nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Pustan pojan lähtö
Magyarok a téli háborúban

Tudta, hogy magyarok is részt vettek a finn–szovjet téli háborúban? De mi köze az egészhez Szent-Györgyi Albertnek és a londoni örömlányoknak? Egy érdekes kiadványból szemezgetünk.

Leijailla | 2014. december 12.
|  

2014-ben Finnország számos rendezvénnyel és kiadvánnyal emlékezett meg a téli háború kitörésének 75. évfordulójáról. A helsinki magyar nagykövetség is ki kívánta venni a részét az ünnepségsorozatból, és kiadott egy finn–angol kétnyelvű képes könyvet, amelyben a magyar önkéntes katonáknak a téli háborúban betöltött szerepét mutatja be. A könyv az interneten is olvasható, illetve letölthető. A kiadvány elkészültét alapos kutatómunka előzte meg, mégsem egy száraz tudományos olvasmányt kapunk a kezünkbe. Az önkéntesek történetén kívül izgalmas dolgokat tudhatunk meg belőle többek között Szent-Györgyi Albertről is, és belepillanthatunk a katonák és a helyi lakosok mindennapjaiba.

A magyar önkéntesek kalandos útja

Az Unkarilaiset vapaaehtoiset talvisodan Suomessa / Hungarian volunteers in Finland during the Winter War (Magyar önkéntesek a finnországi téli háborúban) című kötet 2014 novemberében jelent meg a helsinki magyar nagykövetség gondozásában. A kötetnek három szerzője van, a történész Richly Gábor, aki jelenleg a helsinki magyar kulturális intézet vezetője, valamint a Niina Ala-Fossi és Vilisics Ferenc, egy finn–magyar házaspár, akik abban a városban, Lapuában élnek, ahol a magyar katonák állomásoztak.

A lapuai katedrális
A lapuai katedrális
(Forrás: Wikimedia Commons / WikiCraft)

A könyvből megtudhatjuk, hogy a magyar közvélemény mindvégig élénk figyelemmel kísérte a téli háború eseményeit. Amikor 1939. november 30-án a Szovjetunió megtámadta Finnországot, Magyarországon is sokan gondolták úgy, hogy a finnek segítségére kell sietni. Az első önkéntesek nem szervezett úton jutottak el Finnországba, de ahogy az önkéntesnek jelentkezők száma egyre emelkedett, valamilyen szervezett módot kellett kitalálni a csapatok mozgatására. A feltárt adatok szerint a téli háború lezárultáig, 1940. márciusáig összesen 25.000 magyar jelentkezett önkéntesnek.

Önkéntesek
Önkéntesek
(Forrás: Rubicon)

Nemcsak a katonák szerették volna kivenni a részüket a finnek támogatásából. A Finn Vöröskereszt felhívására Magyarországról is sok adomány érkezett. A legnagyobb felajánlást Szent-Györgyi Albert tette, aki a Nobel-díjáért járó pénzösszeget adta a finneknek, plakettjét pedig elárvereztette. (Az utóbbit egy finn mágnás vette meg, aki később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta.)

Visszatérve az önkéntes katonákhoz, az 1939-es kiélezett politikai helyzetben az tűnt a legbiztonságosabb megoldásnak, ha a szerveződő önkénteseknek látszólag nincs közük a magyar hadsereghez. Teleki Pál 1939. december 12-én ezért Kozma Miklóst bízta meg a magyar önkéntesek irányításával. Kozma Miklósnak volt tapasztalata önkéntesek koordinálásában, ő is részt vett ugyanis az úúgynevezett Rongyos Gárda 1938-as újraszervezésében. Mivel Kozma az MTI és a Magyar Rádió elnöke is volt, így a toborzóirodát a Magyar Rádió épületében állították fel. A jelentkezők nagy száma ellenére eleinte gondot jelentett, hogy nem sikerült a létszámot kitölteni, mivel minden 4. vagy 5. jelentkezőt ki kellett rostálni, mert nem feleltek meg az egészségügyi követelményeknek. Néhány jelentkezőről pedig csak később derült ki, hogy elítélt bűnözők vagy kommunistaszimpatizánsok. A toborzás végül akkor lett sikeres, amikor vidéken is el kezdték hirdetni a lehetőséget.

Az első önkéntesosztag végül összeállt, a hárshegyi cserkésztáborban képezték ki őket; többek között síleckéket is kaptak, majd február 7-én útnak indultak Finnország felé. Csakhogy az utazás egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Az eredetileg tervezett útvonalat fel kellett adni, mivel sejteni lehetett, hogy a németek nem engednék meg a magyar önkénteseknek, hogy átutazzanak Németországon. A végleges útvonal Jugoszlávia–Olaszország–Franciaország, majd Anglia–Norvégia–Svédország–Finnország lett. A hivatalos fedősztori szerint az önkéntesek igazából turisták, aki síelésre utaznak. Ezt nagyon nehéz lett volna bárkivel is elhitetni, ha a katonák teljes harci díszben utaznak végig Európán. Így minden felszerelést, többek között a fegyvereket is Finnországban kapták meg.

