A farsangi időszak egyik legnagyobb eseménye faluhelyen a disznóvágás. Az áldozat a hétköznapi néven disznóként emlegetett házi sertés. A két elnevezés között leginkább stílusbeli különbség van. Aki papíron házi sertést tart, annak az óljában közönséges disznók röfögnek. Ez a különbség fennáll az összetételek szintjén is. A sertéstenyésztőknek védekezniük kell a sertésvész ellen, és a sertésszektort érintő sertésválság bizonyosan a sertéslétszám csökkenését vonja maga után. A disznóvágást vagy disznóölést azonban disznótor követi.

A cikkben szereplő adatok egy olyan adatbázisból származnak, melyet a Webkorpuszban szereplő szövegek további szűrése, elemzése és egyértelműsítése után Novák Attila készített.

Az ételek elnevezésénél azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. A Magyar Webkorpusz adatai alapján végzett vizsgálatunk szerint a két alapszó – a sertés és a disznó – nagyjából egyforma gyakran fordul elő. Az összetételekben azonban jelentős különbségek vannak. A sertéshús és a sertéspörkölt a Webkorpusz szövegeiben ötször annyiszor fordul elő, mint a disznóhús és a disznópörkölt. A sertészsír is 25%-kal gyakoribb a disznózsírnál. Viszont kizárólag disznósajt vagy disznótoros készíthető a húsból – ezek olyan termékek, amiket tipikusan a házi feldolgozás során készítenek.

Honnan jöttek a disznók?

Lássuk, honnan erednek a disznó magyar nevei. Az állat hétköznapi elnevezése, a disznó, csuvasos jellegű ótörök jövevényszó. Korábban valószínűleg [dzsiszna^u] volt a kiejtése, majd később gyisznó alakban szerepelt. Ebből alakult ki a ma is használt disznó alak. A szó a Tihanyi Alapítólevélben felbukkan, helynévként. A XIII. századtól pedig már a disznópásztor összetételre is vannak példák.

A honfoglaló magyarok már ismerték a disznót, sőt, a szalontai disznó nevű hússertésfajta valószínűleg a honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe, ahol addig csak az úgynevezett bakonyi disznó élt. A széleskörű sertéstartás valószínűleg a letelepedés után kezdődött. A disznóhús fogyasztása azonban csak a török hódoltság idején vált nagyon széleskörűvé hazánkban. Ugyanis a törökök csak az iszlám szabályai szerint tisztátalannak számító disznókondákat nem hajtották el, minden más ehető állatot elfogyasztottak. A törökök később elmentek, a disznóhús fogyasztása maradt. Viszont a két ősi disznófajtát teljességgel kiszorította a mangalica, mely az őshonos parlagi fajták és a Szerbiából érkező sumadia disznó keresztezéséből jött létre a XVIII. század végén. A mangalica szó a szerb-horvátból származik, de ennek etimológiája tisztázatlan.

Hogy keletkezett vajon a mai hivatalos név? Az első olyan írásos emlék, amiben állatra vonatkozik a sertés szó, 1577-ből való – a sertes disno kifejezés szerepelt a Murmelius-féle latin–magyar szójegyzékben. Ekkor a sertés még jelzőként állt a disznó mellett, de később a szó főnévként önállósult, szintén ’disznó’ jelentésben. Ezt a fajta szóalkotást tapadásnak nevezzük.

A sertés szó tövét alkotó serte/sörte szó jelentése ’erős, kemény szőr’. Bár a ma tenyésztett disznófajták a mangalicát kivéve kevéssé szőrösek, végső soron az összes sertésfaj az igen csak durva szőrű vaddisznó háziasított változatának tekinthető. A serte szó eredete vitatott. Egyrészt csuvasos jellegű ótörök szónak tartják, másrészt a szőr szó s-ező változatából (vö. sörény) kialakult képzett szónak. A serte szóból -s melléknévképzővel keletkezett a sertés melléknév, melyet főnévként is használunk.

Családi és társas kapcsolatok

A disznópásztor vajon mire ügyel? Ha az állatok egész nyáron a legelőn turkálnak vagy az erdőben makkolnak, akkor kondáról beszélünk, és őrük a kondás. Dél- és Nyugat-Magyarországon a kanász látja el ugyanezt a feladatot. Azonban ha naponta ki kell terelni az ide-oda szaladgáló csürhét, az a csürhés feladata. Másutt az ilyen disznófalkát csordának vagy nyájnak is nevezik. Míg a csorda szó valamelyik szláv nyelvből került a magyarba, a kan, csürhe, konda, nyáj szavak mind ismeretlen eredetűek.

