Kövessen, kérem!
A nyelvész majd megmondja
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Írjon! Nekünk!

Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Hozzászólások:
Találatok száma: 75220
Megjelenített tételek:
|
Cikk címe szerint
|
Kommentelő neve szerint
arafuraferi: @huncsambo: "5 EZER éve is létezett már folyócsatornázás babilonban" tudom, hogy sumérnek (is) hiszed magad, de Magyarországról volt szó, ahol a Hármas-Körös szabályozása az 1816 utáni árvíz után indu...
2014. 12. 09, 20:50
Gyoma, a baskír város?
GéKI: @zegernyei:
A 38. fejezet (Népünk vándorlása a pusztán)
Egyetértek, hogy a „nép” – kifejezéssel óvatosan kell bánni, főleg ha valaki logikus és értelmes érvek helyett „a szőrszálnak az ő hasogatásával...
2014. 12. 09, 20:41
Képes őstörténet
GéKI: @huncsambo:
Ha figyelmesebben átolvasod, amit írtam akkor a „tatárt” – ott is idézőjelbe tettem, pontosan azért mert az általános szóhasználat „tatárjárásról” beszél, miközben tudjuk, hogy a hadak zöm...
2014. 12. 09, 20:20
Képes őstörténet
huncsambo: @arafuraferi: de, szabályoztak már a 10.században is. MI, magyarok. talán azért nem tudsz róla, német.
sőt, 5 EZER éve is létezett már folyócsatornázás babilonban. de hát az ilyen tanulatlan majmok mi...
2014. 12. 09, 19:59
Gyoma, a baskír város?
GéKI: @zegernyei:
Tisztelt Zegernyei!
Valóban nem olvastam a Rénhírek Vona Gábor finnugorságáról szóló cikket, mint ahogyan az egyéb helyeken megjelenő róla szóló cikkeket sem – mivel egyszerűen fogalmazva ...
2014. 12. 09, 19:58
Képes őstörténet
huncsambo: @arafuraferi: te majom.
mit nem értesz azon, h a kínai demokrácia is pont így működik? köznépnek pofa be, csippet a bőre alá, aztán mehet dolgozni a birka.
tudom, h ÁVÓ-t szeretnél, de akkor is bűncse...
2014. 12. 09, 19:55
Bérkommentelés főállásban
Untermensch4: @odinn: "Én eddig sem értettem, hogy egy híroldalon miért kellene kommentelni"
több kattintás = több pénz
viszonylag sok dolognál érdekes dolgokat tudhatsz meg ha a "kinek az érdeke" megközelítést pén...
2014. 12. 09, 19:00
Bérkommentelés főállásban
arafuraferi: @arafuraferi: "pedig kis betű" akarom mondani rövid ö, bár ennyi hülyeség közt elfér még egy.:-)
2014. 12. 09, 17:23
Gyoma, a baskír város?
arafuraferi: @mederi: "feltehetően a folyó szabályozása után." A 14. században nem szabályozgattak folyókat. A Körös pedig kis betű, Gyomaendrőd meg már egy ideje nem falu. Amúgy ezenkívül miden stimmel, kivéve mé...
2014. 12. 09, 15:53
Gyoma, a baskír város?
Krizsa: @menasagh: Pontosan. Csináljunk egy kis propagandát az Index.hu -nak:-))): forum.index.hu/Article/showArticle?t=9216153
Ezt a topikot én nyitottam. 49 "hozzászólás" az egész, de legtöbbje csak fél-egy...
2014. 12. 09, 15:20
Bérkommentelés főállásban
menasagh: @odinn:
A helyzet az, hogy a hír ma már nem hír, hanem egy jól átdolgozott propaganda...és azt lehet vitatni.
2014. 12. 09, 14:46
Bérkommentelés főállásban
menasagh: @mederi:
...az is valamiről csak kellett kapja a nevét...
Szerintem véletlen egybeesések nem igen vannak...
2014. 12. 09, 14:42
Gyoma, a baskír város?
Krizsa: @odinn: Egyáltalán nem bántani akarlak, dehát úgyis csak nickneved van: Te a NAIVITÁS oldaláról kérdezel.
A valódi kérdés az, hogyan lehetne másképp? Hiszen ez a természetes, vagyis az volna furcsa, h...
2014. 12. 09, 14:14
Bérkommentelés főállásban
arafuraferi: @huncsambo: Kisegítelek, ha már annyira sötét vagy, hogy a diffúz ideghálózatod nem tudja kirakni a képet. A cikk két részből áll, az első része a politikai bérkommentelés működését mutatja be, és csa...
2014. 12. 09, 14:10
Bérkommentelés főállásban
odinn: Én eddig sem értettem, hogy egy híroldalon miért kellene kommentelni. Vannak fórumok, közösségi oldalak, blogok, ahol bármit meg lehet beszélni, de egy hírt, eseményt önmagáért olvas az ember, nem azé...
