-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Az iskolában azt tanuljuk, hogy a képző az az elem, amelyet ha egy szótőhöz hozzáteszünk, egy másik szót kapunk. A valóságban a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen a tő és a képző határa nem világos, ahogy gyakran azt sem, mit is keres a képző az adott helyen.
A magyar nyelvtörténet egyik vicces vonása, hogy ha a legkorábbi ismert korszakokról olvasunk, azt látjuk, hogy a nyelvtörténészek szerint szinte mindegyik mássalhangzó (önmagában vagy egy magánhangzóval kiegészítve) létezett önálló főnév- vagy igeképzőként, sőt, akár mindkettőként. A jelentésükről nem sokat tudunk; én úgy vettem észre, hogy a nyelvtörténészek kedvenc feltételezése főnevek esetén a „kicsinyítő” funkció, igéknél meg a „gyakorítás”. A legtöbb olyan magyar szót, amiben ilyen régi képzők szerepelnek, ma már egyáltalán nem érezzük képzettnek, vagy egészen más képzést látunk beléjük. Például a Füred helynévben nem ismerjük fel a fürj tövet és a -d képzőt (ez a szó valószínűleg azt jelentette, hogy ’fürjes, olyan hely, ahol sok fürj van’). Van, aki a fürdik ige tövét látja bele – hiszen Balatonfüred is, Tiszafüred is fürdőhelyek. Talán a fürjek is szeretnek víz mellett lakni és fürdőzni.
D. László olvasónk kérdése azonban egy másik régi képzőhöz vezet minket:
A napokban valakitől hallottam: „X. Y. haja már úgy megnőtt, hogy az súrcolja fülcimpáját.” A mondatot megértettem, szerintem a közlés arról tudósíthatott, hogy a hosszúra nőtt haj már súrolhatja a fület. Miután a magyar nyelv értelmező szótárban nem találtam súrcol igét, kérem szíveskedjenek segítségemre lenni, hogy mit lehet tudni erről a szóról?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Érdekes, én az elmúlt hónapokban kétszer is hallottam az öncöl igét abban az értelemben, hogy ’önt, öntöz’. Nekem mind a súrcol, mind az öncöl teljesen idegen, és ilyenkor tájnyelvi alakokra gyanakszom, de nem tudom behatárolni, hogy a magyar nyelvterület mely részén használják őket. Éppenséggel egyéni újítások is lehetnek, de kevéssé tartom valószínűnek, mert igen nagy ritkaság, hogy (az öregecskedő-féle nyelvbotlásoktól eltekintve) a beszélők ilyen új igetöveket alkossanak.
Így érünk el a bevezetőben említett régi, elhomályosult képzők kérdéséhez. Lehet ugyanis, hogy a súrcol, öncöl esetében ilyen képzőkről van szó, amelyek valamelyik területi nyelvváltozatban fennmaradtak. Létezik ugyanis egy régi -col/-cöl képző, de ma már csak nagyon kevés szóban ismerjük fel, ha egyáltalán felismerjük. Ilyen a boncol, amelyről érezhetjük, hogy a bont rokonságához tartozik, és talán a karcol, amelynek felismerhetjük a karmol, karistol stb. tövekkel való rokonságát.
Egyébként a -col/-cöl végződés történetileg nem is egy képző, hanem több képzőből áll. (Amikor egy ilyen összetett képzőben még felismerhetők az alkotóelemek, akkor képzőbokornak szoktuk nevezni. De a -col/-cöl végződést már nem nevezném így.) A végén található -l-nek ugyanaz az eredete, mint a nagyon gyakori -l igeképzőnek (pl. locsol, újságol, printel,). Ráadásul az elején található -c- egy korábbi -t- és az őt követő -sz- összeolvadásából származik. Ez a boncol alakból is látható (és talán az öncöl-ből is), hiszen ez a bont igéből származik (az öncöl pedig az önt-ből). A bont és az önt pedig azt a régi -t képzőt tartalmazza (vö. bomlik és ömlik), amely történetileg a -col/-cöl első eleme volt.
Az a régi -sz- képző, amely hozzájárult a -col/-cöl kialakulásához, állítólag „gyakorító” értelmű volt (vagy legalábbis hosszabban tartó cselekvésre utalt). Ezt találjuk például a hajszol (vö. hajlik, hajt), a vonszol (vö. von) és az unszol igében is. (Az unszol tövéről csak annyit sejtünk, hogy az uszít és az uccu is abból ered.) A -col/-cöl képző pedig kimutatható a fentieken kívül a hurcol, gürcöl és harcol igékben is.
Azt mondtam, nehéz elképzelni, hogy a súrcol vagy az öncöl egyéni újítások lennének, mert az nagy ritkaság. Ugyanakkor kizárni sem tudom ezt a lehetőséget. Az az igazság, hogy akármilyen régi és elhomályosult egy képző, az ilyen zombiképzőket a nyelvhasználók mégis felismerhetik, különösen, ha jelentéstanilag viszonylag egységes funkciót tudnak neki tulajdonítani. Például a nagyon régi -g igeképzőt (ez található sokak között az inog, forog, puffog igékben) szerintem felismerik a beszélők, és talán új -g-s igéket is alkotnak (pl. zsizseg). Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy olyan tövekbe látnak bele képzőket, amelyeknek a végződése történetileg nem is képzőből ered. De a súrcol és az öncöl esetében fontos tényező, hogy ezek használata (ha jól értem őket) nem tér el jelentősen a súrol és az önt(öz) használatától, tehát nem valószínű, hogy az emberek „kínjukban” képezték volna őket, hogy egy sajátos értelmet fejezzenek ki velük.