Kövessen, kérem!
A nyelvész majd megmondja
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Írjon! Nekünk!

Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Hozzászólások:
Találatok száma: 75220
Megjelenített tételek:
|
Cikk címe szerint
|
Kommentelő neve szerint
licidepot: Amit dec.13.15:47 kor leírtam nem érthető?
„TUDOM Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!”
A mindennapokban hozott sok dönté...
2014. 12. 14, 13:09
Az advent és a világvége
kalamajka1: (Előre is elnézést a trollkodásért)
A cikk címéről az alábbi álfilozófiai párbeszéd jutott eszembe:
- Mi az összefüggés a lét és a tudat között?
- Ha túl sok lét iszol, elmegy a tudat.
(Bocs)
2014. 12. 14, 12:45
Mindig segít a lét?
Sultanus Constantinus: Egyébként akit a latin/újlatin etimológiai vagy nyelvtörténeti kérdések érdekelnének (tekintve, hogy itt nem igazán foglalkoznak ilyesmivel), annak tudom ajánlani ezt az oldalt:
www.elmexicano.hu
Ille...
2014. 12. 14, 12:29
Meddig fut az etimomókus az erdőbe?
Untermensch4: @licidepot: "akik tényleg azt tanítják, amit a Biblia mond"
az egymásnak ellentmondó "tényleg"-ek a probléma de úgy látom nem érted a kérdést. hogyan lehet a helyes és nem helyes értelmezés között kül...
2014. 12. 13, 21:18
Az advent és a világvége
LvT: @okeyo: Az 1550. évi Váradi Regestrumban egymás után követő években eltérően van írva ugyanaz a személynév, amelyet egyöntetűen a <Gyoma> településnév forrásául vélnek, 1215/1550: <Gyoma>,...
2014. 12. 13, 21:05
Gyoma, a baskír város?
nudniq: @El Vaquero: ráadásul én laikus nyelvhasználóként nem is érzem összetett szónak a "képviselő" főnevet.
A képvisel ige, az szerintem is összetett szó, de a végére odabiggyesztett -ő szerintem nem a "vi...
2014. 12. 13, 20:12
Az önkormányzatok elnevezése problémája?
okeyo: Sok érdekes dolgot tudtam meg, úgy a cikkből, mint a hozzászólásokból (köszönet, LvT).
Ezt leszögezve úgy vélem, hogy Gyoma településnév eredetét kutatva nem ártana figyelembe venni annak legkorábbi n...
2014. 12. 13, 19:10
Gyoma, a baskír város?
LvT: @Galván Tivadar: >> Van egyébként példa a magyarban a d -> gy hangváltásra? <<
A déli és a középső palóc nyelvjárásokban rendszerszerűen fellép a /d/ → /gy/ lágyulás /i/, ritkábban /ü/ ...
2014. 12. 13, 17:21
Gyoma, a baskír város?
Krizsa: @huncsatang: Tényleg semmi.
A magánhangzók változásainak legfőbb oka, hogy a ragozó nyelvek is flektálják őket, csak nem mindet és nem mindig, mint a sémi nyelvek. De ezzel egyáltalán nem foglalkoznak...
2014. 12. 13, 17:11
Logikai hiba?
licidepot: Távol álljon tőlem,hogy a saját verziómat közvetítsem.
Hogy bizonyítsam,szó szerint idézek :
(Cselekedetek 26:24–32)
A két uralkodó nem tudta rezdületlen arccal hallgatni Pál meggyőző tanúvallomását. ...
2014. 12. 13, 15:47
Az advent és a világvége
huncsatang: az egész "lágyulás és e>o váltás" szabály önkéntesnek néz ki.
.
ellene szól:
Dinyester (Turkish) Dnestr - Днестр (Russian)
Neman : Nyoman - Нёман (Belarusian) Neman - Неман (Russian),
Neva : Neva -...
2014. 12. 13, 15:28
Logikai hiba?
Galván Tivadar: @LvT: Csak vicceltem, de komolyan köszönöm, hogy komolyan válaszoltál!
Van egyébként példa a magyarban a d -> gy hangváltásra?
2014. 12. 13, 11:46
Gyoma, a baskír város?
mederi: @menasagh:
Még egy ide illő mondat, ami talán alátámaszhatja, hogy a szavak érteleme és "megjelenése" ha változik is, talán nem mindig vezet azok "eltünéséhez"..
"A kígyózó (=kanyargó) folyó (gyomra--...
2014. 12. 13, 10:23
Gyoma, a baskír város?
Sultanus Constantinus: @LvT: Ez nagyon érdekes, köszönöm!
2014. 12. 12, 22:23
Logikai hiba?
Untermensch4: @licidepot:konkrétan ismétled azt a magyarázat-változatot amiben hiszel. a másik illető is ezt teszi a saját verziójával. mindketten különféle bibliai részleteket halmoztok az alapállításotok mellé.
"...
