-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Hova kerül az EU szemete? Mit forralnak a termeszek Amerika ellen? Hova bújt az utolsó édesvízi fóka? Elgondolkoztató képsorok, horrorisztikus jelenetek és hétköznapi cukiságok. A matsalui természetfilm-fesztiválon jártunk.
Idén már a tizedik alkalommal rendezték meg a legnagyobb észt természetfilm-fesztivált a nyugat-észtországi Lihula városában, amely a madárrezervátumáról híres Matsalui Nemzeti Park mellett található legnagyobb település, egyben az ornitológusok és az amatőr madárbarátok gyülekezőhelye. A fesztivál nemcsak a bemutatott filmekről híres, maga a helyszín is festői, és komoly dilemmát okoz a fesztiválozóknak, hogy az élő természetet vagy a filmeket válasszák.
(Forrás: Wikimedia Commons / Olev Mihkelmaa)
A fesztivál elvei és története, avagy Don’t do the dodo
A rendezvénysorozat hagyományosan a legrégebbi észt természetfilmmel indult, a Vilsandi linnuriik (Vilsandi madárbirodalom) cíművel, amelyet nemcsak a természetfilmgyártás, hanem az észt környezetvédelem előfutárának is tartanak. (A „hagyományosan” itt arra utal, hogy a legelső fesztiválon is ezzel nyitották meg a programot.) A Vladimir Parvel (Bartels) rendezte film 1937-ben készült el, és egy korabeli hamburgi fesztiválon mutatták be először. Az alkotás hatalmas sikert aratott, a turisták és természetfilmesek előszeretettel keresték fel ezek után az eldugott Vilsandi szigetét, 1942-ben például a háború ellenére leforgatták itt az első Észtországban készült színes természetfilmet. Az idei vetítésnek két apropója is volt: egyrészt az észt film idén ünnepli 100. születésnapját, másrészt sikeresek voltak a kilencperces film felújítási munkálatai.
Mivel a fesztivált egy alig több mint ezres lélekszámú településen rendezik meg, a lehetőségei értelemszerűen korlátozottak. Ezt a szervezők is felismerték, így általában csak európai rendezőket és filmeket várnak a fesztiválra. Különösen nagy hangsúlyt kapnak a balti-tengeri élővilággal kapcsolatos alkotások, és a környezetvédelemmel, a biológiai sokszínűség csökkenéséről és a veszélyeztetett fajok helyzetéről beszámoló munkák.
A fesztiválos „nagyfilmek” mellett, a vetítések közben számos rövid animációs filmet láthattak az érdeklődők, többek között a következő szomorú sztorit a dodó eltűnéséről. A madár kihalásáért természetesen nem egy hajó legénysége a felelős, a folyamat körülbelül hatvan év alatt játszódott le, ugyanakkor valóban az európai (elsősorban holland) hajósok érkezésével indult meg a dodók kipusztulása az európai háziállatok elterjedésével, a dodók természetes élőhelyének számító őserdő kipusztításával, illetve amiatt, hogy az éhes hajósok jó szórakozásnak tartották botokkal agyonverni a röpképtelen madarakat, hogy könnyűszerrel élelemhez jussanak. A videó végén elhangzik az a szójátékra épülő dal (Don’t do the dodo), amely a környezet védelmére igyekszik felhívni mindenki figyelmét, és hogy ne kövessük el még egyszer ugyanezt a hibát.
Szervezett termeszek, elfeledett emberek
A fesztivál alapelvei közé tartozik tehát az is, hogy a természet szépségeinek bemutatása mellett aktuális környezetvédelmi problémákra is felhívja a figyelmet. A 2012-es fesztiválnak egyik központi témája a hulladékkezelés volt, a filmekhez egy kis műhely is kapcsolódott, ahol az alkotókkal a szemét felhasználásának kérdéseiről lehetett beszélgetni. Észtország – a skandináv országokhoz hasonlóan – élen jár a szelektív hulladékgyűjtésben. Megdöbbentő képsorokat mutatott be az E-wasteland (E-szeméttelep) című film, amely arról számolt be, hogyan kerül az Európai Unió és a fejlett világ másik régióinak műszaki hulladéka Ghánába, és ott mi történik vele.
A másik fő téma a sokszínűség eltűnésének kérdése, az emberi tényező szerepe a természeti változásokban, elsősorban a globális felmelegedésben. A fesztiválon ugyanakkor nemcsak egzotikus tájakat ábrázoló filmeket mutattak be, a fődíjat elhappoló alkotás, a Das grüne Wunder – Under Wald/Green Universe (A zöld csoda – az erdőnk/Zöld univerzum), például a közép-németországi erdőkben játszódik. Érdekessége volt, hogy a közelünkben található természet szépségeire hívja fel a figyelmet, ahogy ezt a zsűri tagjai is kiemelték mintegy a választásuk indoklásaképpen. A győztes német alkotással szemben azonban szakmai kritikák merültek föl, ugyanis az állatvilág és egyáltalán az erdei élet mechanizmusait az emberi élet szervezőelvei alapján mutatta be.
