-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasónk elbizonytalanodott egy név ejtését illetően, pedig csak egy igen egyszerű szabályt kellene megjegyeznie. Igaz, ez sem segítene rajta.
Tamás nevű olvasónk messziről kezdi kérdését:
A minap olvastam egy hetilap Kínával foglalkozó cikkében a Kangbasi településnevet. Hirtelen nem tudtam megállapítani, ’kangbaszi’ vagy ’kangbasi’-e a megfelelő kiejtés. Aztán némi töprengés után gyakorlatilag-nemlétező-mongoltudásom a második mellett tette le a voksát, és később egy rövid internetes keresgélés is ezt igazolta.A nyelvészeti hagyomány szerint a két egyszeres felső idézőjel (’’) közé a jelentés kerül. A kiejtést szögletes zárójelbe ([]) téve szokás közölni. Mi is ezt a jelölést követjük, itt azonban meghagytuk az olvasónk által használt jelölésmódot.
A nehézséget nyilvánvalóan az okozza, hogy az adott idegen nyelv csupán egyetlen, olyan szóval képviselteti magát, melyben sem jellegzetesen magyar, sem jellegzetesen nem-magyar betűkapcsolatok/mellékjelek nem szerepelnek (ráadásként a cikkből nem is lehet egyértelműen következtetni a nyelvre, ami így akár kínai is lehetett volna).
Azt szeretném kérdezni, nincs-e valami irányelv (az akadémiai helyesírás fonetikus átírásra buzdító szabályán kívül), mely ezt a problémát alkalmi szinten orvosolná, az olvasást megkönnyítendő (pl. Kangbashi, Kangbaši, Kangbaşi...). Ilyesmire gondolok: „Bár nem szabályos, de praktikus és elfogadható, ha a nem latin betűs kifejezések átírásánál ilyen esetekben (az adott szövegen belül következetes módon jelölve) az átlagos olvasó számára minél egyértelműbb jelölésmódot alkalmazunk: például a szomszédos szláv nyelvek mellékjeleit, melyek aránylag sok magyar olvasónak ismerősek lehetnek.”
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A magyar helyesírás meglehetősen egyszerű szabályt alkalmaz. A 202. pont fejti ki az alapszabályt:
[...] a latin betűs írású nyelvekből átkerült idegen neveket minden változtatás nélkül, eredeti formájukban használjuk, [...]
A nem latin betűs írású nyelvek közszavait és tulajdonneveit általában a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át.
A szabály nem indokolatlan! Gondoljunk csak bele! A magyar hangjelölés szabályait minden magyarul olvasni tudó embernek ismernie kell. Ellenben a szomszédos szláv nyelvek helyesírásainak hangjelölését a műveltebbek többsége sem ismeri (különben nem lenne szükség hasznosabbnál hasznosabb cikkeinkre) – számukra csak további nehézséget jelentene ezek használata. (Különben sem világos, miért éppen a „szláv” jelölést használnánk, miért nem a németet vagy a románt.)
Az persze igaz, hogy a „szláv” mellékjeles betűket akkor sem ismerik fel sokan, ha a saját nyelvük szavait, saját nyelvterületük földrajzi neveit kellene elolvasni. Nem lenne tehát indokolatlan, ha ezeket is a magyar hangjelölés szabályaival kellene leírni. Például a lett és a litván helyesírásban így írnak le minden idegen szót, beleértve a tulajdonneveket is. Nyilván ennek is megvan a hátulütője: ha ez lenne nálunk is a gyakorlat, nem lenne könnyű dolgunk mondjuk akkor, amikor a lengyelországi Vudzs városába autóznánk – aligha jönnénk rá, hogy a Łódź feliratú táblákat kell figyelnünk.
A nem latin betűs írásokkal más a helyzet. A latin betűs írások mellékjeles betűit tudjuk mihez kötni, még az olyan szokatlan betűkkel is megbirkózunk, mint a ð vagy a þ – legalábbis azon a szinten, hogy egy-egy nevet képesek vagyunk úgy megjegyezni, hogy később felismerjük, ha ezek szerepelnek bennük. A cirill vagy a görög betűs feliratokkal már nincs ekkora szerencsénk, nem is beszélve a kínai, japán, arab, héber, thai és más „egzotikus” írásokról. Nagy bajban lennénk, ha egy hindi regény magyar fordításában hindi írással nyomtatánk a szereplők nevét – aligha tudnánk követni, ki kicsoda.
Az idegen szavak átírása igyekszik követni a kiejtést, de előfordul, hogy az eredeti írásmódot is figyelembe veszi. Így például az orosz szavak átírásánál o-t írunk mindenhol, ahol a cirill írásban is о van – annak ellenére, hogy a hangsúlytalan orosz o ejtése inkább az [á]-hoz áll közel. Nem jelöljük azt sem, hogy a hangsúly hatására a magánhangzók gyakran megnyúlnak. Nem betűírás esetén ilyesmire természetesen nincs mód. Az egyes átírásokra külön szabályzatok vonatkoznak: a Keleti nevek magyar helyesírása, illetve A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az egyes szaknyelvek azonban ezektől is eltérhetnek.
Ami a szóban forgó város nevének írását illeti: a mongolok Mongóliában a cirill ábécét, a Kínához tartozó Belső-Mongóliában az ujgur-mongol írást használják, a kínaiak sem latin betűkkel írnak, tehát a kiejtés szerinti írásmód a helyes. nekünk úgy tűnik, a Kangbasi a helyes. Az angol Wikipédia sh-val, a szerb ш-sel jelöli a kérdéses hangot: ha ezek helyesek, akkor minden bizonnyal s-sel kell írni a nevet magyarul. Olvasónk azonban nem alaptalanul bizonytalanodott el: három oka is lehetett rá.
Először is, a magyar sajtóban nagyon gyakori a mellékjelek elhagyása. Ha a város neve latin betűs írású nyelvből származna és başıra végződne (ami nem lenne meglepő, mert ez a török nyelvekben valaminek a vezetőjét vezérét jelöli: baş ’fej’), akkor is basinak írnák.
Másodszor: gyakori, hogy a sajtóban a nem latin betűs nyelvek helyneveinek az angol nyelvű hírforrásokban fellelt írásmódját veszik át. Ilyenkor az s a legtöbb esetben [sz]-t, az sh [s]-t jelöl.
Harmadszor: nem mindig tudjuk, hogy az adott nyelv írása latin betűs-e – időnként azt sem tudjuk, milyen nyelvű a szó. Sőt, egyes esetekben ugyanaz a nyelv több írást is használ. Ha például a szerbiai Nis városáról olvasunk, hihetjük azt, hogy [nisz] az ejtése, hiszen a szerben használják a latin ábécét is (ráadásul korábban a szerb-horvátnak nevezett nyelv szavait a latin írásból volt szokás átírni). Valójában a város neve [nis] (Ниш, Niš). Azerbajdzsán elnökének neve İlham Əliyev ([ilham älijev] – az [ä] itt igen nyílt [e]-t jelöl), a magyar sajtóban mégis inkább oroszosan, Ilham Alijevként szerepel. Aligha kell részletezni, hogy miért.