2014. 12. 12, 21:45
Az advent és a világvége
LvT: @Sultanus Constantinus: >> Az oroszban viszont az a furcsa, hogy ez -- gondolom -- nem csak bilabiális kemény mássalhangzók előtt megy végbe. Engem ennek a fonetikai háttere érdekelne inkább. &l...
2014. 12. 12, 20:24
Logikai hiba?
LvT: >> a törökök ugyanis nem ejtenek gy-t <<
A cikkben foglaltakat nem érinti, de ez a megfogalmazás nem igaz. Az azerbajdzsániban pl. az oszmán-török elöl képzett [g] helyett palatális [ɟ]-t ...
2014. 12. 12, 20:24
Logikai hiba?
mederi: A sarj úgy tudom, hogy pl. kivágott/ levágott fa törzséből/ ágából kinövő új hajtás, hajtások. Ha gyökérről sarjadzik egy fa, azt vadhajtásnak nevezik.
Az "ereszt/ ered(t)", eredő(s)---->erdő(s) ké...
2014. 12. 12, 17:30
Meddig fut az etimomókus az erdőbe?
Sultanus Constantinus: Van angol szakos tanárnő ismerősöm, amikor megismertem, még csak tanárképző főiskolás volt (de lehet, hogy még az sem), de ő igazából nem a tanári pályát választotta, csak kellett a diploma. De azért ...
2014. 12. 12, 16:15
Miért lettem én tanár!?
Pierre de La Croix: @Sultanus Constantinus: Na, neked sincs tanár vagy tanítónő ismerősöd. :) Annyi mostanában az adminisztratív teendőjük, hogy lényegében órai felkészülésre nem marad idő (és az a gyári munkás nem fogja...
2014. 12. 12, 15:57
Miért lettem én tanár!?
Sultanus Constantinus: A 3. ponttal azért vitatkoznék. Azt is vegyük figyelembe, hogy egy tanár bent van az iskolában mondjuk reggel 8-tól 2-ig vagy 3-ig, aztán hazamegy, sőt, ha épp olyan az órarend, akkor eleve csak 1-2 ó...
2014. 12. 12, 15:11
Miért lettem én tanár!?
Janika: ne felejtsük el, hogy a Szilvia név is innen ered, az is erdőt jelent.
2014. 12. 12, 14:14
Meddig fut az etimomókus az erdőbe?
LvT: @Galván Tivadar: Ez egyrészt önmagában is népetimológia, amelyet az tesz lehetővé, hogy az összetételben egy másik személynév előzi meg. Ha nem ilyen környezetbe kerül a név, akkor ez a gyakori a 'sze...
2014. 12. 12, 14:07
Gyoma, a baskír város?
Galván Tivadar: @LvT: Igen ám, csakhogy a Damján az nem Gyomá-ra magyarosodik, hanem .dombjá-ra (Szentkozmadombja).
2014. 12. 12, 13:44
Gyoma, a baskír város?
LvT: Egyébként, ha már orosz <Дёма> (Gyoma), akkor ez sokkal jellemzőbben a <Демьян> (Gyemjan) ’Damján’ egyházi személynév köznapi alakja. Ezt sokkal inkább várhatnók a magyar forrásokban a XII...
2014. 12. 12, 12:49
Gyoma, a baskír város?
LvT: @mederi: Szlávként mondom, az /ö/-t tradícionálisan nem /o/-val helyettesítjük, hanem /e/-vel: vö. alábbi magyar és szlovák helységnévpárokat: <Csömör> ~ <Čemer>, <Kiskőrös> ~ <Ma...
2014. 12. 12, 12:24
Túró, tarló, torló, toro?
Sultanus Constantinus: Eléggé szerényre sikeredett a cikk. Az újlatin 'erdő' bosque, bosco, bosc szavak még csak említve sincsenek, pedig ezek is érdekesek. Eredetük ugyan bizonytalan, de feltehetősen indoeurópai. Egyesek e...
2014. 12. 12, 12:21
Meddig fut az etimomókus az erdőbe?
licidepot: @Untermensch4: Szerintem konkrét választ adtam.De van másik.Á.ésÉ.nem voltak halhatatlanok a bűnbeesés után.Örökké és boldogan élhettek volna,ha kitartanak Alkotójuk mellett.Isten előre figyelmeztette...
2014. 12. 12, 11:43
Az advent és a világvége
Sánta Klausz: "A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem."
2014. 12. 12, 09:24
Mi lesz az olajtermeléssel?
mederi: Talán még szóba jöhet mint a "törő" szlávos változata is, mert legtöbb szláv anyanyelvű nem tudja az "ő"-t kimondani, helyette "ó"-t mond.
Ha Törő=Toró, akkor elég gyakori névről van szó, csak kicsit ...
2014. 12. 12, 09:16
Túró, tarló, torló, toro?
<< első < előző
következő > utolsó >>
... 1008
| 1009
| 1010
| 1011
| 1012
| 1013
| 1014
| 1015
| 1016
| 1017
| 1018
...