nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @bloggerman77: Igen, azt írtam. De mi ebben a baszogatás? Megadtam helyetted egy linket. K...
    2019. 09. 22, 05:41  Hun‒ugor géntangó
  • bloggerman77: @mondoga: "Ha netán blogi elfelejtene válaszolni..." Ezt írtad, nem? Fejesnek írtad, de en...
    2019. 09. 21, 21:27  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Tanulj meg olvasni, mielőtt kötözködni kezdesz! A Fejesnek címzett válaszom...
    2019. 09. 21, 20:19  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Szállj le rólam, Fejes Lászlónak írtam, nem neked. (Pisa-teszt, óh :D)
    2019. 09. 21, 20:09  Hun‒ugor géntangó
  • Roland2: @Kincse Sz. Örs: Elfoglaltságaim miatt csak rövidebben tudok reagálni:az, hogy - nagyon - ...
    2019. 09. 21, 19:08  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Vidám kis sztereotípiáink

A 19. század második felében a magyar sajtó történetében voltaképp a semmiből bukkannak fel egymás után a különböző élclapok, melyek állandó témája a nemzetiségi kérdés. A magyarság és a nemzetiségek viszonyának karikatúrákon történő ábrázolása során pedig a korabeli erőviszonyok és a sztereotípiák igen szép példáit láthatjuk.

Horváth Krisztián | 2015. december 11.
|  

A 19. század második felében Magyarországon gombamód szaporodó élclapok (pl. Az Üstökös, Bolond Miska, Borsszem Jankó stb.) műfaji népszerűségét jelzi, hogy pl. Jókai Az Üstökös tulajdonosa, Arany János pedig a Borsszem Jankó egyik szerzője volt. Talán az egyébként 1868-1938 közt megjelenő Borsszem Jankó tekinthető a polgárosodó Magyarország leginkább reprezentatív – bár távolról sem az egyetlen – vicclapjának; az alábbiakban is belőle idézünk példákat.

A kiegyezést követően a hazai polgárosodással párhuzamosan egyre erőteljesebben jelentkező nemzetiségi kérdés a Borsszem Jankó egyik állandó témája: karikatúrák sora tanúskodik arról, hogy egyrészt a társország Horvátországgal sem volt felhőtlen a viszony bizonyos területi kérdéseket illetően, másrészt az önálló országként és királyságként a 19. század utolsó negyedében megalakuló Szerbiával és Romániával sem.

A magyar és vele szemben a horvát, szerb és román fél ábrázolása e korban a groteszk határait messze túllépő képanyagot eredményez. Míg az igazság letéteményeseiként ábrázolt magyarokat szimbolizáló figurák mindig elegánsak, megnyerőek, szépek, erőteljesek és nagyok, az ellenoldalról ugyanez távolról sem mondható el.

Horvátország és Fiume

A kiegyezést követően hamarosan bekövetkezik a közigazgatás polgáriasítása is: ennek keretében felszámolják a Magyarország déli határvidékén húzódó katonai határőrvidéket is, melynek egyes részei horvátországi megyékbe olvadnak. A katonai határőrvidék sorsától függetlenül, a megyerendezést követően Fiume azonban corpus separatumként Magyarország része volt anélkül, hogy közigazgatásilag bármely horvátországi megyéhez csatolták volna. Ez természetesen állandó téma volt a Borsszem Jankóban is; a kérdés feldolgozása látható a lap 1881. július 24-i címlapján is.

„Az után az alma után pedig ne nyúlj, mert helyette körmöst kapsz!”
„Az után az alma után pedig ne nyúlj, mert helyette körmöst kapsz!”
(Forrás: Borsszem Jankó)

A karikatúrán szembeötlő a horvát és a magyar fél ábrázolásában mutatkozó különbség: a Magyarországot jelképező nőalak rácsap a kis horvát „csibész” kezére, aki a határőrvidéket jelképező kalács után a Fiumét szimbolizáló almát is bezsebelné. A felnőtt, komoly és szép ruházatú magyar nőalak mellett a kisgyerekként bocskorban és a horvátoknak tulajdonított ormótlan karimájú kalapban megjelenő horvát figura meglehetősen groteszknek hat; hatalmas zsebei ráadásul tele mindenféle „kinccsel”, melyeket vélhetőleg a magyar nőalak asztaláról csent el (ill. adtak neki).

