nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @Cypriánus: Nehezen viselem, ha valaki ennyire mellébeszél, csakis kötözködés céljából. Ne...
    2019. 08. 25, 23:22  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @mondoga: Nem vagyok sem a moderátor, sem az Anyukátok, de kezditek túltolni. Speciel a ut...
    2019. 08. 25, 22:47  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A betiltott dalok szigete

Tiltott koncertek a tiltott zónában? Kinek jutna eszébe zenei fesztivált szervezni egy diktatórikus állam szigorúan ellenőrzött határzónájában? Naná, hogy az észteknek. Egy sziget, egy fesztivál és az észt rockzene hőskora...

Tulikas | 2015. május 29.
|  

„Majd addig megyek, míg lesz egy kis sziget, ahol boldog leszek” – énekelte az Omega együttes 1973-ban. Az észt rockbandák is egy ilyen helyre vágytak a hetvenes években. A szovjet uralom alatt azonban egyáltalán nem lehetett szabadon alkotni, pengeélen táncolás volt minden egyes koncert, a zenekarok egy-egy merészebb dalszöveggel nemcsak a betiltást kockáztatták, hanem a börtönt és a kényszermunkát is. Valahogy mégis úgy alakult, hogy volt néhány év, amikor a betiltott zenekarok felléphettek a legnagyobb észt sziget, Saaremaa központjában, az akkor Kingisseppának, ma Kuressaarénak nevezett város fesztiválján. És az már a csodával határos véletlen, hogy a két legjobban sikerült fesztiválról (1981 és 1982) filmfelvétel is készült. A rendezvény hátterét és jelentőségét bemutató kiállítás 2015. május 5-étől augusztus 31-ig látható a tallinni Okupatsioonide muuseumban (Megszállások Múzeuma). A kiállítás címe ugyanúgy Keelatud mängud (Tiltott játékok), ahogy a koncertekről készült dokumentumfilmé. Lássuk tehát, kik voltak ennek a korszaknak a hősei, és hogy játszották ki a hatóságokat.

„Vörös” sziget?
„Vörös” sziget?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Minden a Vörös Hadsereggel kezdődött

A saaremaai zenei fesztiválok hagyománya attól a ponttól eredeztethető, amikor is az egyik észt rockzenekar, a Teravik együttes frontemberét, Sulev Kuusikot 1977-ben besorozták a Vörös Hadseregbe. Zenésztársa, Ari Dubin nagy dilemmába esett, hogyan tudná folytatni zenei karrierjét együttes nélkül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve beutazási engedélyt kért a nyugati határzónába, Saaremaa szigetére. (Saaremaa és a többi sziget szigorúan ellenőrzött vidék és még a szovjet állampolgárok elől is zárt terület volt, csak különleges beutazási engedéllyel, sőt vízummal lehetett oda utazni.) Miután egy hét múlva Dubin megkapta a vízumot, Kingisseppában felkereste az ottani Komszomol (a magyar megfelelője a KISZ – Kommunista Ifjúsági Szövetség – volt) vezetőjét, és felajánlotta, hogy szívesen szervezne a helyieknek diszkót. A Komszomol-titkár arca erre felragyogott, mert a szigetre csak a híre jutott el a diszkómozgalomnak, és mind a felettesei, mind a helyi fiatalok már egy ideje diszkóért rágták a fülét.

A helyi kultúrházban szervezett diszkóestek nemsokára olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy a főszervező, Ari Dubin merész lépésre szánta el magát: a helyi pártbizottságon egy nagyszabású fesztivál ötletével állt elő. Jól jellemzi az akkori világot, hogy a jó benyomás érdekében kitűzött Komszomol-jelvényt maga a helyettes párttitkár vetette le vele, mondván: „ez itt, nálunk nem szokás”. És ez jó jelnek számított.

Saaremaan nem volt érdemes kitűzni
Saaremaan nem volt érdemes kitűzni
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az első két fesztivált még a kultúrházban szervezték meg, 1977-ben és 1979-ben. A második alkalommal már 2500 ember zsúfolódott be az épületbe. A rendezvény nagy sikere a hatóságok figyelmét is felkeltette, és 1980-ban betiltották a rendezvényt.

Ember- és zenecsempészet

A makacs szigetiek azonban nem adták fel, mindenféle ügyeskedéssel kijárták, hogy 1981-ben újra meg lehessen rendezni a fesztivált. A résztvevők közé olyanokat is becsempésztek, mint például Joel Steinfeldt, aki már fiatalkorában is botrányhős volt, és elvileg nyilvánosan fel sem léphetett volna. (A sztár később is sokszor a bulvárlapok címlapjára került, de már nem a zenéje, hanem pedofília miatt.) Az első napi programot még az eső miatt a kultúrházban tartották meg, utána kiköltöztek a várudvarra, ahol szintén „teltházat” sikerült produkálni. A rendezvény azzal ért véget, hogy az ügyes szervezők átadták a fellépőknek az előző évből megmaradt díjakat, amelyekre a betiltott fesztivál éve, tehát 1980 volt rágravírozva.