A felnőtt, hím disznó a kan. Mivel a disznó elég szapora állat – egy koca egyszerre 10-12 malacot is fial – a kanok szexuális teljesítményét nagyra értékelik. Így aki nagyon kanos, vagy akinek kangörcse van, az azonnal nőre vágyik. Sokszor azonban a disznókat – a hízás elősegítése érdekében – kiherélik. A herélt állatot ártánynak nevezzük. Ez a kevéssé ismert szó bizonytalan, esetleg ótörök eredetű. Számos török nyelvben arit- azt jelenti, hogy ’kiherélni’. A szó némi ismertséget az Indul a bakterház című könyvből nyert. Itt hangzik el a szólás: úgy jóllaktam, mint az ártánydisznó ősszel.(A linkelt változatban ez a hatodik oldal alján található. A regényből készült filmben sajnos nem sikerült megtalálnunk, de talán az olvasók ügyesebbek lesznek.)

A fiatal disznókat féléves korukig malacnak nevezzük. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy ez a szó az ősszláv *moldъ ’fiatal’ szóból, a szlovénen keresztül került a magyarba. A szopós malacok néhány hét után abbahagyják a szopást, ekkor piacképes, választási malac lesz belőlük. Azonban semmi közük a politikához – csupán a anyjuktól választják el őket.

Süldőnek tituláljuk a félévesnél idősebb, még nem kifejlett állatokat. A szó bizonytalan eredetű, talán a sül igével áll kapcsolatban, ha alapjelentése ’sülésre, sütésre alkalmas disznó’ volt. Tehát süssünk bátran süldőt!

A kifejlett, fiatal nőstény állat elnevezése emse. A szó töve, az em- uráli örökség a nyelvben. Ugyanez a tő jelenik meg az emlő, csecsemő, Emese szavakban is. A rokon nyelvekben ’anya’ jelentésű szavakban lelhető fel az em- tő. A ritkán használt ’kifejlett nőstény sertés’ jelentésű göbe szó talán hangfestő szó, és a göb, gömb szavak bokrából származik. Jóval ismertebbek a koca ’anyadisznó’ és coca ’disznó’ elnevezések, melyek hangutánzó állathívogató szavakból keletkeztek.

Néha az anyaállatot is ivartalanítják, ez a miskárolt disznó. A magyar írásos emlékekben a XIX. század közepén megjelenő miskárol szó a szlovákból került a magyarba. Valószínűleg a szlovák miškariť ’heréléssel, miskárolással foglalkozik’ ige tövének a magyar –ol igeképzővel ellátott változataként került a nyelvbe. A szlovák szó alapszava a mniška ’kimiskárolt koca, apáca’, mely a mnich ’szerzetes’ nőnemű párja. Ez a latinból került a szlovákba. A latin monachus és a görög monachos ’szerzetes’ szó a görög monos ’magányos’ szóból keletkezett. Ez pedig végső soron az proto-indo-európai *men- tőre megy vissza.

Disznólkodás és malackodás

A disznókat szerencsét hozó állatnak tartják. Akinek malaca van, annak kitúrja a disznó a szerencséjét, vagy disznó szerencséje van. Ennek ellenére a disznókat általában a rendetlenséggel, a kosszal, a lustasággal vagy az illetlenséget társítjuk. Aki malacságokat beszél az nem megfelelő helyen vagy módon szól a szexualitásról. Az enni tanuló vagy magára a figyelmet felhívni akaró kisgyerek az asztalnál disznólkodik, malackodik vagy csámcsog. Ha pedig valami disznóságban töri a fejét, elvonul a szobájába. Micsoda disznóól van itt! – kiált fel az ember, ha ilyenkor utána megy.

Végül álljon itt egy idézet egy XIX. századi gyermekeknek írt ismeretterjesztő könyvből.

Táplálékban semmi szükséget látnunk nem szabad, ha azt akarják, hogy hamar meghizzunk. Elmondhatatlanul szükség nálunk, hogy hasunk szüntelen tele légyen, azaz különüs tulajdonságunk abban áll; hogy mindig eszünk, de aztán ugy meghizunk ám, hogy járni alig birunk. ’S mivel a’ nyugalmat és kényelmet felette szeretjük és néha több hétig is egy oldalon elheverünk, tehát megtörténik, hogy egerek és patkányok hátunkra raknak fészket, bőrünket és szalonnánkat kirágják, ugy hogy észre sem vesszük. Igen szaporán eszünk, ’s evésközt csamcsogni, szeretünk.

Vajon tényleg ennyire lusták lennének a disznók?

Felhasznált irodalom

Balázs Bálint: A mangalica sertésfajták története.

Magyar Katolikus Lexikon.

Benkő Loránd: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára.

Dömötör Adrienne: Régi magyar nyelvemlékek.

Halácsy Péter, Kornai András, Németh László, Rung András, Szakadát István, Trón Viktor: Creating open language resources for Hungarian

Kornai, A, Halácsy, P, Nagy, V, Oravecz, Cs, Trón, V, and Varga, D: Web-based frequency dictionaries for medium density languages

Méhész Zsuzsa „Zsebemben sok kicsi alma van...” Földgömb 2010 ősz.

Magyar Néprajzi Lexikon.

Raff György: Természethistoriája gyermekek’ számára.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése