nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Szentesítették” a Horthy-park elnevezést

Tizennyolc százalékos részvétellel zárult a gyömrői Horthy park elnevezéséről vasárnap tartott helyi népszavazás, így a referendum érvénytelen – közölte az előzetes eredményt a város jegyzője vasárnap este az MTI-vel.

MTI | 2013. január 7.
|  

A népszavazást civilek kezdeményezték, a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, valamint a Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédő Egyesület (KIGYE) támogatásával gyűjtötték össze a referendum kiírásához szükséges aláírásokat. A népszavazáson a következő kérdésre kellett válaszolni: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?”

Varga Ernő jegyző tájékoztatása szerint a választásra jogosultak 18 százaléka, összesen 2270 lakos ment el szavazni, közülük 1778-an válaszoltak a feltett kérdésre igennel, 484-en nemmel, 8 voks érvénytelen volt. A helyi népszavazás akkor zárult volna érvényesen, ha a 16 700 lelkes településen élő több mint 13 ezer választópolgár 50 százaléka plusz egy fő az urnákhoz járult volna.

Tóth Mátyás, a referendum egyik kezdeményezője az MTI érdeklődésére vasárnap késő este azt mondta: legalább annyi szavazóra, s annyi igen voksra számítottak, mint ahányan korábban kézjegyükkel ellátták az aláírásgyűjtő íveket (azaz legalább 2700-ra).

„Úgy tűnik, közömbösebbek az emberek, mint hittük”  tette hozzá. A kezdeményezők tudomásul veszik a referendum kimenetelét, jómaga pedig lezártnak tekinti az ügyet – kommentálta a történteket Tóth Mátyás, aki szerint a döntés ismét az önkormányzat kezében van.

Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör) alpolgármester – saját véleményét tolmácsolva  úgy fogalmazott: a lakosság 82 százalékának távolmaradása az urnáktól azt jelzi, hogy a helyiek nem kívánják megváltoztatni az önkormányzat korábbi döntését, mely szerint a volt Szabadság téren lévő parkot tavaly nyár óta Horthy parknak hívják.

Mivel a gyömrőiek úgymond „szentesítették” az átnevezést, etikátlan lenne, ha az önkormányzat másképp döntene, vagyis nincs miért visszatérni az ügyre  tette hozzá az alpolgármester.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Varmer 2013. január 7. 15:38

Így könnyebb félreérteni.

1 Roland2 2013. január 7. 14:30

Magát a kérdést miért kellett ilyen "csavartan" megfogalmazni ?

Információ
X