunk, hogy a kezdeti képsorok még fekete-fehér némafilmképek, amelyek stílusa is a hangosfilm előtti alkotások burleszkjeleneteire emlékeztetnek, és eltúlzott a gesztikulációjuk, a hatvanas évek ábrázolása pedig leginkább a technicolor filmeket idézi.

Mivel a ház aljában található mozi története is szorosan összefonódik a benne élők sorsával, ezért érdemes azt is megfigyelni, milyen filmeket vetítenek a moziban. A sokszor valóban eredeti filmhíradó- vagy játékfilmsorok mintegy hátteret is adnak az eseményeknek, több alkalommal a család tagjai tűnnek fel a vásznon, egybemosva az illúziót és a valóságot.

Ez a megoldás arra is kiválóan alkalmas, hogy a házon kívüli eseményeket bemutassa, ugyanis hiába járják meg egyes szereplők Szibériát vagy a börtönt, mindezekről csak a saját elbeszélésükből, illetve levelekből szerzünk tudomást. És ahogy Julius, a mozigépész az információ ura a moziban, ugyanígy ő az, aki a családnak, de különösen a Helminek érkező leveleket „kezeli”. Annak az érzékeltetésére, hogy a világ eseményeit nem lehet kizárni az életünkből, a rendező egy földgömböt alkalmaz, ugyanis a glóbusszal kapcsolatos történések (legurul a lépcsőn, belelőnek) a főszereplők életében fontos változásokat hoznak.

A 20. század legmeghatározóbb tragédiái és eseményei közvetlenül kapcsolódnak a házban lakók életéhez. A bombázások, a kitelepítések, a csernobili baleset, az Estonia hajó elsüllyedése mind hatással vannak a főszereplőkre. Mindezt gondolhatnánk ügyes filmes fogásnak is, de ha belegondolunk, hogy a 20. század történelme hogyan alakította a legtöbb magyar család életét, talán nem érezzük túlzásnak a tragédiahalmozást.

A háznak különböző jellegzetes terei vannak, míg az alsó szinten a mozi található, és Julius családjának a lakása, addig az emeleten zajlik az élet, amibe Juliusnak csak ritkán sikerül beleavatkozni, általában csak szemtanúja az eseményeknek. Ahogy a moziban is csak egy kis kémlelőlyukon át látja a történéseket, az életben is csak szemlélő marad. Sokszor „kukkol” az ajtót résre nyitva, több fontos eseménynek így lesz a szem- és fültanúja. Hogy megvédje Helmit, fontos leveleket rejteget, amivel akarva-akaratlanul is irányítója lesz az eseményeknek, de csak annyira, amennyire egy mozigépész irányítója lehet egy filmnek.

From Estonia with love
From Estonia with love
(Forrás: A film hivatalos Facebook-oldala)

A padlás is szimbolikus tér, az elhallgatásnak, a régi sötét titkoknak a rejtekhelye. Ide temetik el a betörő vörös katonát, itt dugják el a szovjet megszállás idején a rádiót, és itt hallgatják a Szabad Európát. Érdekes adalék, hogy a Szabad Európa bemondója, aki a felvételen angolos akcentussal beszéli az észtet, a mostani észt köztársasági elnök, Toomas Hendrik Ilves, aki az Egyesült Államokban nőtt fel emigráns észt családban, és az 1980-as években valóban dolgozott a Szabad Európánál.

A modern világ, a független Észtország időszakát sem ábrázolja felhőtlen, vidám időszaknak a film. Az új korszakkal eljön a gátlástalan szélhámosok világa, akik kihasználják a gyanútlan fiatalokat, hogy az értékes óvárosi ingatlant megszerezzék. Ha nem lennének a sokat látott öregek, tervük talán sikerrel is járna.

A filmben felvonulnak a huszadik század nagy (pop)kulturális irányzatai is, a jazz mellett a hippimozgalomnak és a punkszubkultúrának is sok képviselője van a filmben. (A hippimozgalmat most kezdték jobban kutatni Észtországban, az Észt Nemzeti Múzeum nagyszabású projektet indított, amelyben a „virággyermekekhez” kapcsolódó tárgyakat és emlékeket gyűjtik.)

A zene fontos szerepet játszik a filmben. Wilhelmina végig zongorázik, és foglalkozása szerint is operett-énekesnő, a fiatalabbak hangszere pedig a gitár lesz. Egy humoros jelenetből ugyanakkor azt is megtudhatjuk, honnan származik a híres észt punkdal, a Tere, perestroika (Üdv, peresztrojka), amely a peresztrojka „jótéteményeit” sorolja fel:

A magyar nézők számára is rejtőzik egy kis zenei csemege a filmben, az egyik jelenetben ugyanis egy korabeli magyar sláger hangjai csendülnek fel. De hogy ne szpojlerezzük el a dolgot, és meghagyjuk mindenkinek a felfedezés örömét, nem áruljuk el, kinek a daláról van szó, és pontosan mikor hangzik el a filmben.

Sajnos az Élő képeket nem vetítik az idei Észt Héten, de több más észt filmet láthatunk. Ezeken kívül lesz többek között képregény-kiállítás, könyvbemutató és kulináris örömökben is részünk lehet.

A film nyelvileg is érdekes, az észt mellett a német és az orosz is fontos kommunikációs eszközök. Az előbbi főleg korábban, a második a szovjet időktől kezdve. A századelő soknyelvű társadalma, a nemzeti ébredéssel egyre inkább erősödő észtesedési hullám (például megfigyelhetjük, hogyan észtesíti Helmi Rannamaa-ra a nevét a balti-német családban felnevelkedett Wilhelmina von Strandmann). A lány származásáról ellentétes információkat kapunk, csak annyi bizonyos, hogy egy észt cselédlány az anyja. A filmben végig lebegtetik, hogy vérfertőző-e Wilhelmina és „testvére”, Erik kapcsolata.

 

A film rendezője Hardi Volmer, akit az észtek alapvetően énekesként ismernek, a Singer Vinger punkegyüttesben zenélt. Ezenkívül bábszínházi rendezéssel is foglalkozik, az észt tévénézők által kedvelt Pehmed ja karvased című politikai bábműsor (a Magyarországon 1992 és 2002 között vetített Uborkához hasonló sorozat) díszlettervezője.

 Az Elavad pildid című filmben közel 80 híres észt színész szerepel, és Volmer olyan munkatárakkal dolgozott együtt, mint a forgatókönyvíró Peep Pedmanson, aki a Tallinna kilud (Tallinni sprotnik) című filmről híres, illetve Kristjan-Jaak Nuut, aki a Klass (Az osztály) operatőre volt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X