A saaremaaiak 1982-ben is meg szerették volna rendezni a fesztivált, de nem merték zenei napoknak nevezni, nehogy a hatóságok gyanút fogjanak. Ezért Saaremaa Suvekontsert 82 (Saaremaai Nyári Koncert) néven futott a rendezvény, mivel remélték, hogy egy egyszerű koncertet könnyebben engedélyeznek. Az már más kérdés volt, hogy ez a nyári koncert négy egész napig tartott…

A szervezők nagyon veszélyes lépéseket is tettek a fesztivál sikere érdekében, 1982-ben ugyanis a szigetre érkező művészek egy része otthon felejtette a személyijét. Erre a szervezők és a fellépők körbevették a határőröket, így az igazolvány nélküliek a hátuk mögött át tudtak slisszolni. Csak később gondoltak bele, milyen életveszélyes „tréfa” volt ez, akkoriban a határőrök nem haboztak, ha határsértőket kellett agyonlőni, még kitüntetést és plusz szabadságot is kaptak érte.

A másik veszélyes lépés a Propeller elnevezésű punk-rock együttes felléptetése volt. A zenekart a hatóságok még 1980-ban betiltották, miután egy tallinni koncertjük után a rajongók randalíroztak a városban. 1982-ben a együttes tagjai mind ott voltak a saaremaai fesztiválon, ezért felajánlották a szervezőknek, hogy szívesen fellépnek Nägeš Pesnja álnéven.

A zenekarok átnevezése abban az időben elterjedt jelenség volt, így próbálták a hatóságokat megtéveszteni, de olyan is előfordult, hogy maguk az illetékesek „javasolták” az együttes átkeresztelését. A legnagyobb probléma mégis a dalszövegekkel volt. A szervezők rémálma volt például Urmas Alender, aki teljesen kiszámíthatatlan volt, azt mondta a színpadon, ami éppen eszébe jutott. Az énekes számos formáció élén megjelent, többek között a hírhedt Propellernek és a Rujának is tagja volt. Később szólókarrierbe kezdett. Kalandos élete tragikus módon ért véget, ő is az Estonia hajó katasztrófájának áldozatai között volt.

A koncertszervezők kis dolgokért is nagyon megüthették a bokájukat. A hetvenes évek elején egy Tartu közeli koncerten az egyik együttes a Ma nincs tej című opuszt adta elő, ami nagy felháborodást váltott ki a hatóságokból. Állításuk szerint ugyanis nem lehet hiányról énekelni egy olyan boldog, szocialista országban, ahol számtalan kolhoz és termelőszövetkezet ontja a tejet. A szervezőt meghurcolták, és lakáskiutalását megvonták pusztán egy dal miatt.

Nekik nem lett belőle bajuk
Nekik nem lett belőle bajuk
(Forrás: Wikimedia Commons / Hannolans / CC BY-SA 3.0)

Ezek után gondolhatnánk, hogy az embercsempészet és a hatósági „javaslatok” semmibe vétele miatt betiltották a saaremaai fesztivált. Valójában azonban maguk a szervezők álltak el az ötlettől, mert úgy érezték, hogy a 1982-es óriási siker után már csak rosszabb lenne a színvonal.

Tiltott játékok

A körülmények szerencsés összejátszása, hogy a koncerteket sikerült filmen megörökíteni. Az egész forradalmi rockkoncertsorozat még a kontinensen kezdődött 1972-ben Elvában. Ide hívták meg ismerősei a 8mm-es kamerával rendelkező Heino Maripuut, akinek ekkor sikerült az észt rockélet nagyjaival összeismerkednie, és innentől minden rendezvényen filmezhetett. A Saaremaan készített felvételek azért is különlegesek, mert sok zenekarról nem maradt fenn más mozgókép, néhány dal többet soha nem hangzott el.

A felvételekből két DVD-nyi anyagot sikerült összeállítani. Alább megtekinthetjük a film bemutatóját. A videó éppen a Propeller koncertjével kezdődik, ahol az énekes a botrányokat élteti bevezető beszédében. A felvételtől ne várjunk tökéletes hang- vagy képminőséget. A hangot ugyanis nem a kamera, hanem egy külön magnó vette fel, és utólag lettek összevágva.

Az eredeti felvételeket interjúk egészítik ki, az egykori nagy rockerek visszatekintenek az akkor zenei világra. Beszélnek arról, hogy miért a férfiak uralták a rockéletet, hogy a nyelvi korlátok miatt nem sikerült a Szovjetunióban befutniuk, hogy a KGB minden lépésüket figyelte.

Maga a film készítője, Heino Maripuu is beszámol arról, hogy az első (elvai) koncert után épp csak hazaért, amikor már kopogtatott is az ajtaján a KGB, hogy jobban tenné, ha a felvételt senkinek sem mutatná meg. Maripuu később mégis felhasználta a videót az úgynevezett filmdiszkójában, amelyet leginkább a mai Youtube-bulikhoz lehet hasonlítani; nem élő zenekarok léptek itt fel, hanem koncertfelvételekre buliztak a kultúrház vendégei.

A dokumentumfilm megtekinthető a Megszállások Múzeuma időszakos kiállításán, megvásárolni azonban nem lehet, mindössze 500 példány készült belőle, amelyet iskoláknak és könyvtáraknak küldtek szét, hogy a fiatalok is megismerhessék az észt zenetörténetnek ezt a sajátos, izgalmas korszakát.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X