Magyar zászló a táskán
Magyar zászló a táskán
(Forrás: SA-kuva)

Franciaországból Angliába minden probléma nélkül átkeltek, de utána 11 napig vesztegeltek Londonban, mert a finn kereskedőhajó, amelynek fel kellett volna őket vennie, elsüllyedt. A Londonban töltött napokat ki-ki a maga kedve szerint töltötte el, a tisztek a világváros csodáit fedezték fel, a közkatonák viszont inkább a piros lámpás házak után érdeklődtek élénkebben. A rend további bomlásának az vetett véget, hogy megérkezett a szállítóhajó, amely az önkénteseket a norvégiai Bergenbe vitte, ahonnan vonattal Norvégián és Svédországon át végül megérkeztek a finnországi Tornióba.

A magyar katonákat a nyugati-finnországi lapuai kiképzőközpontban helyezték el, ahol elég nagy szabadságot élveztek. A finnek síoktatást, fegyveres alapkiképzést és finn nyelvórákat biztosítottak a számukra, a további gyakorlatokat a magyar tisztekre bízták. De milyen is volt ez a lapuai élet? Mivel foglalták el magukat a szabad idejükben?

A lapuai idill

A katonák egyrészt sporttal igyekeztek kitölteni üres óráikat. A szintén Lapuában állomásozó brit önkéntesekkel foci- és bokszmeccseket rendeztek. A jelentések szerint a magyarok nagyon fegyelmezettek voltak, hála a többszörös válogatásnak és a kemény kiképzésnek, így nem olyan sokszor vettek részt például kocsmai verekedésben, mint más nemzetek önkéntesei.

A kötet két másik szerzője, Niina Ala-Fossi és Vilisics Ferenc a helyi lakosok emlékeire voltak kíváncsiak, szerették volna megtudni, ki hogyan emlékszik a magyarokra. A visszaemlékezésekből úgy tűnik, hogy a lapuai lakosság is szívélyesen fogadta az önkénteseket. A magyarok sok időt töltöttek a táboron kívül, barátságok és szerelmek is szövődtek a helyiekkel.

A magyarok saját szakácsot hoztak, és magukra főztek. Természetesen a kíváncsiskodó helyieket is szívesen megkínálták az ételből. Az akkor még kis fruskáknak számító mai nagymamák azt tapasztalták, hogy a magyarok sok húst esznek, és mindenbe nagyon sok paprikát tesznek, amitől rettentő csípős lesz az étel.

Ahogy tréfásan magukat hívták, a „magyar nagykövetek” néptáncokat is tanítottak a finneknek. Mivel zenekar nem volt, a katonák énekkel kísérték a táncot. Később a finnek cserébe síelni tanították a magyarokat, akik közül sokan elég ügyetlenül mozogtak a nagy hóban. Akik tudtak síelni, azok viszont szívesen csábították el a helyi lányokat, hogy álljanak mögéjük a sílécen és síeljenek közösen, összebújva.

És persze mondanunk sem kell, romantikus kapcsolatok is szövődtek a helyi lányokkal. A legkomolyabb szerelem a helyi fényképészlány és az egyik katona között alakult ki. El is jegyezték egymást, és már úgy volt, hogy a lány elköltözik Magyarországra, de a turkui kikötőben meggondolta magát, mégsem mert tengerre szállni, mert úgy vélte, hogy születendő gyermeke Finnországban nagyobb biztonságban lesz.

Csutkay Ernő, az egyik önkéntes
Csutkay Ernő, az egyik önkéntes
(Forrás: Wikimedia Commons / Pyhälahti Photomuseum Archives, Lapua, Finland)

A búcsúzás momentumát több vers is megörökítette, az egyik 1940. április 18-án a Lapuan Sanomat című helyi újságban jelent meg Pustan pojan lähtö (A puszta fia búcsúzik) címmel. A vers a vasútállomáson indulásra várakozó katonákat ábrázolja, akiktől a helyi lányok könnyes szemmel vesznek búcsút.

A Szovjetunió és Finnország 1940. március 13-án fegyverszünetet kötött, így az önkéntesekre elvileg már nem volt szükség. Április 17-én a keleti határhoz, Lappeenrantába szállították őket, ahol rövid ideig határszolgálatot teljesítettek. Májusra azonban Magyarország és Finnország megegyezett, hogy nincs tovább szükség az önkéntesekre.

A katonák lapuai életéről nem készült olyan sok kép, a legtöbb fotó arról a napról, 1940. május 20-ról, maradt fenn, amikor a magyar katonák a turkui kikötőben várták a hajót, hogy elhagyják Finnországot.

Búcsú Finnországtól
Búcsú Finnországtól
(Forrás: SA-kuva)

Itt Oscar Enkell finn tábornok búcsúbeszédet mondott, amelyben dicsérte a magyar katonák fegyelmezettségét. Kiemelte, hogy Mannerheim marsall is meg volt elégedve a felkészültségükkel, amikor meglátogatta őket Lapuában. A beszéd végén így búcsúzott a magyaroktól (finn írásmóddal, ahogy a beszéd írott változatában állt): Istän välätäk!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X