Szerbia és a Bánság

Ahogy a horvát-magyar viszonyt befolyásoló kérdésként Fiume is állandóan visszatérő téma a lapban, az egykor (1849 és 1860 közt) önálló közigazgatási egységként létező Szerb Vajdaság és Temesi Bánság kérdése sem kevéssé meghatározó eleme a szerb-magyar viszonynak. Ennek tárgyalása során persze – a horvát példához hasonlóan – a magyar szupremácia ismét megnyilvánul a szerbekkel szemben: az 1878-as berlini kongresszus önálló országnak ismeri el Szerbiát, melynek uralkodó fejedelme I. Milán néven 1882-ben királlyá koronáztatta magát. Erre reflektál a Borsszem Jankó 1882. március 12-i számának címlapja, ahol a Magyarországot szimbolizáló Magyar Miska nevű férfialak jó szándékkal elismeri királynak a koronával a fején ábrázolt Milánt, ám nyomatékkal felhívja a figyelmet arra, hogy a nőalakként és Magyar Miska babájaként megjelenő Bánságra az újdonsült király még csak véletlenül se vessen szemet.

„...ne kacsingass, ne kapkodj az én babám felé...”
„...ne kacsingass, ne kapkodj az én babám felé...”
(Forrás: Borsszem Jankó)

Érdemes megfigyelni, hogy a karikatúrán Magyar Miska és „babája”, a Bánság mennyire decens és népviseletében is elegáns a szerb Milán királyt ábrázoló groteszk figura mellett. Utóbbi hatalmasra méretezett koronája csúcsán egy (talán a bolondsipkára emlékeztető) csengettyű [!], ill. a szerb sertésexportra utaló (és a korszakban a szerbekkel kapcsolatban a vicclapokban többször visszatérő szimbólumként szereplő) sertés is látható.

A románok és Erdély

A berlini kongresszus nem csupán Szerbiát ismerte el önállóként, hanem Romániát is, melynek uralkodóját I. Károly néven 1881-ben királlyá koronázták. A Borsszem Jankó 1881. december 11-i számának címlapja nagyon szépen mutatja azt a különbséget, melyet a hatalmas Osztrák-Magyar Monarchia és a kicsiny, nemrég önállósult (és Románia esetében ekkorra már királysággá vált) szomszédos államok között létezett a karikaturista koncepciója szerint.

„Egy ilyen finom úr csak nem foglalkozik én velem!”
„Egy ilyen finom úr csak nem foglalkozik én velem!”
(Forrás: Borsszem Jankó)

A karikatúrán az elegáns és hatalmas osztrák-magyar úr sétál a szerb Milán és a román Carolu szegényes viskója között. Mind a szerb, mind a román uralkodót jelképező figura bocskorban áll, Milán fején csákó, Carolu fején kucsma; mindkét „uralkodó” csupán a derekáig ér a sétapálcás és cilinderes osztrák-magyar figurának: Carolu már szemtelenkedik is, Milán erre még nem hajlandó, az osztrák-magyar urat meg szemmel láthatólag mindez nem érdekli.

A szakállas, kucsmás, bocskoros és általában ápolatlan külsejű román figurája a Borsszem Jankó karikatúráin állandóan visszatérő kép. Ezt láthatjuk az 1881. november 20-i szám címlapján is: a ráadásul orvvadászként felbukkanó román figura épp az Erdélyt szimbolizáló medvét készül levadászni, amikor – román partnerénél nyilván jóval elegánsabb – Magyar Mihály erdőkerülő felhívja a figyelmet arra, hogy a Görgényi-havasok (és így Erdély) nem a románok vadászterülete.

„Annak a maczkónak van már gazdája.”
„Annak a maczkónak van már gazdája.”
(Forrás: Borsszem Jankó)

A Borsszem Jankó lapjain a 19. század utolsó évtizedeiben megjelenő sztereotip karikatúrák alapján elmondható, hogy a magyarok ábrázolása a horvátok, szerbek és románok ábrázolásához képest a fennálló politikai helyzetnek megfelelően a területi vitákkal kapcsolatosan egyfajta leereszkedő, atyáskodó viszonyt, ám ugyanakkor magabiztos erőfölényt tükröz. A folytatásban a még hátrányosabb helyzetű nemzetiségek ábrázolására vetünk rövid pillantást.

Források

Tamás Ágnes: Nemzetiségek görbe tükörben. 19. századi nemzetiségi sztereotípiák Magyarországon. Kalligram, Pozsony, 2014

Borsszem Jankó

A magyar sajtó története 2.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X