nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Páduai Szent Antal
Aki egy hatalmas viharnak köszönheti karrierjét

Az ember életében sorsfordító szerepe is lehet a véletlennek. Egy baleset például gyökeresen megváltoztathatja az ember sorsát. Egy szótlan senkiből pedig tömegeket mozgató szónokot faraghat egy sorsfordulat.

Wenszky Nóra | 2015. június 13.
|  

Az Antaloknak egy évben többször is lehetőségük nyílik névnapjuk megünneplésére. A januári Antal-napon korábban már megemlékeztünk Remete Szent Antalról és az Antal nevű nyelvészekről. Most pedig a júniusi Antal-napon az egyik legismertebb és legnépszerűbb szentről szólunk, Páduai Szent Antalról, aki még a halaknak is prédikált.

Ma szinte minden katolikus templomban megtaláljuk Szent Antal perselyét. Az ide dobott adományokat a szegények élelmezésére fordítják, így ők Szent Antal kenyerét eszik. A bajba jutottak is gyakran imádkoznak Szent Antalhoz, így Antal szobra mellett gyakran láthatunk kis táblákat, melyeket a hívek készítettek hálájuk jeléül. Miért tett szert ilyen példátlan népszerűségre egy lisszaboni születésű szerzetes?

(Remete) Szent Antal megkísértése egy 15-16. századi festményen
(Remete) Szent Antal megkísértése egy 15-16. századi festményen
(Forrás: Wikimedia Commons / Hampel Auctions / PD)

Remete Szent Antal (251–356) életének jelentős részét az egyiptomi sivatagban töltötte visszavonult, aszkétikus életet élve. Idősebb korában hívei a sivatagba zarándokoltak hozzá. A remetét a legendák szerint a gonosz erők számos alkalommal megkísértették magányában. Szent Antal megkísértése számos műalkotás témája lett. A betegápolással foglalkozó antoniták Remete Szent Antalról elnevezett irgalmas rendjüket 1095-ben alapították meg, és a Szent Antal tüze néven is ismert ergotizmust is próbálták gyógyítani. Azt sajnos sokáig nem tudták, hogy az igen heves tünetekkel, illetve halállal járó betegségért egy gomba felelős: a búza közé keveredett anyarozs okozta a mérgezést.

A későbbi Páduai vagy Padovai Szent Antal Fernando Martins de Bulhões néven született 1195-ben a portugáliai Lisszabonban. A gazdag családból származó ifjú 15 éves korában szerzetesnek állt. A város falain kívül található Ágoston-rendi kolostorba költözött, ám két évvel később egy távolabbi rendházba kérette át magát. 25 éves korában pedig a ferencesekhez csatlakozott. Ez alkalomból vette fel az Antal nevet, védőszentjéül a 3. és 4. század fordulóján élt Remete Szent Antalt választva. Antal a ferences szerzetesekkel missziós körútra indult Marokkóba, ám súlyos betegsége miatt vissza kellett térnie Európába. Hajóját Szicilia partjaira sodorta a vihar. Innen költözött Észak-Itáliába.

A legendák szerint Antal sokáig észrevétlen maradt rendtársai között, ám egyszer be kellett ugrania valaki helyett beszédet tartani. Ekkor derült ki az itáliai barátok számára, milyen nagy tudású, és micsoda szónoki képességekkel megáldott szerzetest sodort közéjük a vihar. Antal beszédeivel nem csak Itáliában, hanem Franciaországban is hatalmas tömegeket térített meg. Állítólag egyszer mintegy harmincezer ember előtt prédikált nagyböjt idején.

Páduai Szent Antalt leggyakrabban barna csuhában, a tisztaságot jelző fehér liliommal ábrázolják, egyik karján a kisded Jézussal.

A legendákban számos csodás történet kapcsolódik Páduai Szent Antal nevéhez. Azt tartják róla, hogy megvédte híveit egy zivatartól. Emellett a halaknak is prédikált, sőt, a gyermek Jézust is karján hordozta. Erre úgy került sor, hgoy Antal imádkozás közben egy kisgyermeket látott meg az imakönyv felett. A gyermek – aki nem volt más, mint maga Jézus – átölelte Antalt. Az esetet egy szemtanú is látta állítólag. Ezen felül Antal, ha szükség volt rá valahol, pillanatokon belül ott termett. Egy kapzsi ember temetésén pedig azt állította, hogy a halott szíve a kincsesládájában van: és a rokonok a pénz alatt egy dobogó szívet találtak.

Páduai Szent Antal a kisded Jézussal egy 17. századi olajfestményen
Páduai Szent Antal a kisded Jézussal egy 17. századi olajfestményen
(Forrás: Wikimedia Commons / Web Gallery of Art / PD)

Ám a nem mindennapi képességekkel rendelkező Antal sem kerülhette el sorsát. 36 éves korában megbetegedett, és hamarosan meg is halt. Az angol Wikipédia szócikke szerint halálát anyarozsmérgezés, azaz a Szent Antal tüze okozta – de erre nézvést más forrásokban nem találtunk utalást.

Az Ágoston-rendiek majd a ferencesek fényűzéstől mentes életét élő Antalt népszerűsége és csodás tettei miatt rekordgyorsasággal vált szentté: alig egy évvel halála után IX. Gergely pápa szentté és egyháztanítóvá avatta. Szent Antalnak nem csak a szegények és elesettek könyörögnek. Ő segít az elveszített tárgyak megtalálásában is. Ő a védőszentje többek között az agyaggal dolgozóknak, a szobrászoknak, az utasoknak, az indiánoknak és a kondásoknak is.

Források

Tarján M. Tamás: Páduai Szent Antal halála

Diós István: A szentek élete. Padovai Szent Antal

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X