2014. 12. 09, 13:25
Bérkommentelés főállásban
huncsambo: azzal ugye tisztában vagytok hogy ez irányított propaganda?
az anonim kommentelés ellen egy napon indított támadást a 444, a szlovák sme és most jöttetek ti.
külföldön kitalált politikai rendszer, pol...
2014. 12. 09, 12:04
Bérkommentelés főállásban
huncsambo: ha igaz lenne, h a gyoma (djoma) a dim (*dem) eloroszosított alakja és "az oroszon belül az [e]-ből lett [o], ha előtte lágy, utána pedig kemény mássalhangzó állt. "
akkor is
'dom+a' lett volna az ala...
2014. 12. 09, 11:47
Gyoma, a baskír város?
mederi: @mederi:
Kiegészítés: ... indult jobban fejlődésnek. Az, hogy ebben a térségben vannak a kőkorszak idejéből és későbbről is leletek, szerintem a falu nevére nincs hatással. Azt gondolom, hogy "behozot...
2014. 12. 09, 11:38
Gyoma, a baskír város?
Krizsa: @El Vaquero: Ha csak egyszer belenéztél volna (ja, a héber betűket nem ismered, akkor a Gyöknyelvészet tényleg nem segít)... persze azon kívül is rengeteget írtam már... Na jó.
Szóval az biztos, hogy ...
2014. 12. 09, 11:23
Rég minden másképp volt
mederi: Megnéztem a baskir Gyoma folyót, és rendkívül kanyargós, akárcsak a Kőrös nevezetes szakasza.
Lehet, hogy tényleg hasonló okok miatt (gyomos közbenső, áradásos föld területek) nevezték el mint a mi Gy...
2014. 12. 09, 11:23
Gyoma, a baskír város?
mederi: @menasagh:
És akkor talán az erdélyi Gyimeshez is közel juthatunk.. :)
2014. 12. 09, 11:14
Gyoma, a baskír város?
mederi: -Mielőtt megnéztem volna Gyomaendrődöt a térképen, elgondolkoztam azon, hogyan nézhet ki a falu környéke a neve alapján...
Nekem a "gyom-(j)a", "*gyomol/ *gyomul(=gyomosodik)", "gyom-os" közelinek tűn...
2014. 12. 09, 11:12
Gyoma, a baskír város?
Galván Tivadar: @Kormos: Ettől függetlenül a [cígen] (Ziegen) szó még létezik, kíváncsi vagyok, hogy azt miként lehet majd beilleszteni a koncepcióba. (Azt egyelőre hallgassuk el a gyöknyelvész elől, hogy a -n itt a ...
2014. 12. 09, 11:01
Rég minden másképp volt
menasagh: Mongyuk ha a d betűt gy-nek ejtjük akkor a dim lehet gyim...és némi ragozással gyoma.
2014. 12. 09, 10:44
Gyoma, a baskír város?
El Vaquero: @Krizsa: már vártam, hogy mikor kezded boncolgatni a németet és az angolt, előre lehetett tudni, hogy büntetni fog :D A zeigen az tényleg cháégn (a ch itt nem a jacht hangzója, hanem egy c-hang és egy...
2014. 12. 09, 10:19
Rég minden másképp volt
Csabrendeki: A német "Arbeit" eredeti jelentése szorult helyzet, veszedelem, halálos fenyegetettség...
2014. 12. 09, 08:51
Büdös a munka?
Krizsa: Hogy miből lett a baj? A baj a báj-ból meg a váj-kálásból lett, aztán az ilyesminek vajúdás a vége. Jópofáskodás vagy félrevezetés azt írni címnek, hogy BAJ, aztán meg a párbajról írni, és a környező ...
2014. 12. 09, 07:06
Miből lett a baj?
arafuraferi: "Vannak mondatok amelyeket állítólag nem lenne szabad nyelvészeknek mondani." Azért én tudok olyan mondatot, amiért egy nyelvész tör-zúz.:-) Pl. "A nyelvművelés jó dolog, ugye?". Ezt csak a törhetetle...
2014. 12. 09, 06:24
Sohase mondd?
arafuraferi: @GéKI: " Te ezzel a genetikát, a szociológiát, a pszichológiát, a néprajzot … a „nem tudományok” – térfelére toltat" Ki tartozik egy adott időben a nép körébe? Meg tudod állapítani tudományosan? Mert ...
2014. 12. 09, 05:58
Képes őstörténet
zegernyei: @GéKI: (a 39-eshez)
Lehet, hogy ön nem olvasta a Rénhírek Finnugor-e Vona Gábor című cikkét? (renhirek.blogspot.hu/2010/05/finnugor-e-vona-gabor.html)
Erre az írásra utaltam Vona Gábor nevének említés...
2014. 12. 09, 04:19
Képes őstörténet
<< első < előző
következő > utolsó >>
... 1012
| 1013
| 1014
| 1015
| 1016
| 1017
| 1018
| 1019
| 1020
| 1021
| 1022
...