A rendezvényen egyébként két kategóriába sorolják a filmeket, és a díjakat is két kategóriára felosztva adják ki. Az A kategóriába a „tisztán” természetfilmek kerülnek, míg a B kategóriába a természet és az ember kapcsolatát, kölcsönhatását ábrázoló munkákat sorolják.
Az A-kategóriás alkotások közül még a termeszek életéről szóló film (Termites – The Inner Sanctum: Termeszek – A belső szentély) volt érdekes, amely a termeszek szervezettségének titkát boncolgatta, és igyekezett bemutatni, hogyan élnek együtt ezzel a hihetetlenül alkalmazkodóképes állattal az egyes földrészek lakosai. Nagy vitát váltott ki az az állítás, hogy a termeszeket nem irtani, hanem védeni kellene, mert sokat tanulhatnánk tőlünk, hiszen minden környezeti változáshoz adaptálódnak. Ugyanakkor ezt nehéz elmagyarázni egy amerikai családnak, amelynek a termeszek gyakorlatilag megették a házát.
Különösen két film volt az, amely mind a szakmai, mind a „műkedvelő” közönség tetszését elnyerte. Az egyik a Finnországban élő veszélyeztetett édesvízi fókákról szólt, a másik pedig a kanadai őslakos inuitok és a pehelyréce közötti kölcsönhatásról.
A Juha Taskinen rendezésében készült a Jäätä rakastavat (A jeget szeretők) című film a saimaa-i édesvízi fóka, a norppa sorsáról számol be, amelynek fennmaradását veszélyezteti többek között az éghajlatváltozás, ugyanis nem jönnek létre olyan hóhányások, amelyben a fókák bevackolódva világra tudnák hozni a fókabébiket. A másik súlyos probléma az, hogy a fókák beleakadnak a halászhálókba, és megfulladnak. A rendező egyébként a fókák iránti tiszteletből felvette a Norppa nevet második keresztnévként, és amellett hogy forgat, kirándulásokat, fókaleső utakat is szervez az érdeklődőknek, ezáltal próbálva minél több ember figyelmét felhívni a veszélyeztetett állatfaj sorsára.
(Forrás: YLE)
A People of a feather (Egy tollról fakadt emberek) a B-kategóriában a legjobb rendezés díját nyerte el. Főszereplői a kanadai inuitok, de a film szólhatott volna bármelyik őslakos népnek a környezetszennyezés okozta problémáiról. Az alkotás azt mutatta be, milyen változásokat hoztak a törzs életébe a Hudson folyóra telepített vízi erőművek. A negatív hatás azonban nemcsak az adott népet éri, a pehelyrécék tömeges pusztulását is okozza, és emellett a Golf-áramlás megváltoztatásáért is felelős.
A film antropológusoknak és nyelvészeknek is rendkívül érdekes volt, bemutatta, hogyan változott meg az emberek életmódja az elmúlt száz évben. A pehelyréce életterének szűkülése, a Hudson folyó létrehozott édesvízi víztározók átalakították az óceán áramlatait és az évszakokat. ezáltal kiszámíthatatlanná vált, hol keletkezik eléggé vastag jég, amelyen motoros szánnal közlekedni lehet. A pehelyrécék tömeges pusztulását is az okozza, hogy a lékek nem olyan tartósak, mint korábban, amely a víz magasabb édesvíz-koncentrációjával magyarázható. A víz gyorsabban megfagy, a madarak kis helyre szorulnak össze, gyakorlatilag belefagynak a jégbe, vagy ha lemerülnek a mélybe élelemért, a többi állat miatt nem tudnak feljönni a felszínre, és a jégtakaró alatt megfulladnak.
Az őslakos nyelvek iránt érdeklődőknek is nagyon ajánlhatjuk ezt a filmet, mivel a főszereplők végig inuit nyelven beszéltek, és az alkotás olyan nyelvi csemegével is szolgált, mint egy inuit nyelvű rapszám vagy a fókavadászat szókincse. (Kissé megdöbbentő volt, hogy az előző filmben tutujgatott fóka rokonát itt vígan kirántották a jég alól, kibelezték majd jóízűen belakmározták a főszereplők.)
A matsalui fesztiválon idén magyar film nem vett részt, tavaly viszont a Török Zoltán rendezésében készült Vad Magyarország különdíjat nyert.