nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Továbbra is több olvasója van a nyomtatott médiának, mint az internetesnek

Olvasóinak számát tekintve továbbra is vezet a nyomtatott sajtó az internetessel szemben – állapította meg az Újságok Világszövetsége (WAN/IFRA) csütörtökön Bécsben közzétett tanulmányában.

MTI | 2011. október 14.
|  

A szervezet 63. kongresszusán ismertetett adatok szerint a világon naponta 2,3 milliárd ember olvas papír alapú újságot, ezzel szemben 1,9 milliárdan tájékozódnak a világhálóról.

A világgazdasági válság nyomot hagyott a sajtó bevételein is, de a visszaesés lassult az utóbbi években. 2004 és 2009 között negyedével csökkentek az ágazat hirdetési bevételei, 2009 és 2010 között három százalékkal. Az elmúlt év során már enyhén nőttek is a bevételek Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és az ázsiai-csendes-óceáni térségben.

2010-ben 14 ezer 853 újság jelent meg a világon, mintegy kétszázzal több, mint az azelőtti évben. Az összes példányszám ezzel szemben csökkent 528 millióról 519 millióra. Mindamellett a világ más-más részein eltérő folyamatokat látni: míg a fejlődő országokban öt év alatt 16 százalékkal nőtt a lapok példányszáma, Európában mintegy tíz százalékkal, az Egyesült Államokban 17 százalékkal csökkent.

Izlandban és Japánban jut el a lakosság legnagyobb részéhez a nyomtatott sajtó, mindkét országban 90 százalék felett van ez az arány.

Jacob Mathew, a szervezet elnöke a sajtószabadság fontosságát hangsúlyozta megnyitó beszédében az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint. Kiemelte, hogy a tömegtájékoztatási eszközök a közel-keleti és észak-afrikai politikai átalakulások során is szerepet kaptak. „Lelkesítő volt látni, hogy az arab világban emberek, akik eddig mindenféle hírforrástól el voltak zárva, hogyan használták nagyon gyorsan és nagy számban a hírcsatornákat, újságokat és az új média eszközeit. Ezzel évtizedeken át elnyomott tömegtájékoztatási eszközök kaptak legitimációs alapot” – fogalmazott Mathew. A kongresszuson távollétében Arany Toll díjjal tüntették ki Dawit Isaak svéd-eritreai újságírót, aki 2001 óta ül őrizetben Eritreában anélkül, hogy bíróság elé állították volna.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 El Mexicano 2011. október 15. 15:02

Ez még jó darabig így is lesz, amíg az internet nem fog megbízható forrásnak számítani – márpedig nem fog, amíg nem lesz tökéletesen megoldva az illegális online tevékenységeket folytatók (spammelők, feketekereskedők, reklámozók stb.) felkutatása és letiltása.

Információ
X